A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Ölvedi János: Üzenet a csonkaországi magyaroknak

Ha végigfutok gondolatban a felvidéki magyar lélek fejlődésén, úgy annak minden fázisában látom az előbb említett három tényező lélekformáló hatását. S lia nézem, mi az a végső forma, melyben a felvidéki magyar lélek megjelent, melyek azok a vonások, amik a felvidéki magyar nép új lelkiségét mutatják, azt kell mondanom: ez a mi mélyebb magyarságunk és tisztultabb szociális tudatunk. Magyarabb magyarság •— mondottam — s tudom, nagy szó ez. De mégis így van. Az igaz magyarságot mindig a veszélyeztetett végek magyar népe szólaltatta meg, ezt mutatja már a történelem is. És ezt mutatja főleg húszesztendős sorsunk. Az örök magyarságnak nincsenek írott törvényei, az a szívekben lappang. Sokszor megfeledkezik róla a nemzet, de a szenvedések és a csapások között újból emlékezni kezd. S vádolhatjuk bár a felvidéki magyar szellem útját rengeteg tévedéssel, sok-sok kisiklással, azonban egy bizonyos: a felvidéki magyar lélek minden viharon, minden meghasonláson át, minden időben az egyetlen magyar utat kereste. Az örök magyarság útját, a Bethlen Gáborok, Apáczai Csere Jánosok, Pázmány Péterek, Széchenyi István grófok, Kossuth Lajosok és Deák Ferencek magyarságát. Ha visszagondolok, kik voltak a felvidéki fiatal magyar szellem nagy mozclítói, úgy Adyt, Szabó Dezsőt, Móricz Zsigmondot, Kodályt és Bartókot, Szekfíí Gyulát és Makkai Sándort, Erdélyi Józsefet és Féja Gézát, Kodolányi Jánost és Matolcsy Mátyást kell említenem. Sok idegen hatás, ellenséges környezet, rengeteg töprengés és egymásközti vita: ezek teremtették meg a felvidéki lélek magyarságát. És mindenekelőtt: a magyar föld, melyen éltünk s melytől nem szakadhattunk el. Magyarabb magyarság, örök magyarság, — mondottuk az előbb — mert a magyar föld szava teljesedett ki benne. A magyar földé és a magyar népé. És végezetül: tisztultabb szociális arcot mutat ez a lélek. Ez is érthető. A kisebbségi élet szociális emberekké nevelt bennünket. De ez a szociális érzés nemcsak öntudat, nemcsak meggyőződés, de életforma is. Mi már csak így tudunk és csak így akarunk élni. Egymáshoz közelebb kerülve, egymás kezét fogva. Számunkra a szociális gondolat nemcsak szociális törvényhozást jelent, de elsősorban szociális életrendet: szociális lelkiséget. Belső lényeget tehát, melyet fontosabbnak tartunk a külső formánál. Szociális életrend — mondottuk az előbb — és ez nemcsak külső, politikai reformot jelent, de elsősorban: lelki átalakulást. Valóban emberré válást: a szociális igazságnak nemcsak keresését, de megvalósítását is. Arra gondolok, van-e vájjon hivatása a felvidéki magyar léleknek az új magyar életben? Adhatunk-e vájjon mi felvidékiek lendítő erőt az egyetemes magyar fejlődéshez? Ha nézem a trianoni Csonkaország húsz év óta befutott szellemi életét, ugyanazt látom, amit a Felvidéken. Ugyanolyan hősies kezdeményezéseket, nagy nekiindulásokat látok, az egyetlen magyar útnak épp oly becsületes és elszánt keresését. A magyarabb és szociálisabb magyarságnak a megfogalmazását. S látok pompásan és alaposan kidolgozott teóriákat, melyeket itt a Csonkahazában kiváló szaktudósok fogalmaztak meg és látok kicsiny realitásokat, melyeket mi a Felvidéken már elindítottunk. íme, egymástól elszakított két különböző tájról egyforma akarással teljesedett ki a munka: a magyar földért és népért. Lesz-e reggel, kérdik a magyar hétköznapok kishitüi és rövidlátói. Hiszünk önmagunkban, hiszünk a magyar föld erejében, hiszünk magyarságunk örökkévalóságában — feleljük erre nü felvidékiek. Hinni önmagunkban és magyarságunkban: ez a mi történeti hivatásunk az új magyar életben. — 392 —