Ethey Gyula: A Zoborvidék multjából (Nyitra : Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1936)

A palócok. Pogánykori nyomok

22 zik, bizonyilja a fény, hogy ók ckmányilag igy soha nem nevezték magukat. Ez természetes, mert e szerint a palóc kifejezés tulajdonkép a gúnynevek osztályába lenne sorozandó. Nyitra körül szintén feltűnik, hogy magyarjaink jó része erdők alatt, sőt erdők közé ékelve, nagy általánosságban a legkevésbbé termékeny földón lakik. Mivel a magyar lovas nép volt, erdőkben pedig lovon száguldozni nem lehet, sovány földön viszont senki se szeret megtelepedni olyankor, midőn — mint foglalás alkalmával — kövérekben válogathat, érdemes azt vizsgálnunk, hogy mi kötötte őket éppen ide. A pogánysághoz való SZÍVÓS ragaszkodást nálunk döntő okul el nem fogadhatjuk, mert valószínűtlen, hogy a keresztény hit téritőinek fészke, az ősrégi zobori apátság tövébe meneküljön a bálványimádó nép. A gyepük őrzésének reájuk rótt kötelességét vesszük a megtelepedés alapjául. A Képeskrónika az 1146. évi lajtamenli csata leírásában emliti, hogy a besenyők és székelyek szokásuk szerint a magyarok dandárai előtt jártak A gyepű őrzés ben is alig leheteti ez máskép; a magyar kerülte az erdől-hegyel, előretette azokat, akik jól érezték magukat mélységes rengetegben Hol a vizes és ttiniérdala szól Agg várromok ős szent titkairól, Hangjára a sziklán, mely mini az ég oly magas Mély álmaiból felébred a sas. A közönségnek könnyen hozzáférhető forrásra kivánok hivatkozni, mikor felemlítem a Révay lexikonnak a palócok testalkatát leiró közleményét. Szem metszete mandula alakú, pofacsonljai kiállók. A zséreieknek hasonló jellege vezetett a hírlapi vitára, hogy vájjon nem talárok e? Palóc jelleg ez, nem tatár, egyúttal bizonysága annak, hogy a honfoglaló magyarokkal együtt jöttek e hazába. Mi besenyő és székely keveréknek tartjuk őket nemcsak azért, mert a harcban együtt jártak, hanem nálunk igazolhatóan egyült laktak. Kétségtelen tehát, hogy összeházasodtak. Ezután a szláv