A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Csatár István, Mécs Alajos, Zathureczky Gyula: Felszabadul a magyar felvidék

Rögtön az első csapatok után mentünk mi át, újságírók. Aki csak élt Komáromban, ünneplő ruhában ott szorongott az utcán. Éreztük és tudtuk, hogy soha életünkben ennyi embert egyszerre ilyen boldognak látni többé nem fogunk. Szinte nem is tudtunk gondolkodni, megrendülten törölgettük a szemünket. A Klapka-téren már ott állt a díszemelvény, körülötte kékruhás, ezüstpitykés dolmányban álltak azok a komáromi magyarok, akiket Jókai Mór írásaiból oly igen nagyon ismerünk és gyermekkorunk óta a szívünkbe zártunk. Körülöttük, mint eleven virágtenger, hajladozott a komáromi kisasszonykák és nagyaszszonyok méltóságteli, színpompás magyarruhás koszorúja. Ebben a nagy várakozásban érkezett meg elsőnek Jaross Andor, a Felvidék legendáshírű vezére. Amit ő eddig tett és szenvedett, az megérte ezt a pillanatot. Nemsokára megérkeztek vitéz Imrédy Béla és a kormány tagjai. Azután egy fekete csukott autóból kilépett a Főméltóságú Asszony, akit a komáromiak azonnal felismertek, mire olyan tomboló éljenzés és szűnni nem akaró ujjongás keletkezett, amilyet még Magyarországon nem láttunk. Már két óra felé járt az idő, amikor a Kormányzó Ur gyönyörű almásszürkéjén mejelent Komárom főutcáján. Mögötte pár lépésre vitéz Temessy Milán altábornagy lovagolt és Werth Henrik gyalogsági tábornok, a vezérkar főnöke. Ismét felharsant a Klapka-induló, hogy azután egy pillanatig se csendesedjék el. A közönség sírva, kendőt lobogtatva énekelte és túlharsogta a zenekart. Híres Komárom be van véve ... így még hadsereg nem vonult be egyik városba sem. öreg férfiak, apró kislánykák és meglett emberek egymás nyakába borulva álltak az utakon, az ablakokban, a háztetőkön és énekeltek. A honvédek pedig kemény lépéseikkel verték hozzá az ütemet. Az esővel versenyezve hullott a virág és elől látomásként lovagolt fehér paripáján a felszabadító, országgyarapító Vezéri A kormányzót vitéz Imrédy Béla miniszterelnök köszöntötte, s rámutatott magaslendületű beszédében arra, hogy a látomás beteljesült: a Hadúr fehér lován bevonult a felszabadult ősi földre. — Az országmentő Horthy Miklósból országgyarapító szabadító lett, — fejezte be beszédét. Most háromszoros éljent kiáltott a kormányzóra, amire olyan dörgő éljenzés volt a felelet, hogy az ablakok megremegtek bele. S most meg kell emlékeznünk Komárom talán legszebb és legdrámaibb percéről, amikor Fülöp Zsigmond városbíró lépett elő, hogy gyönyörű, zamatos magyarságával köszöntse a Főméltóságú Urat. Már az első mondatánál valami furcsa mellékhang vegyült beszédébe, s azután ez az érces, kemény férfihang zokogásba fulladt. Nincs döbbenetesebb, mint mikor egy meglett férfi zokog. De milyen sírás volt ez a szabad Komárom szabad ege alatt. Szebb volt minden zenénél, felszabadítóbb, biztatóbb minden szónoklatnál. Olyan döbbenetes . csend volt, hog}' a madarak az ágon is elnémultak, a Kormányzó Ur is megrendülten tett egy lépést efelé a tisztes, ősz magyar úr felé. Mellettem az angol és olasz újságírók zsebkendőjükkel szemeiket törölgették. Egy ezredes rohamsisakkal a fején, feszes vigyázzban állt és vállát rázta a zokogás. Felejthetetlen szép volt és felemelő. Ebben a pillanatban mindenki szíve mélyéig átérezte, mi az magyarnak lenni. S ezt az érzést a Kormányzó Ur fejezte ki a legszebben, amikor többek között azt mondta: — Az idegen uralom nehéz idejében kemény magyarnak lenni, — becsület dolga. Komárom kitartott magyar becsületében és ma az ősi Szent András-templom tornyán újra a mi zászlónk leng. — Köszönöm e város falai között a Felvidék hűségét, szeretetét, kitartását és kiváló vezéreinek a feltámadásba vetett rendíthetetlen hitét. Régvárt örömünnepe ez a mai nap igazságunk győzelmének, amelyben fanatikusan hinni és törhetetlenül bízni egy pillanatig meg nem szűntem...! És ekkor, mintha Komárom népe, húsz év óta összegyűjtött minden elnyomott örömét és lelkesedését egyszerre az egek felé akarta volna dobni, olyan orkánszerű ünneplés kezdődött, amilyet elképzelni nem lehet. Ez talán egyszer esik meg ezer esztendő alatt egy nemzet életében! S mint a harctéren a legnagyobb ágyúdörgés és gépfegyvertüzelés közepette, minden ok nélkül hirtelen csend áll be, úgy most is valami megmagyarázhatatlan módon, mintha a tömegnek elállt volna a szívverése. Ebben a csendben süvített bele az olasz vendégek üdvrivalgása: Evviva Horthy! Evviva ammirale adriatico! A visszhang ebben a pillanatban felcsattant: — Duce! Duce! — kiabáltak még a karonülő gyermekek is. —. 252 — Újból felharsant a katonazene s megindult a honvédek díszes felvonulása. Több, mint két óra hosszat tartott ez a csodálatos élmény. A Kormányzó Ur pedig ezalatt daliásan és keményen ott állt a zuhogó esőben és körülötte a komáromiak. Ha orkán lett volna, akkor is napokon át elnézték volna a menetet. Hiszen szemük előtt vonult fel a magyar jövő. Estére, Komárom a feltámadás ünnepét mulatta. Minden ablakban gyertyák égtek s az emberek ott álltak a Szent András templom öreg kapuja előtt és nézték, mintha soha nem látták volna. Kalaplevéve álltak és önkéntelenül a szemük irányát követtem. Az öreg kapu fölött három szóból álló felirat volt, magyar színekkel és virágokkal körülvéve: „Téged Isten dicsérünk!" Hát ezt nézték olyan csendben és áhítatosan a feltámadás estéjén a komáromiak. * Másnap, november 7-én következett Ógyalla és Gúta község megszállása. Újból átmentünk az örömittas Komáromon, ahol az emberek a hétfőből is vasárnapot csináltak. Minden üzlet zárva volt s az emberek az utcán virágcsokorral a kezükben járkállak s ha idegen arcot, vagy katonát láttak meg, rögtön éljenezni kezdtek. Pedig a honvédek már ott gyalogoltak az országúton. Nekik mindennap tizenkét kilométerrel előbbre kellett nyomulniok, hogy kijelölt feladatukat idejében megoldják. Hála Istennek, ezekben a novemberi napokban tűrhető volt az időjárás. A komáromi eső csakhamar megszikkadt a napos országúton s a honvédek dalolva, fürgén meneteltek a kéklő távolság felé. Itt már olyan vidéken jártunk Ógyalla felé, ahol néhány nappal ezelőtt még cseh telepesek laktak. Ezt onnan tudtuk meg, mert feltűnt, hogy vannak házak, amelyeken nem leng a lobogó. Vitéz Temessy Milán altábornagygyal nagyon sokszor találkoztunk útközben, mindenütt ott volt, ellenőrizte a csapatok felvonulását, élelmezését és a bevonulások előkészítését. Még egy úrral találkoztunk ezeken a napokon igen gyakran. Széles, feketekarimájú kalapjában, magyar nyakkendőjével hol itt, hol ott tűnt fel Jaross Andor, a felvidéki Magyar Párt vezére. Mint a jó gazda, aki a termés betakarításán felügyel mindenre, úgy járt városról-városra Jaross Andor, ö mindent tudott, mindenben tanáccsal szolgált, hisz az itteni magyarokat név szerint ismerte.