A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Ölvedi János: Üzenet a csonkaországi magyaroknak

A br. v. é. (kétszer) és a Kcsk. tulaj­donosa. 1927 óta önálló gazda, jelen­leg 42 kat. hold kiterjedésű birtoka van. Az E. M. N. P. tagja. 7 éven át volt közs. bíró. A megszállás idején ki­tűnt hazafias magatartásával. F.: Ga lovics Lujza. Gy.: Sándor. Treloj Géza kántortanító. * 1913. Várgede. A tanítói oklevelet Pozsony­ban szerezte meg. 1934-ben Sőregen mint tanító működött, majd 1935-ben Baracsára került, ahol jelenleg a rk. iskola ig.-kántortanítója. Több ifjúsági egyesület vezetője. Tőrincsi R. K. Elemi Népiskola. Az iskola 2 tantermes és 2 tanerős. Igaz­gató-tanítója Erdélyi Pál, tanítója Gál Sándor. V Vakok Állami Intézete, Munkács. 1923-ban alapíttatott. Az intézetnek 62 növendéke és 4 tagú tanári kara van. Igazgató: Szilicha Sándor. Tanárok: Juricskó Malvin, Richter Gyuláné és Szitár István. Vanek Jenő szövetkezeti igazgató. * 1895. Nagysurány. Érettségit Eszter­gomban tett. Elvégezte a Keleti Aka­démiát és Budapesten jogot hallgatott. Pályafutását a Magyar Mezőgazdák Szövetkezet budapesti intézetében kezdte, onnan, "került az Iparosok és Kereskedők érsekújvári Hitelintézeté­hez, melynek 1930-tól igazgatója. 1915­től 1918-ig katonai szolgálatot teljesí­tott az olasz és orosz harctereken, egy­szer sebesült. Kit.: br. v. é., seb. é., hadiérem és Kcsk. F.: Iványi Teréz. Varga Ferenc Lajos gazdálkodó. * 1914. Füleksávoly. Iskolái elvégzése után atyja mellett a gazdálkodás min­den ágában kiképezte magát. 1936 óta önálló gazda 18 kat. hold kiterjedésű birtokán. Az E. M. N. P. tagja. F.: Nagyberenc Aranka. Varga Gyula kereskedő. * 1900. Fü­leksávoly. Iskolái elvégzése után a ke­reskedői pályára lépett, majd mint a füleksávolyi Hanza Szöv. üzletvezetője 3 éven át működött. A világháborúban a 16. hgye. kötelékében katonai szol­gálatot teljesített. 1928 óta önálló ke­reskedő. Volt közs. bíró. F.: Tóth Mal­vin. Gy.: Gyula és Kató. Varga József Máv. f őmozdony ve­zető. * 1873. Miskolc. Iskolái elvégzése után az államvasutak szolgálatába lé­pett. Működését a miskolci Máv. mű­helyben kezdte, majd Diósgyőrött és Kolozsvárott teljesített szolgálatot. Ez­után mint mozdonyvezető működött 1924-ig, ekkor a çseh államvasutak nyugdíjazták. Azóta gazdálkodással foglalkozik. F.: Urisko Ilona. Varga Miklós fodrászmester. * 1909. Nagyszlabos. Iskolái elvégzése után a fodrászmesterséget tanulta, majd mint segéd Szepesváralján és Rozsnyón fejlesztette szakismereteit. 1935 óta önálló mester Rozsnyón. Az E. M. N. P. tagja. F.: Gyenes Mária. Varga Pál malomtulajdonos. * 1870. Telkibánya. Iskolái elvégzése után a molnáripart tanulta ki, majd négy évet töltött Amerikában. 1901­ben átvette Rozsnyón atyja malmának vezetését. 1935-ben megalapította mai üzemét Várhosszúréten, melyet fiával együtt vezet. A világháborúban a szerb és román fronton küzdött. Tagja az E. M. N. P.-nak. F.: Varga Kata­lin. Gy.: Pál, Ferenc, Béla, József és Dezső. Vályik András hengermalom-tulaj­donos. * 1903. Abaújrékás. Iskolái el­végzése után atyja mellett a malom­iparban képezte ki magát, majd ugyan­csak a családi malomban mint segéd fejlesztette szakismereteit. 1934-ben, atyja halála után átvette a malom ve­zetését, azóta önálló molnár. Vályik András hengermalma, Csör­gő. A malom 1927-ben került néhai Vályik György tulajdonába. 1934-ig az ő vezetése alatt állott, azóta özvegye és gyermekei közös tulajdona. Szívó­gázinotorral működik. Teljesítőképes­sége: napi 50 q. Várady Dániel gazdálkodó. * 1891. Amerika. Iskoláit Amerikában végezte, utána gyárimunkás lett. 1912-ben ke­rült haza. Résztvett a világháborúban, az orosz és olasz fronton küzdött s mint őrmester szerelt le. Kit.: II. o. e. v. é., br. v. é., Kcsk. Jelenleg Vigtelke helyettes bírája, tűzoltó- és légvédelmi parancsnoka. F.: Máté Gizella. Gy.: István és László. Várady Jenő gazdálkodó, tejszövet­kezeti elnök. * 1904. Szilice. Atyja mellett tanult gazdálkodni. Jelenleg 60 hold földet művel. Állattenyésztéssel is foglalkozik. 1935 óta ügyvezető elnöke a tejszövetkezetnek, helyettes bírája Szilice községnek. Tagja az E. M. N. P.-nak és számos egyesület vezetője. Váry Sándor vezérigazgató. * 1889. Munkács. A keleti akadémiát Buda­pesten végezte, majd Boszniában, Bul­gáriában és Konstantinápolyban mű­ködött. 1911-ben megalapította gyárát Beregszászon, amely 1912-ben rész­vénytársasággá alakult át. A gyár át­lag 250 alkalmazottnak nyújt megél­hetést. Résztvett a világháborúban, mint hadnagy szerelt le. F.; Engel Berta. Gy.: Sándor és Erzsébet. özv. Velsinszky Kázmérné. * Bussa. Középiskoláit Balassagyarmaton vé­gezte el. 1926-ban férjhezment Velsin­szky Kázmérhoz, aki 1910-től 1926-ig Bussán mint körjegyző működött. Ma­gyarsága miatt a csehek állandóan zaklatták, majd 1931-ben agyonlőtték. Résztvett a világháborúban. Özvegye: szül. Ulmer Szidónia, jelenleg Bussán él. Gy.: Kamilla. Vérségi Károly gazdálkodó. * 1878. Litke. A gazdálkodást szülei birtokán sajátította el, majd Amerikáa vándo­rolt ki. 1922-ben hazatért és önálló gazda lett Litkén. F.: Imre Borbála. Gy.: Erzsébet és József. Végh István gazdálkodó. * 1866. Rimasimonyi. Iskolái elvégzése után szülői mellett gazdálkodni tanult. 1895­ben lett önálló gazda, jelenleg 14 hold földjét műveli. Tagja az E. M. N. P.­nak, volt közs. bíró. F.: Bán Julianna. Gy.: Juliska és Lajos. Végh Lajos ny. áll. ig.-tanító. * 1883. Ipolykér. Középiskoláit és a ta­nítóképzőt Losoncon végezte. Tanítói oklevelet 1904-ben nyert. Pályafutását Ipolynyéken kezdte, majd Szécsény­kovácsin és Ipolykéren működött. 1926-ban nyugalomba vonult. A világ­háborúban a 16. hgye. kötelékében az orosz, román és olasz fronton teljesí­tett szolgálatot, meg is sebesült. Az I. és II. (kétszer) e. v. é., a seb. é. és a Kcsk. tlajdonosa. Az E. M. N. P. tagja. F.: Molnár Margit. Gy.: Zoltán, Gyula, Margit, Erzsébet és Piroska. Vikiszály Rezső bányafelőr. * 1904. Turcsokvashegy. Selmecbányán vé­gezte a bányászati szakiskolát. 1919­ben lépett a Rimamurány-Salgótarján rt. kötelékébe. 1927 óta a rozsnyóbá­nyai telepen teljesít szolgálatot. Tagja az E. M. N. P.-nak. F.: Démuth Erzsé­bet. Gy.: Lajos és Sándor. Vitriol C. H. Henrik fakereskedő. * 1877. Csetnek. Iskolái elvégzése után a kereskedői pályára lépett. Atyja mel­lett szerezte szakismereteit. 1903-ban telepedett le Pelsőcön, ahol önálló lett. Résztvett a világháborúban. F.: Blum Lujza. Gy.: Aranka, Erzsébet, Artur, Elek és Dénes. Végh Sándor gazdálkodó. * 1887. Bussa. A gazdálkodást atyja mellett sajátította el. 1909-ben önálló gazda lett. Jelenleg 100 hold földet müvei. A világháborúban a szerb fronton küz­dött. Tiszteletbeli elnöke az E. M. N. P.-nak. 12 évig Bussán közs. bíró volt. F.: Tóth Mária. Gy.: Etus. Végh Terézia üzletvezetőnő. * Szé­csénykalászi. Iskoláit Szécsénykalászin végezte el. 1934 óta vezeti a Hangya Fogyasztási Szövetkezet kötelékébe -- 256 -

Next

/
Thumbnails
Contents