A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Csatár István, Mécs Alajos, Zathureczky Gyula: Felszabadul a magyar felvidék

Rögtön az első csapatok után men­tünk mi át, újságírók. Aki csak élt Komáromban, ünneplő ruhában ott szorongott az utcán. Éreztük és tud­tuk, hogy soha életünkben ennyi em­bert egyszerre ilyen boldognak látni többé nem fogunk. Szinte nem is tud­tunk gondolkodni, megrendülten tö­rölgettük a szemünket. A Klapka-téren már ott állt a díszemelvény, körülötte kékruhás, ezüstpitykés dolmányban álltak azok a komáromi magyarok, akiket Jókai Mór írásaiból oly igen nagyon ismerünk és gyermekkorunk óta a szívünkbe zártunk. Körülöttük, mint eleven virágtenger, hajladozott a komáromi kisasszonykák és nagyasz­szonyok méltóságteli, színpompás ma­gyarruhás koszorúja. Ebben a nagy várakozásban érke­zett meg elsőnek Jaross Andor, a Fel­vidék legendáshírű vezére. Amit ő eddig tett és szenvedett, az megérte ezt a pillanatot. Nemsokára megérkez­tek vitéz Imrédy Béla és a kormány tagjai. Azután egy fekete csukott au­tóból kilépett a Főméltóságú Asszony, akit a komáromiak azonnal felismer­tek, mire olyan tomboló éljenzés és szűnni nem akaró ujjongás keletke­zett, amilyet még Magyarországon nem láttunk. Már két óra felé járt az idő, ami­kor a Kormányzó Ur gyönyörű almás­szürkéjén mejelent Komárom főutcá­ján. Mögötte pár lépésre vitéz Te­messy Milán altábornagy lovagolt és Werth Henrik gyalogsági tábornok, a vezérkar főnöke. Ismét felharsant a Klapka-induló, hogy azután egy pilla­natig se csendesedjék el. A közönség sírva, kendőt lobogtatva énekelte és túlharsogta a zenekart. Híres Komárom be van véve ... így még hadsereg nem vonult be egyik városba sem. öreg férfiak, apró kislánykák és meglett emberek egy­más nyakába borulva álltak az uta­kon, az ablakokban, a háztetőkön és énekeltek. A honvédek pedig kemény lépéseikkel verték hozzá az ütemet. Az esővel versenyezve hullott a virág és elől látomásként lovagolt fehér pa­ripáján a felszabadító, országgyara­pító Vezéri A kormányzót vitéz Imrédy Béla miniszterelnök köszöntötte, s rámuta­tott magaslendületű beszédében arra, hogy a látomás beteljesült: a Hadúr fehér lován bevonult a felszabadult ősi földre. — Az országmentő Horthy Miklós­ból országgyarapító szabadító lett, — fejezte be beszédét. Most háromszoros éljent kiáltott a kormányzóra, amire olyan dörgő él­jenzés volt a felelet, hogy az ablakok megremegtek bele. S most meg kell emlékeznünk Ko­márom talán legszebb és legdrámaibb percéről, amikor Fülöp Zsigmond vá­rosbíró lépett elő, hogy gyönyörű, za­matos magyarságával köszöntse a Fő­méltóságú Urat. Már az első mondatá­nál valami furcsa mellékhang vegyült beszédébe, s azután ez az érces, ke­mény férfihang zokogásba fulladt. Nincs döbbenetesebb, mint mikor egy meglett férfi zokog. De milyen sírás volt ez a szabad Komárom szabad ege alatt. Szebb volt minden zenénél, felszabadítóbb, biztatóbb minden szó­noklatnál. Olyan döbbenetes . csend volt, hog}' a madarak az ágon is el­némultak, a Kormányzó Ur is meg­rendülten tett egy lépést efelé a tisztes, ősz magyar úr felé. Mellettem az angol és olasz újságírók zsebken­dőjükkel szemeiket törölgették. Egy ezredes rohamsisakkal a fején, feszes vigyázzban állt és vállát rázta a zo­kogás. Felejthetetlen szép volt és fel­emelő. Ebben a pillanatban mindenki szíve mélyéig átérezte, mi az magyar­nak lenni. S ezt az érzést a Kormány­zó Ur fejezte ki a legszebben, amikor többek között azt mondta: — Az idegen uralom nehéz idejé­ben kemény magyarnak lenni, — be­csület dolga. Komárom kitartott ma­gyar becsületében és ma az ősi Szent András-templom tornyán újra a mi zászlónk leng. — Köszönöm e város falai között a Felvidék hűségét, szeretetét, kitartá­sát és kiváló vezéreinek a feltámadás­ba vetett rendíthetetlen hitét. Régvárt örömünnepe ez a mai nap igazságunk győzelmének, amelyben fanatikusan hinni és törhetetlenül bízni egy pilla­natig meg nem szűntem...! És ekkor, mintha Komárom népe, húsz év óta összegyűjtött minden el­nyomott örömét és lelkesedését egy­szerre az egek felé akarta volna dob­ni, olyan orkánszerű ünneplés kezdő­dött, amilyet elképzelni nem lehet. Ez talán egyszer esik meg ezer esz­tendő alatt egy nemzet életében! S mint a harctéren a legnagyobb ágyúdörgés és gépfegyvertüzelés kö­zepette, minden ok nélkül hirtelen csend áll be, úgy most is valami meg­magyarázhatatlan módon, mintha a tömegnek elállt volna a szívverése. Ebben a csendben süvített bele az olasz vendégek üdvrivalgása: Evviva Horthy! Evviva ammirale adriatico! A visszhang ebben a pillanatban felcsattant: — Duce! Duce! — kiabáltak még a karonülő gyermekek is. —. 252 — Újból felharsant a katonazene s megindult a honvédek díszes felvonu­lása. Több, mint két óra hosszat tar­tott ez a csodálatos élmény. A Kor­mányzó Ur pedig ezalatt daliásan és keményen ott állt a zuhogó esőben és körülötte a komáromiak. Ha orkán lett volna, akkor is napokon át elnéz­ték volna a menetet. Hiszen szemük előtt vonult fel a magyar jövő. Estére, Komárom a feltámadás ün­nepét mulatta. Minden ablakban gyer­tyák égtek s az emberek ott álltak a Szent András templom öreg kapuja előtt és nézték, mintha soha nem lát­ták volna. Kalaplevéve álltak és ön­kéntelenül a szemük irányát követ­tem. Az öreg kapu fölött három szó­ból álló felirat volt, magyar színekkel és virágokkal körülvéve: „Téged Isten dicsérünk!" Hát ezt nézték olyan csendben és áhítatosan a feltámadás estéjén a ko­máromiak. * Másnap, november 7-én követke­zett Ógyalla és Gúta község megszál­lása. Újból átmentünk az örömittas Komáromon, ahol az emberek a hét­főből is vasárnapot csináltak. Minden üzlet zárva volt s az emberek az ut­cán virágcsokorral a kezükben járkál­lak s ha idegen arcot, vagy katonát láttak meg, rögtön éljenezni kezdtek. Pedig a honvédek már ott gyalogoltak az országúton. Nekik mindennap ti­zenkét kilométerrel előbbre kellett nyomulniok, hogy kijelölt feladatukat idejében megoldják. Hála Istennek, ezekben a novem­beri napokban tűrhető volt az időjá­rás. A komáromi eső csakhamar meg­szikkadt a napos országúton s a hon­védek dalolva, fürgén meneteltek a kéklő távolság felé. Itt már olyan vi­déken jártunk Ógyalla felé, ahol né­hány nappal ezelőtt még cseh telepe­sek laktak. Ezt onnan tudtuk meg, mert feltűnt, hogy vannak házak, amelyeken nem leng a lobogó. Vitéz Temessy Milán altábornagy­gyal nagyon sokszor találkoztunk út­közben, mindenütt ott volt, ellenőrizte a csapatok felvonulását, élelmezését és a bevonulások előkészítését. Még egy úrral találkoztunk ezeken a napokon igen gyakran. Széles, feketekarimájú kalapjában, magyar nyakkendőjével hol itt, hol ott tűnt fel Jaross Andor, a felvidéki Magyar Párt vezére. Mint a jó gazda, aki a termés betakarítá­sán felügyel mindenre, úgy járt város­ról-városra Jaross Andor, ö mindent tudott, mindenben tanáccsal szolgált, hisz az itteni magyarokat név szerint ismerte.

Next

/
Thumbnails
Contents