A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Fedeles Jenő: Munkács

M U Az északkeleti Kárpátok aljában, az Alföld és a hegyvidék érintkező pontján, s a Latorca balpartján fekszik a vár és a város: Munkács. Nyugattól keletig mintegy félkörben, szőlővel beültetett hegyek veszik körül s ezek mögött, a zöld lejtőkön túl már a Kárpátok 1000—1500 méter magas ormai látszanak. A városba délfelől éppen hogy beszökik az Alföld s a lájjal együtt az alföldi nép, a nemzetfenntartó magyarság. Részint ebből a szerencsés földrajzi helyzetből adódott Munkács magyar jellege, mely nem szűnt meg a honfoglalás óta, hanem élt századokon át egészen napjainkig. Bár maga a város a történelem viharában többször elpusztult s ennek következtében beszivárgó idegenekkel népesült be, de valahányszor feltámadt, mindig magyar városként nyerte el élete további folytatásának jellegét és lehetőségeit. Felette az idők folyamán sokszor átcsaptak a pusztítások és vérengzések hullámai, s a város, a védtelen hely nem egyszer merült el szinte nyomtalanul a történelem süllyesztőjén, de a vár dacolt az idővel, viharral s elpusztíthatatlanul megmaradt, hogy megőrizze a helyet, a menlhető értékeket és magát a népet. A cseh megszállás húsz esztendeje alatt az elnyomók Munkácson is tüzzel-vassal ki akarták irtani a magyar életet, meg akarták fosztani fegyelmi és gazdasági intézkedéseik kényszerítő erejével megélhetésétől, kultúrájától és a feltámadásba vetett hitétől, de igyekezetük minden kísérlete megfeneklett és így Munkács elnyomatásában most is megmaradt magyarnak. Munkács a történelmi idők homályából már a népvándorlás korában lép ki. Ezt bizonyítják a város határában felszínre került ősrégi leletek, melyek szerint a város mai helyén már az őskorban is létezett. A kő- és a fémkorszak igen értékes maradványait a gyűjtőjükről elnevezett munkácsi Lehoczkymúzeum őrzi. A leletek szerint mintegy 2500 évvel ezelőtt ezen a területen kelták laktak, akik bronzból és ezüstből ékszereket, vasból szerszámokat és fegyvereket, trachit kőzetből pedig csinos őrlőszerkezetet N K A C S írta: FEDELES JENŐ készítettek. A Latorca folyó a népvándorlás és beszivárgás természetes útja volt s az idők folyamán végbement népvándorlási áramlat elsodorta innen a keltákat s utánuk a gótok és más barbár népek, majd a szlávok következtek, akiknek maradványait a kelet felől előrenyomuló magyarok hódították meg. Munkács már a magyar honfoglalás idején fontos szerepet játszik, s a monda szerint Árpád vezér itt pihent meg először és innen folytatta útját déli irányba. Első fejedelmeink és szent királyaink idejében e gyér lakosságú területet járhatatlan erdőség borította, melyben a nemes vadak legtöbbje és a most már oly ritka bölény is szabadon élhette vadon életét. Egy 1271-ben kelt okmány úgy tesz említést erről a vidékről, mint a fejedelmek és szent királyok kedvenc vadászterületéről. Majd egy másik egykorú írás szerint II. Endre 1233-ban járt Munkácson s a későbbi elnevezésű Királyszék erdőben fogadta a pápa követét, aki előtt esküt tett, hogy a keresztényekel az országban elszaporodott zsidók és szaracénok ellen megvédelmezi. A várat még az Árpádházi királyok uralkodásának ideje alatt építették s urai az Anjouk, a Hunyadiak, a Jagellók, a Habsburgok és a Rákócziak voltak. így Munkács neve összeforrott Magyarország és a várat birtokló királyok révén a környező országok történelmével. A XII. században Munkács vidékét előbb a kunok, majd más néptörzsek dúlták fel, s a megfogyatkozott lakosságot ekkor a Rajna vidékéről betelepített szászokkal pótolták. Mikor 1241-ben a tatárok Munkácsot is elpusztították, IV. Béla király szorgalmas idegeneket telepített ide, akiknek az őslakókhoz hasonló kiváltságokat bizto-