A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Darvas János: A felvidéki magyarság politikai története a csehszlovák megszállás alatt

apellálva követeli a pittsburghi szerződésnek az alkotmányba való becikkelyezését. A csínyt sok politikai perrel s a Slovák c. lap háromhavi betiltásával torolták meg. Egyidejűleg a Prágai Magyar Hírlapot is betiltották. Ennek a betiltásnak két oka volt. Az egyik az, hogy a kormánytényezők attól tartottak, hogy a Slovák szünetelése alatt a szlovák közvélemény a magyarok fővárosi lapjának befolyása alá kerül. A másik ok az volt, hogy az ellenzéki magyar lap elnémításával a kormány új lapjának akartak nagyobb terjeszkedési lehetőséget biztosítani. A negyedmilliós választótömeget jelentő magyar kisebbség 1925 óta egyre tisztábban látta a saját helyzetét s tisztában volt a kormány nemzetiségi politikájával is. A kormányzat kezdettől magyar emigránsokkal iratta lapjait. A magyar emigránsok liberalista-marxista jelszavakkal mindaddig felszínen tarthatták magukat, amíg földet ígérhettek a hiszékeny magyaroknak. Mikor azonban a földosztás befejeződött, a becsehelt emigráció egész sajtója válságba került s 1932-ben az utolsó csehofil emigráns szócső, a pozsonyi „A Reggel" is kimúlt. A kormány ettől kezdve belátta, hogy emigráns és azonfelül zsidó újságírókkal nem boldogult, mert a gerinces és vérbeli magyarok közt nincs és nem lehet hitelük. Tehát igazi magyarokra volt szükségük. Egy évi szüneteltetés után 1933 tavaszán új újságíró garnitúrát toboroztak össze, ez alkalommal már néhány gyökeres felvidéki keresztényt is. Ezekkel nem kormánytámogató, hanem ellenzéki álarcban, látszólag ellenzéki hangú napilapot indítattak meg Pozsonyban „Magyar Újság" címmel. Ez a lap az akkor éppen nagy veszélyben forgó német aktivizmus mintájára azt hirdette, hogy a magyar ellenzék irreális politikát követ, s délibábkergetésével: a reviziós álmokkal bajba, ellenséges légkörbe, pusztulásba rántja a magyarságot. Az elvi ellenzékiség helyett be kell látni, hogy Trianon örök, hogy Trianont a magyar nép egykori intézői hibájából történelmi bünhődésiil kapta, ebbe bele kell törődni és ezzel a gondolattal megbékélve keresni kell a hatalom birtokosaival a paktumot. Egyszóval a nemzeti jogokhoz való gerinces és hősi ragaszkodás helyett az alacsony olcsó megalkuvás opportunista politikáját ajánlotta a magyarságnak. Ezzel a programmal csak a hasonló megalkuvók között, a legkisebb ellenállás irányában haladó zsidóság körében tudott az új lap erőtlen gyökeret verni, de nem a keresztény magyarság között. Ezért úgy vélték a hatalom urai és azok magyar sajtóbérencei, hogy a „Magyar Újság" számára az a legjobb szubvenció és terjeszkedési lehetőség, ha az ellenzékiség gerinces hirdetőjét, a „Prágai Magyar Hírlapot" betiltják. Ezt 1934 őszén mégegyszer megismételték, de igen sovány eredménnyel. Az aktivista kormánysajtó ekkor már a közelgő 1935-ös nemzetgyűlési választásokra készült. A cseh kül- és belpolitikát különben a ciklus vége felé egyik balszerencse a másik után érte. Az első devalváció miatt Kramár nagyszláv pártja, amely eddig megakadályozta, hogy Csehszlovákia kapcsolatba kerüljön a Szovjettel, ellenzékbe vonult. Ezt az alkalmat használta fel Benes arra, hogy SzovjetOroszországot elismerje s vele gazdasági érintkezést vegyen föl, sőt mint elnök a Szovjetet a Népszövetségbe is besegítette. Ebből később kölcsönös megsegítési szövetség fejlődött, ez pedig konfliktusba sodorta Németországgal Csehszlovákiát. A másik baleset az volt, hogy a 85 éves Masaryk harmadszori megválasztása után a beiktatás izgalmai alatt teljesen megrokkant, háromnegyed év múlva pedig teljesen béna és munkaképtelen lett. Még a nevét sem tudta aláírni a megerősítendő törvények alá. Hasonlóan bénulás érte a csehek másik old man-jét, Kramár Károlyt is. A cseh nép éppen akkor vesztette el Masarykot, amikor a legválságosabb időkbe került s amikor legnagyobb szükség lett volna nagy koncepciójú vezetőre. Az államirányító szerepére Benes vállalkozott, dé Benes makacs és konok dogmatikus volt csupán, ravasz politikus és nem komoly államférfiú. Benes mindenkor realistának vallotta magát, de csak sémákban, dogmákban gondolkozott s a dogmáitól nem látta meg a valóságot. Csak ügyes végrehajtója volt a gondolkodó Masaryk tételeinek, de nem kezdeményező szellem. A magyarság a cseh tekintélyuralom eme nehéz éveiben kemény harcokat vívott. Az emigráció már csaknem elnémult, de a helyébe veszedelmesebb ellenfél jött: a pszeudoaktivizmus cseh zsoldban álló gárdája. Ezek már nem voltak hitelükvesztett megugrott emigránsok, hanem őslakosok s azt sem lehetett mondani róluk, hogy zsidók lettek volna. Mindössze az volt bizonyos, hogy köpenyeget fordítottak, gerinces ellenzéki magyarokból a cseh bankok és politikusok kitartottjai lettek. Aktivistáknak vallották ők is magukat, Szent-Ivány egykori aktivista példájára hivatkoztak, de aktivizmusuk álaktivizmus volt: a Szent-Ivány val szemben álló ellenfélé, Hodzsáé. Ez az álaktivizmus különösen akkor lett támadóvá, amikor a cseh agrárok és a cseh szociáldemokraták ilyen aktivista magyaroknak, a parasztból lett maradékbirtokos Csomor Istvánnak és az emigráns nyomdászból lett szakszervezeti titkárnak, Schulcz Ignácnak adtak egy-egy mandátumot. rf? Csehszlovákia utolsó belpolitikai időszaka 1935ben a májusi választásokkal kezdődött. Ez a korszak az agónia ideje volt. Ez a ciklus azzal kezdődött, - 58 —