A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Manga János: A visszatért felvidék néprajza

, .1 í • ' .i f ' ! jeseň egyszerű, minden díszítés nélkül. A dudasípok bodzafából készültek. A dallamsíp hangsora molljellegű, nagy szeptimával. A tömlőt kecskebőrből készítette. Az itt ismertetett dudások dudáinak alaphangja az egyvonalas g körül van, a bordósíp hangja egy vagy két oktávával mélyebb. Lőrincz Vince és Seres Imre dudáján a legmagasabb hang, mely a diszkantsíp alsó oldalán van és a bal hüvelykujjal nyitják (b lyuk, ásólyuk, magyarázó főhang stb.) az alaphang tiszta nyolcada, a többi dudások dudáin szeptima, mely a bőrzsák erősebb megnyomásával nem egészen tiszta oktáva lesz. A többi képezhető hangok a kemény hangsor 1—6 fokát adják. A moll-jellegű dallamokat a játszólyuknak félig való lefödésével képezik. Mivel a duda hangterjedelme aüg egy oktáva, — természetes — hogy a játéknál leginkább csak olyan dallamok jöhetnek tekintetbe, amelyek nem kívánnak nagyobb intervallumot. Ilyenek a dudanóták, melyek a népzene szöveges dallamaiból alakultak át dudanótákká, vagyis hangszeres zenévé. Mint a dudások egyéni művészetének megnyilvánulásai, említésreméltók a „cifrák". Ezek a cifrák, vagy cifrázatok a dallamok elején, vagy végén jelentkeznek és nem egyszer valóságos művészi teljesítményei az improvizációnak. A cifrázatok a dudások játékának fokmérői is: minél szebben tud valamelyik dudás cifrázni, annál jobb dudásnak tartják. A jó dudás játék közben énekel is. Nem könnyű dolog ez. A jó halláson és énekhangon kívül egy olyan nagy tömlő is szükséges hozzá, amelyben annyi levegőt el lehet raktározni, amennyi a sípok táplálásához szükséges, míg a dudás énekel. A dudán előadott „nóták" leginkább táncdallamok, de játszanak rubato dallamokat is. Az utóbbiakat ,,mulatók"-nak nevezik a dudások. A duda-táncdallamokat három csoportra oszthatjuk. Ezek a táncok, melyekről az értelmesebb dudások ma is pontosan be tudnak számolni a következők: verbunk (verbunkos), friss és a dudapolka. A dudaverbunk az általában ismert csárdáshoz hasonlít. Páros ütemben a táncolók ballábbal kezdik: balra kettőt és jobbra kettőt lépve járják. Komarom vidékén közismert a Sallai-verbunk, melyet régebben egyedül táncoltak a férfiak, leginkább a farsangi dudabálok alkalmával, amikor a leányok még nem voltak a tánchelyiségben, vagy pedig hajnalban, amikor már jókedvük volt. A férfiak kezeiket csípőre téve, ballábbal, majd jobbal előre kettőt dobbantottak, ezt háromszor ismételték, ezután összeütötték bokájukat. A friss, melynek dallamanyaga a verbunk táncdallama, azzal a különbséggel, hogy gyorsabban játssza a dudás és a dallamot telerakja cifrázátokkál. Sok esetben csak a dallam halvány váza marat! meg és az egész játékot a cifrázatok uralják. A ritmus nem egyenletesen gyors. A dallamnál lassúbb és a cifrážatoknál egyre gyorsul. A friss tánclépései az i 1 ^ , : í ( : lí egyes falvakban még ma is látható friss-csárdás tánclépései: minden kétnegyedes taktusra két bukás (térdhajlítás), a bokák ütögetése, a lábfej különféle játékával és forgással. A dudanóták harmadik táncdallama a dudapolka. Kétnegyedes ütemű dallam, mely az előbbi láncdallamok variánsaiból alakult ki. Tehát ebben az esetben magyar dallamanyagra táncolnak idegen eredetű táncot. A dudapolkát jobb lábbal kezdik és a lábakat előre rakva kettős mozdulatot végeznek és az előrerakott lábakkal ellentétes irányban forognak. Citera. A Felvidéken legelterjedtebb népi hangszer a citera. Alig van község, ahol egy-két hangszer — ha használaton kívül is — ne volna található. Vannak olyan községek, ahol még 40—50 darabot talál az érdeklődő. A citera fennmaradását a dudával szemben valószínűleg elkészítésének könnyebb volta és a játék elsajátításának könnyűsége tette lehetővé. A felvidéki citerákat két csoportra oszthatjuk: az egyik csoportba tartoznak a valószínűleg ősibb jelleget őrző, egy fából, vályúszerűen kifaragott citerák, a másik csoportba pedig a deszkából összeszegelt, vagy öszszeenyvezett citerák. Természetes, hogy legnagyobb számmal az utóbbiak vannak képviselve. Az egy fából kifaragott citerák nyomát Csallóközben éppúgy megtaláljuk, mint a Mátyusföldön, Nyitra vidékén, vagy a palócoknál. Közös jellemzőjük ezeknek a citeráknak, hogy puhafából, leginkább topolyfából készülnek. A frissen kivágott topolyfából először egy, a citera nagyságához szükséges hasábot hasítanak, majd ezt vályúszerűen vésővel és görbekéssel kivésik és aztán a külső oldalait legyalulják. Ebben az alakjában néhány hónapig száradni hagyják, majd drótból, rendszerint egy másik citera után beleverik a „kofákat", becsavarják a húrtartó kulcsokat, melyeket régebben a kovácsok készítettek és végül felhúrozzák. Néhol az így elkészült citera alját egy vékony fenyődeszkával befödik, ebben az esetben a tetején egy, vagy több hanglyukat fúrnak. A deszkából összeszegelt, vagy enyvezett citerákat különféle anyagból: szilfa, diófa, szederfa, fenyőfa, stb. készítik. Általában közös vonásuk, hogy a két végén elhelyezett tőke, amelybe a húrtartó és húrcsavaró szegek vannak beverve, továbbá a hangszer két oldala keményfából készül, míg a fedő- és alsólap puhafából, legtöbbször fenyődeszkából készül. Az egy fából kifaragott citerák alakja mindig hasáb, a szegeit, illetve enyvezett citerák legnagyobb részének alakja szintén hasáb, de sok hajlított oldalú hangszert is látni. A hajlított oldalú citeráknál ezt az oldalt vagy egy vékony deszkából tűz felett hajlítják, vagy pedig erre a formára egy nagyobb fadarabból fürészelik ki. A citerák hangolása különböző. A kótalap felett levő négy húr egyformán, a kísérő húrok pedig ugyanarra a hangra és az alatta lévő ötödre, vagy oktávára — 240 --