A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Darvas János: A felvidéki magyarság politikai története a csehszlovák megszállás alatt

vánítsa politikai meggyőződését a képviselőházi, szenátusi, tartománygyülési, nagymegyei, járási, vagy községi választások alkalmával. A csehek intenzív pártélete és erősen megszervezett pártrendszere mellett a választások előtti agitációk során bőven volt módja megismerkedni a legkülönbözőbb politikai nézetekkel és programokkal, sőt ezt nem is kerülhette el. A titkosság mellett minden egyes embert külön meg kellett erősíteni, hogy a szavazásnál sokszor tíz-húsz párt listája között meggyőződése szerint választhasson. E versengés, még ha a szélsőséges pártok a legalacsonyabbrendü demagógiával dolgoztak is, éppen különbözőségénél fogva politikai iskolázást és tájékozottságot adott a választónak. A nézetek stabilizálódtak s a politikai véletlenek az érzelmi okokból eredő hisztérikus erőeltolódások helyett kiegyensúlyozott erőviszonyok alakultak ki. A mintegy 250 ezres magyar szavazótábor minden terror, minden földosztási és egyéb Ígéret ellenére húsz éven át rendületlenül együtt maradt s a cseheknek behódolt emigránsok, a csehek és szlovákok felé asszimilálódó zsidók és a gerinctelen liberális világpolgárok minden destrukciójával szemben, híven kitartott önrendelkezési joga és a revízió mellett. A politikai iskolázottság, a demokratikus beállítottság, a szociális érzés, a közösségi szellem és fegyelmezett összetartás mellett még egy jellemvonás alakult ki a kisebbségi sors alatt az északi magyarságban. A reális látás. Az állam urai mindenkor ellenséges indulattal, torz tükörben, becsmérlően, a legreménytelenebb, legsötétebb színekben igyekeztek bemutatni a magyarság, történelmi szerepét, jellemét, társadalmi berendezését, múltját, jövőjét, lehetőségeit. Ez az ellenséges szemlélet jutott érvényre a közéletben és az iskolában. A csehek a magyar lelkeket demoralizálni akarták a pesszimizmusba kivánták kergetni, hogy kétségbeesésében becseheljen. Ez a beállítottság kezdetben erős bomlást idézett elő a magyarokban. De ugyanakkor még erősen tevékenykedett a másik véglet, a túlzott magyar optimizmus is, amely nem hitt a trianoni sors huzamosabb voltában, nem hitte valóságnak az új államot, reménykedett, hogy az egész egyik napról a másikra kártyavárként összeomlik. Ez az irányzat nem bánta a pusztulást, mennél nagyobb az elégedetlenség, annál jobb — mondotta — és új és új dátumokat tudott arról, mikor vonulnak be a magyar honvédek. A túlfokozott optimizmus és indokolatlan pesszimizmus közötti hullámzás fokozatosan lecsendesült s úgy 1925-től kezdve kisebbségi realizmusban egyensúlyozódott ki. A magyar glóbuszt a külföld szemüvegén át láttuk, madártávlatból, a külföldjárók gazdag összehasonlítási lehetőségein keresztül, amolyan amerikás magyarok lettünk. Még a kisebbségi sors fájó tényeivel szemben is hűvös kritikát tudtunk gyakorolni, de ez nem volt többé önmarcangoló, hitrontó, lemondó kriticizmus, sem pedig szivárványos délibábkergetés, hanem valóságlátás, tényanalizis, politikai realizmus. Megkezdődött az aprómunka. Szerényebbek lettünk, kezdtük elölről a nemzetépítést. A felelőtlenül reménykedők fölöslegesnek tartották a nemzetvédő aprómunkát, hisz a megszállás úgyis csak rövid ideig tartó, a felelőtlenül lemondok pedig letargikusan tétlenkedtek. A realizmus hívei szerint semmi mulasztást nem szabad elkövetni s ezért úgy kell hinni a fölszabadulásban, mintha az már holnap bekövetkezne, de a nemzet erőit ennek ellenére mégis úgy kell szervezni és menteni, mintha a megszállás akár évtizedekig eltartana. S ekkor megindult a nemzet lassú szervezése a gazdasági újjáépítés társadalmi, irodalmi, művészeti, tudományos aprómunka, a magyar erők számbavétele, az önrevízió. A túlságosan nyílt magyar megtanulta az önfegyelmet, tudott a cél érdekében hallgatni, diplomata lett. A kisebbségi realizmusnak értékes alkotásai maradtak szellemi téren az SzMKE, gazdasági területen pedig a Hanza. A húszéves tragédia ilyenformán a szörnyű anyagi-szellemi vérveszteség mellett értékeket is adott a magyarságnak: a népben kiváló képességeket fejlesztett ki, gazdag élettapasztalatok szerzésére adott alkalmat, magunk iránti tárgyilagosságra, önbírálatra, valóságlátásra nevelt. A Jaross Andor vezérlete alatt visszatért északi magyarság fölfokozott nemzeti öntudatával, kifejlett szociális felelőségérzetével, gazdag külföldi élettapasztalataival és reális életlátásával új színt és értéket képvisel a nemzet és az ország életében. A tragikus húsz év pozitív tanulsága az, hogy a kifejlődött értékeket, jó tulajdonságokat és eredményeket meg kell őriznünk az egész nemzet számára a jövőre is, a negatív tanulság pedig az, hogy soha semmi körülmények közt nem szabad megismételnünk a hibákat, amelyeket a csehek elkövettek. A Visszatért Felvidék Adattára. - 65 —