A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Vass László: A felvidéki magyar irodalom

társadalmi és irodalmi hetiszemlét adnak ki. „A Figyelő olyan őrszoba lesz, — olvassuk egyik vezetőcikkében — amely az élet hangjaitól zsong, harsog és zeng!" Nemsoká zsongott, még mielőtt beszervezte volna az egész csehszlovákiai magyar olvasóközönséget, 1933-ban örökre elnémult. Sokoldalú, élénk megfigyeléseivel és bátor szemű vizsgálódásaival úttörője volt a Prágában négy év múlva meginduló Ü

j Szellemnek. Az első folyóiratok. Az irodalmi egyesületek vidéki megmozdulásaival egyidejűleg jelentkeznek az első folyóiratok is. Pozsonyban már 1919 őszén a konzervatívok azzal bocsátják rövidéletű útjára a „Tavasz"-1, mint „Szlovákország egyetlen magyar nyelvű szépirodalmi lapját", amely három évfolyamával az ugartörés nehéz munkájában sokat segített. Munkatársai később az „Ü

j Auróra" irodalmi almanachhoz lépnek át. A „Tavasz" sorsára jutott Pozsonyban egymásután a Remény, Képes Világ, Az Este és Hajnal. Kassán ugyanígy rövid élettel az „Ü

j Élet" (nem tévesztendő össze a későbbi és még ma is megjelenő prohászkás folyóirattal) és az „Új Társaság". Ezek a gyors kimúlások a tétova, szertelen, minden tervszerűség nélkül fellobbanó kultúrigények jelentkezését bizonyítják. Az első években Budapestről egyetlen folyóiratot és lapot se engednek be, valami pótlékot kell adni gyorsan a betű nélkül maradt közönségnek. A baj csak ott volt, hogy a kérészéletű folyóiratok szerkesztői és munkatársai többnyire az olvasóközönségből „avanzsáltak" elő a körülmények kényszere folytán — írókká ... A folyóiratok ebben az időben még különben sem bizonyultak alkalmasnak az irodalmi élet megszervezésére. A központilag irányított, egész kisebbségi magyar életet behálózó napilap ennek a feladatnak már inkább megfelelt. Az „Esti Újság", majd a ..Kassai Napló" vasárnapi irodalmi mellékletei után az 1921-ben meginduló ,.Prágai Magyar Hírlap" volt az első sajtószerv, amelynek hasábjain a kisebbségi nemzet jelentősebb írói szinte kivétel nélkül először találkozhattak. 1925-től kezdve a PMH vasárnaponként eleven és sok tekintetben modern irodalmi mellékletet adott ki ..Magyar Vasárnap" címen, amelyet Sziklag Ferenc szerkesztett. Ennek megszűnése után önálló szépirodalmi lappal (Képes Hét) kísérletezett a PMH. ,,Az irodalmi élet — jegyzi meg Sziklag Ferenc — a hirlapírás nagy fellendülésével indult el, mint ennek járuléka. Maguk az „újságírók" is nagyrészt azokból az irodalmilag művelt köztisztviselőkből toborzódtak az elején, akik állásaikból kiestek s akikben a kenyérkereső pálya a békeidőben elaltatta irodalmi vágyaikat". A ..Prágai Magyar Hirlap" harcos hasábjain nőnek meg többek kőzött Darvas János, Dark ó István (a háború előtt már megjelent az első verseskötete: „Csönd felé", Kolozsvárott), Farkas István, Győri/ Dezső, Mécs László, Rácz Pál, Sándor Imre. Szombathg Viktor. Szvatkó Pál. Tichy Kálmán, Vozári Dezső, később pedig a fiatalok között Borsody István. Rendkívül heves, szenvedélyes irodalmi viták, ankétek és harcos „kiállások" jellemzik ezeket az éveket különösen 1922-től 1931-ig. Idegen hangként szólnak bele ebbe a lassan már saiátosan kisebbségi „kereső-korszak" légkörébe az „emigránsok", akik részint Bécsből, részint pedig az erdélyi és a szlovákiai városokból az utódállamok magyarságát igyekeztek megnverni olvasóközönségüknek. A prágai kormánvtól támogatott napilapjaik (Pécsi Maqyar Hirlap. Jövő) irodalmi mellékletében és egykét folyóiratukban (Tüz. Géniusz stb.). mintha 1919-ben mi se történt volna, az „emigráns" írók a Nyugat és a Ma körül tomboló izmusok (dadaizmus, futurizmus) szenvedélyes vitáit folytatták. Első pillanatra úgy látszott, hogy a modern magyar irodalom lendülete az államfordulat után a kisebbségi magyar nyelvterületeken fog tovább élni. A mátyusföldi. gömöri, abaúji és beregi magyarok kétszeresen is értelmetlenül állottak ezzel az idegen szellemű irodalommal szemben, amely semmikép sem tudott és nem is akart feleletet és tanácsot adni a kisebbségi sorsba hullott népcsoport súlyos kérdéseire. Szekta-horizonttal akart csinálni rodalmat az emigráció a Felvidéken. Egyik folyóirata, a nívósán indított „Tűz" ankéteket rendezett a szimultánizmusról, dadaizmusról, expresszionizmusról és szenvedéllyel viaskodtak a „Ma" körül a legkülönbözőbb frakciók. A kisebbségi magyar közönség nem reagált erre a számára teljesen értelmetlen hang- és gondolatzavarra. Különben is nemsokára átlátott a szitán: az „emigráns" irodalom főleg zsidó művelői rövidlejáratú tervekkel dolgoztak, számukra a kisebbségi könyvpiac csak átmeneti állomást jelenthetett, nemsokára egyik csoportja távolabbi idegen országokba (Páris, New-York, Moszkva) költözött, másik értékesebb része hazatért Budapestre. Szívósabbjai Csehszlovákiában fészkelték be magukat, nem is annyira a magyar közönség kegyeibe, hanem a prágai kormánykörök bizalmába. A szélsőbaloldali „Új Szó" című folyóiratban és a Masaryk milliós adományával létesített Csehszlovákiai Magyar Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság rosszszándékú és műveletlen irányításában adtak magukról utoljára életjelt. A Társaság, amely kilenc kötetből álló, főleg pártérdek szerint összeválogatott könyvsorozattal és a „Magyar Figyelő" című folyóiratával próbálkozott maga körül irodalmat csinálni (Kaczér Illés, Barta Lajos, Szucsich Mária, Schulcz Ignác, Surányi Géza, Antal), bármily szabad lehetőségeket is nyújtott, nem tudott közönséget toborozni éppen a születése körül bábáskodó csehofil „emigránsok" miatt. A sors vigasztaló iróniája, hogy az ú. n. Masaryk Akadémia ellen éppen a baloldal legképzettebb írója, Fábry Zoltán és az a haladó szellemű kisebbségi magyar ifjúság tiltakozott, amely már csehszlovák egyetemeken kezdte el tanulmányait. Kezdettől fogva legnagyobb akadályai a könyvkiadásnak voltak. Az államfordulat után intézményes magyar könyvkiadásra először Komáromban gondolnak, ahol már 1920-ban megalakul az első országos kultúregylet: a Szlovenszkói Magyar Népszövetség, később a Szlovenszkói Magyarok Szövetsége, de működésüket a hatóság betiltó végzése folytán el se kezdhették, így abbamaradt a könyvikadás szép terve is. Említésreméltó, hogy az első csehszlovákiai magyar szépirodalmi könyv Komáromban jelent meg: Borka Géza: „Magyar bánatok", 1920. A második verseskönyv Galántán: Űj költők' 1920. így jelnetkeznek a tavaszi fecskék más városokban is, például ölvedi László Érsekújvárott és Győry Dezső első verseskötete, a „Hangulatok". Galántán a Mátvusföldi Lapok kiadásában (1921) és a „Százados adósság" Rimaszombatban lát napvilágot (1924). Mécs László felejthetetlenül szép pályakezdőkönyve, a „Hajnali harangszó" Ungvárott jelenik meg 1923-ban. A csehszlovákiai: magyar írók könyveit intézményesen, határozott tervszerűséggel elsőnek a Voggenreiter-Verlag magyar osztálya szervezte meg, Farkas Gyula berlini egyetemi tanár bölcs kezdeményezésére. Ez a kiadócég 1923-tól kezdve egész sereg kisebbségi író könyvét jelenteti meg. „Könyvkiadásunk nehézségeit, amelyeket nem tudott íróink felől elhárítani sem igyekezetük, sem a közönség változó értékű támogatása, a kezdet akadályain a berlini Voggenreiter kiadócég segítette át. .. Ezzel jelentékeny lépést tett előre kisebbségi irodalmunk, mert a könyvkiadás gondjaitól és anyagi terheitől az írók egy része mentesült". (Alapy Gyula: Kisebbségi irodalmunk tíz éve. Kazinczy Évkönyv, 1929.) Farkas Gyula irányításával ez a kiadócég adja ki a kisebbségi magyar irodalom oly nevezetes köny173