A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)
Varga Imre: A felvidéki magyarság a statisztika tükrében
180 km 2 kiterjedéssel fogyott meg a magyarlakta terület. Ami pedig az elhelyezkedésünk területének minőségét illeti, a magyar többségű falvak területileg Szlovákia szántóföldjeinek 54.86°/o-át bírják, az erdővidéknek pedig 13.84°/o-át. Ez az adottság okozta azt, hogy a földbirtokreform során lehetővé vált a tiszta magyar nyelvterületekre idegen nemzetiségű lakóknak a betelpítése. Az 1938-as népszámlálás adataiból nem állítunk fel a felszabadult terület nemzetiségi megosziódására veszteség és nyereség mérleget. Ezt az 1940 ben végrehajtandó s reméljük nyugodtabb állapotokat lemérő népszámlálás hivatott megtenni. Az alant vázolt területi elmozdulások után nézzük most már azt, hogy a kisebbségbe került magyar néptömeg hogy oszlik meg foglalkozásra, vallásra nézve, tőként pedig azt, hogy ezen néptömeg faji szempontból milyen nemzeti életerőt hordott és hord magában. Különösen az utóbbi szempont ad fontos feleletet arra, hogy népcsoport szempontjából a kisebbségi sors milyen erőket vált ki. Későbbi tárgyalásunk folytán leszögezett eredmények azonban nem tisztán a kisebbségi sorsnak köszönhetők, hanem mint minden más népcsoportnál és minden körülmények között, társadalmi felfogás, földrajzi elhelyezkedés, gazdasági helyzet, stb. eredményezik az igazi okát a külső vetületeknek. A legutolsó csehszlovák népszámlálás — 1930-ban — Szlovákiában 373.783, Kárpátalján pedig 67.335 magyar erdő- és mezőgazdasággal foglalkozó embert jegyzett fel. E számok részletezésénél feltűnő, hogy túlsók azoknak a száma, akik e foglalkozási ágban csak mint alkalmazottak, vagyis mint nincstelenek szerepelnek. Ez a tény végigkísér bennünket mindazon számsoron, mely bármilyen vonatkozásban is a felvidéki magyarság gazdagságát, illetve annak általános szegény voltát mutatja. Az említett 1930-as statisztikai adatok Szlovákiában kimutatnak 19.000, Kárpátalján 2.820 gazdasági munkást, 40.000 (a továbbiakban a kárpátaljai adatokat zárójelben jelöljük: 5.550) gazdasági napszámost és az ezekhez tartozó 48.000 (9.300) családtagot. Hozzászámítva ehhez az 1.081 (91) háztartási cselédet, a gazdasági hivatalnokokat, akiknek száma 441 (97), megkapjuk a vagyontalanok 110.000 (18.000) számát, akikkel szemben, sajnos, csak 53.000 (10.236) önálló gazdasági tulajdonos áll. A 374.000 (68.000)-bői hiányzó 210.000 (39.000)-nyi lelket az önálló tulajdonosok családtagjai teszik ki. Foglalkozásuk szerint volt továbbá 1 bányatulajdonos magyar nemzetiségű. Sajnos, a gyártulajdonosokat és a kisipari üzemek tulajdonosait közös számmal fejezi ki a hivatalos statisztika. így nem áll módunkban megállapítani, hogy a 10.661-ből (1.911) mennyi a gyártulajdonos s főleg azt, hogy mennyi a kisüzem birtokosa. Ezzel szemben kimutattak 1.495 (268) fémfeldolgozó, 250 (36) gépész- és szerszámipari, 76, (34) kő- és agyagipari, 4 (0) üvegipari, 10 (2) vegyi, 1.534 (389) fa-, 17 (3) papír-, 84 (16) nyomda-, 215 (27) textil-, 124 (28) bőr-, 1.780 (260) ruházati, 2.510 (389; cipész-, 1.127 (190) élelmiszer-, 1.434 (269) építőipari üzemtulajdonost. Szinte ijesztő tény, hogy önálló tulajdonos az ipari üzemekben csak 10.661 (2.000) volt. Az 1930-as népszámlálás Szlovákiában 2.375 (503) magyar önálló kereskedőt, 6.000 (60) vendéglőst számlált. Az önálló magyar banküzletek és biztosító irodák tulajdonosainak száma, akik magyar nemzetiségűnek vallották magukat, csak 61 (1), míg szálítással 405 (128) magyar foglalkozott. Érdekes, hogy a posta és a vasút a csehszlovák állam két legtöbb embert foglalkoztató vállalata, hány magyar embernek nyújtott megélhetést. Az egész Csehszlovákiában a postán 33.881 alkalmazott volt s ebből magyar nemzetiségű 295, míg a vasútnál, ahol az összes alkalmazottak száma jóval nagyobb, csak 1434 magyar ember kapott megélhetést. Ha már most tekintetbe vesszük azt, hogy a Csehszlovákiában élő magyarság az állam összlakosságának 5, esetleg 6°/o-át tette ki, kitűnik, hogy hogyan részesedtünk az idegen államtól kapott elhelyezkedési lehetőségekben: a postán nem egész 1%, a vasútnál pedig 2%-ban. A többi közszolgálatoknál ilyen módon szerepelt a magyarság: bíróságnál és a közigazgatásban 757 hivatalnok, 270 alkalmazott, 455 munkás és 4 napszámos. Az egyéb hivataloknál 759 hivatalnok, 258 alkalmazott és 120 munkás. A tanügyben 1.521 tanár és tanító, 53 alkalmazott és 8 munkás volt. Szabadpályákon ezen statisztikai adat szerint 676 önálló magyar vállalkozó, 692 orvos és fogtechnikus működött. Legszomorúbb azonban azoknak a száma, akik nem tudtak megjelölni semmiféle foglalkozást, mert bármit elvégeztek. Ezek a teljes kisemmizettek és a számuk 10.000 volt. A foglalkozási elosztódásoknak döntő jelleget ad a mezőgazdasággal foglalkozók hatalmas száma. Ha a kisebbségi magyarságot mint különálló népközösséget vesszük, főként gazdasági szempontból, azt a tényt kell megállapítani, hogy a mezőgazdaságnak ez az aránytalan nagy száma hátrányos légkört teremtett a kisebbségi magyarság gazdasági kifejlődése számára. Az ipar nélküli, vagy legfeljebb ipari munkássággal rendelkező magyarság teljesen a mezőgazdasági ágra volt szorítva s így gazdasági növekedésben nagy mértékben korlátozva volt. Nemzetpolitikai szempontból viszont kiszámíthatatlan előnyt adott ez a helyzet, mert a magyarság igazi gerincét, amint azt az előzőkben láttuk, a magyar gazda alkotta, amit az is mutat, hogy a 20 éves kisebbségi sors alatt a nemzettestről leszakadt tömegek főképen azok közül kerültek ki, akiknek a mezőgazdasági ághoz semmi közük sem volt. A földdel lekötött magyar gazda, pl. a csallóközi magyar falvak -lakói, még a csehszlovák statisztikai adatok szerint is, 100%-os nemzethűséget mutatnak. A fenti tény egyúttal nagy társadalmi feladatot is rótt a magyar tömegek vezetőire, mert hiszen a falun lakó magyarság
