A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szvatkó Pál: A csehszlovák köztársaság tündöklése és nyomorúsága

befolyása alatt megértőbb kormányzat került uralomra és igyekezett megegyezni a nagyhatalmakkal, hogy végre megkezdhesse az ország gazdasági újraépítését és bekapcsolódhassák «az általános világprosperitásba, amelynek körvonalai Amerikában és néhány más államban már kibontakoztak. A benesi és a versaillesi politika „megkoronázása", a genfi jegyzőkönyv tehát nem valósult meg és helyette más tendencia lépett az első vonalba: a locarnoi szellem, amelynek egyeztető következményei nyomot hagytak mind a csehszlovák külpolitika, mind a belpolitika fejlődésében. • i üETotj Amikor 1925 őszén Stresemann, Austin Chamberlain és Briand a locarnoi tavon a ,,Fleur d'Oranger" fedélzetén megegyeztek, Európa fellélegzett és mindenki biztosra vette a szebb békeidők elérkezését. A német, angol, francia összhangot sorozatos más kiegyezések követték. Locarno után jött Thoiry, majd 1926-ban Németország belépett a Népszövetségbe és a genfi gyülekezet szelleme mintha megváltozott volna. A nagy európai kiegyezés általános kulturális és gazdasági fellendülést eredményezett az egész világon, a prosperitás valóra vált, új találmányok és békés emberi teljesítmények gazdagították a kort, amely az automobilizmus, a mozi, a rádió, az utazási kedv kora lett, a bároké és a dzsesszé, a gondtalan, modern életé. Az egyéni sors színvonala óriási léptekkel látszott előrehaladni, a civilizáció terjedt, a Zeppelin átrepülte az óceánt, majd jött Lindbergh, Nobile kapitány, a Bremen, s úgy látszott, hogy elérkezett az emberi fejlődés és boldogság időszaka. Az 1925-től 1930-ig terjedő gazdag években senki sem tudta, hogy a prosperitás csak látszat, felületesség és a komoly problémák elintézetlensége miatt a mélyben újabb krízis érlelődik. Egyelőre a kiegyezés és a megnyugvás szelleme meglátszott Csehszlovákia bel- és külpolitikáján is. A belpolitikában, mint említettem, Masaryk és a mérsékelt agrárok befolyása győzött, s az uralkodó nemzeti koalíció kegyetlen uralma tarthatatlanná vált. A németek a világon mindenkivel kiegyeztek, szükségessé vált, hogy a csehek is kiegyezzenek németjeikkel. A világfejlődés, a prosperitás, a mérsékelt elemek befolyása, az általános polgárosodás és a koalíció politikájának holtpontrafutása következtében a higgadt Švehla tényleg megegyezett a szudétanémetekkel és három német párt két miniszterrel, S pinával és MayrHartinggal belépett a prágai kormányba. A cseli-német polgári koalíció azzal a reménnyel vállalta a munkát, hogy sikerülni fog az ellentéteket végleg eltüntetni. A németek egy új Svájc kialakulását várták ebben a békés atmoszférában s a kormányba léptek, mert béviilről akarták kiharcolni egyenjogúságukat. A szenzációs fordulat más viszonylatban is gyümölcsöt érlelt: a szlovák néppárt szintén közeledni kezdett a kormányhoz. Tudni kell, hogy a hlasisták kisszámú szlovák értelmisége mellett — már a háborúelőtti idők óta — egy másik népi mozgalom is létezett a szlovákok között s míg a hlasisták elsősorban a müveit evangélikus körökből toborzódtak, a másik szlovák irányzat az egyszerű katolikus tömegekre támaszkodott. Ez az irány a régi intranzigens szlovák tradíciókba kapcsolódott és világnézeti okokból nem igen rokonszenvezett a baloldali és vallásellenes uralkodó cseh körökkel, de szlovák szempontból sem helyeselte a szlovák és a cseh nép teljes összeolvasztását kívánó mozgalmakat. A békekötés idején a későbbi katolikus néppárt hívei még gyengén és szétszórtan tengődtek a szlovák tájakon és nem érvényesíthették akaratukat. A hlasisták 1918 végén puccsszerűen magukhoz ragadták az uralmat és cseh segítséggel, fölényes propagandájukkal a szlovák tömegeket is meg tudták maguknak szervezni a választásokon. De a néppárt és lángoló lelkű vezére, Hlinka András nem nyugodott s azonnal a békekötések után követelni kezdte, hogy a csehek adják meg a szlovákoknak azt a teljes autonómiát, amit Pittsburghban ígértek és ismerjék el a szlovák nép különálló nemzeti jellegét. Természetesen a csehek hallani sem akartak az igéret teljesítéséről és így már 1920 után súlyos konfliktus támadt Hlinka és Prága között. A néppárti vezér egy ideig el is hagyta Csehszlovákiát és Párisban keresett orvoslást népe sebére, majd pedig az átmeneti megegyezés után otthon, a csehek magatartását és túlzásait megútáló szlovákok között kezdett agitációt a prágai mohóság ellen. A néppárt első virágzása, mint említettem, 1926 körül befejeződött, a mozgalom nyugvópontra jutott és néhány koncleső néppárti politikus ösztönzésére Hlinka nem állhatott ellen az általános megnyugvás szellemének és beléptette pártját a kormányba. Különben is úgy látszott ebben az időben, hogy más szellem került uralomra a csehszlovák belpolitikában és a nemzeti koalíció könyörtelen kisebbségellenes magatartása helyett az állam vezérei azzal a megoldással kísérleteztek, hogy — az európai kibékülésnek megfelelően — Csehszlovákia létét is az országban élő nemzetiségek belső kibékülésével biztosítják és új Svájcot teremtenek Középeurópában, új, békés Svájcot, melynek nem feladata többé, hogy katonai fellegvár legyen az amúgyis megnyugodott német birodalom ellen, hanem tényleg boldog és kiegyensúlyozott hazája több középeurópai egymás mellett, vagy egymásban élő nemzetiségnek. Szép elgondolás, de a kivitel sohasem volt őszinte. Egyedül a magyar kisebbség érezte ezt akkoriban s egy-két jelentéktelen kísérlettől eltekintve nem állt kötélnek, mert átlátott a szitán és tudta, hogy az új módszer csak szemfényvesztés és átmenetileg azért érvé— 30 —