A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Darvas János: A felvidéki magyarság politikai története a csehszlovák megszállás alatt

párt 5 képviselői és 2 szenátori, a szepesi német párt pedig 1 képviselői mandátumot nyert. Képviselők lettek: Dobránszky János, Fedor Miklós, Hokky Károly, Jabloniczky János dr., Szüllő Géza dr., keresztényszocialisták, Holota János dr., Szent-Ivány József, Törköly József dr. nemzeti pártiak és Nitsch Andor, szepesi német; szenátorokká választattak: Böhm Rudolf, Groszschmid Géza dr. keresztényszocialisták, Füssy Kálmán, Korláth Endre dr., Richter János és Szilassy Béla dr. magyar nemzetiek. Ez alkalommal a Magyar Nemzeti Párt elégedetlenjei, Mohácsy János dr.-ral az élükön, Országos Magyar Kisgazda Párt címen akarták megbontani a magyarság egységét, de csak 6894 szavazatot tudtak elragadni. Az új erőmegoszlás következtében a polgári többséget csakis a szlovák néppárt és a magyar pártok segítségével lehetett volna létrehozni, Udržal azonban nem akart olyan rendszert, amely az éppen letartóztatott Tuka pártjának, vagy a magyaroknak kegyétől függött volna. Viszont, ha már a cseh szocialistákkal volt kénytelen egy gyékényen árulni, akkor gondolhatott volna a cseh nemzeti koalíció visszaállítására. A német aktivistákat azonban a csehek egyáltalán nem kívánták kihajózni, Benes mint külügyminiszter sikeresen tudta kamatoztatni a diplomáciában az apró személyi koncokkal megelégedő szerény német aktivisták kormánypolitikáját, mert bizonyítani tudta velük azt a látszatot, hogy Gseh-Szlovákiában ideálisan meg lehet oldva a nemzetiségi kérdés, ha a németek olyan makacsul és olyan csendesen bent ülnek a bársonyszékekben. A csehek ki is mondták, hogy a németek mindaddig bennmaradnak a kormányban, amíg maguk ki nem kívánkoznak belőle. így alakult meg a polgári többség kimúlása után a polgári-szocialista összetételű vegyes cseh-német többség. A gazdasági bajok szociális tekintetben súlyos válságot idéztek elő, de nemzetiségi tekintetben szinte segítségére jöttek a kormánynak, mert gazdasági ürügyekkel elhanyagolhatta a nemzetiségi kérdést. Az egész parlamenti ciklus alatt egy-két gesztust leszámítva, mint a Masaryk-féle egymilliós alapítványt, a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság létesítésére (1930), semmi nem történt a nemzetiségi panaszok orvoslása tekintetében. A kormánytámogató németek meg is fizették ennek az árát, mert 1935-ben taktikázásuk következtében elvesztik választóik nagyobbik felét. Az új többség legkifejezőbb jelemvonása az volt, hogy valamennyi kormánypárt morvántúliakból állott. Ez a morvántúliak érdekszövetsége volt a kárpáti országrészek ellen. Ennek ellensúlyozásában a magyar ellenzéki sajtó erősen népszerűsítette a kárpátiak szövetségének gondolatát: az őslakos blokk létrehozását. Azonban kevés sikerrel. A Hlinka-párt mintha sakkot kapott volna a Tuka-pör során, még mindig nem meri vállalni a magyarokkal való szövetkezés erkölcsi következményeit, fél a hungaroíilizmus, a szeparatizmus vádjától. A morvántúliak és morváninneniek megkülönböztetése nemcsak magyar panasz-szólam volt, hanem kétféle bánásmód és kétféle rendszer. Például magyar és szlovák részről egyaránt éles harc folyt a szlovákiai és kárpátaljai gazdasági életet bénító s eltérő vasúti díjszabásrendszer ellen, de az állam fennállása óta csak most (1932)-ben sikerült kivívni, hogy ha nem is egységesítették teljesen a vasúti tarifát, legalább enyhítették a szlovákiai és kárpátaljai hátrányt. Hasonlóan kétfajta bánásmód jutott kifejezésre az 1930 december 1-én végrehajtott népszámlálásnál, mert Cseh- és Morvaországban európai módra maga a megszámlált személy, illetve a családfő maga sajátkezüleg tölthette ki a számláló lapot, azaz maga állapította meg szabadon s befolyásoktól mentesen a saját maga és családja nemzetiségét, ezzel szemben Szlovákiában és Kárpátalján tilos volt ez az önrendelkezés. Az összeírási ívet e két tartományban csak a népszámláló biztos tölthette ki — legjobb belátása szerint. Ezért az 1930. népszámlálás során Cseh- és Morvaországban a statisztika tudományosan megbízható tárgyilagos adatokat gyűjtött össze, ellenben a kárpáti területeken annál megdöbbentőbb ferdítések és hamisítások történtek. Ezeknek a hamisításoknak főoka az volt, hogy a túlbuzgó népszámláló biztosok azzal vélték a leghathatósabb védelmet az 1927 óta föllángolt magyar revizionista mozgalom ellen, ha a papiroson mennél kevesebb magyart és mennél több szlovákot mutatnak ki. A biztosok közül Szlovákiában az eddigi törvényes 21.48 százalékos arány helyett csak 4.2 százalék volt magyar. Az eredmény ennek következtében megdöbbentő volt: Szlovákiában a magyarságnak nemcsak hogy az egész természetes szaporodása tűnt el, hanem ezenfelül az összeírás szerint még 9.9 százalékos lélekcsökkenés is mutatkozott. 62.839 magyarral kevesebb szerepelt a statisztikai kimutatásokban, mint 1931-ben. A népszámlálás aljas módszerei, tévedései, és ferdítései ellen Törköly József dr. vezetésével a magyarság éles harcot indított s ebben a tárgyban a Népszövetséghez panaszt nyújtott be. A parlamenti ciklus első felében gazdasági bajok uralkodtak, 1933 óta a német nemzeti szocializmus diadalrajutása miatt a nemzetiségi kérdés is kiélesedett. A gazdasági hanyatlással párhuzamosan Prága külpolitikai dédelgetése is megszűnik. Franciaország kereskedelmi szerződéseiben milliárdos ráfizetéseket erőszakol Csehszlovákiára. Hágában Benes a háborús jóvátételek végleges likvidálásánál nemcsak hogy jóvátételt nem kapott, de egy milliár— 56 —