A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Manga János: A visszatért felvidék néprajza

kor már lángolt, egy legény elkiáltja magát: „Pú, Szent György, meglőlek!" (Régebben egy csőbe puskaport tettek, azt meggyújtották és eldobták, hogy nagyot durranjon.) Erre egy másik legény válaszol: „Ne lőjj, jó vitéz." Erre egy harmadik: „Mit igérsz?" Negyedik: „Szépet, jót." Vagy: „Jancsinak szép feleséget." Régebben sorravették az összes legényeket és mindengyiknek feleséget Ígértek. Megmondták ilyenkor a leány nevét is. Amikor már minden legénynek „Ígértek" jó feleséget, „kilőnek" mindenkit, akit felírtak. Ez azt jelenti, hogy a legények a faluban történt érdekes eseményeket, mint például, ha valaki megesett, elaludt a templomban, vagy egyéb dolog történt vele, feljegyzik maguknak és a Szent György-tüznél kikiabálják. Mikor már mindenkit kilőnek, akit felírtak, a következő verset mondják: A gólya, de nem az a gólya, aki a réten sétál, de nem is az, aki a kisgyerekeket hozza, hanem az a gólya, melyik fölszáll az egek egibe s onnan sz . .. . le a tisztelt hallgatók fejire. A verset azokra az asszonyokra és leányokra mondják, akik valahol a közelben elbújva hallgatják, hogy kit és miért lőnek ki vagy kire mit mondanak. Utána a legények hazamennek. A szokás a szentiványi tűzgyújtással mutat némi kapcsolatot és míg ez a legények ünnepének látszik, addig a szentiványi tűzugrás a leányok ünnepe. Maga a szokás azonban valószínűleg német eredetű. Szentiványi tűz. „ősi multunk hagyománykincsének romjai közül, mint a legérdekesebbek egyike, rémlik felénk a szentiványi ének" — írja Vikár Béla a Magyar Nyelvőr 1901 augusztus 15-i számában. Csakugyan, alig van az évnek több olyan hagyománya, inely annyi különböző jellegzetességből: a néphit és a népzene különböző eredőiből tevődne össze, mint a szentiványi ének és az ezzel kapcsolatos tűzugrás. A Martosi asszony. szokás valamikor az egész Felvidéken: Csallóközben, Mátyusföldön, a palócoknál és Gömörben is el volt terjedve. A mai napig már csak a Szlovákiában maradt Nfyitra-vidéki magyarok őrizték meg, ahol Zsérén a mult évben magam is szemtanuja voltam a tűzugrásnak. A zsérei leányok minden esztendő június havában, keresztelő Szent János napja előtti szombaton és vasárnap este összegyűlnek a falu végén, ahol a májfából, melyet május első vasárnapján kaptak szeretőiktől tüzet raknak. Azért rakják májfából a tüzet, mert az „szerelmesfa". Amikor már ég a tűz, a leányok énekszó mellett átugrálják. Mindig az a leány ugrik, akinek a nevét éneklik. A kiéneklés bizonyos sorrendben történik: az egyik soron a felső faluvégétől kezdik és folytatják az alsó faluvégéig, majd a másik soron az alsó faluvégétől a felső faluvégéig. Az ének szövege a következő: Ki lovai vannak . . . stb. így tart az ének addig, amíg a falu összes hajadonai sorra nem kerülnek szeretőikkel együtt. Amikor már mindenkit kiénekeltek, illetve minden leány átugrotta a tűzet, a következő dallam éneklése mellett hazamennek : Ahol a nap nyugszik . . .stb. Az 1936., 1937., 1938. években Nyitra vidékén még a következő községekben találtam meg a szentiványi éneket: Zsére, Menyhe, Vicsápapáti, Bodok. Ghymes, Pográny, Béd, Geszte, Nagyhind, Kálaz és Tild. Mátyusföldön Tardoskedden. a palócoknál pedig már csak Deménden. A szokás nyomai azonban Komárom-vidék kivételével, mindenütt megtalálhatók. Az öregasszonyok elbeszélése szerint a szokást a papok tiltották el. A szentivány-napi tűzugrást Menyhén körülbelül 30 évvel ezelőtt az akkori plébános, Szvincsek András tiltotta el. Néhány öregasszony azonban még világosan emlékszik a szokásra és az ott énekelt dallamokra. A szentiványi tüzet Menyhén minden vasárnap este meggyújtották június havában. A leányok és legények a falu végére szalmát hordtak össze és azt az első dallamrész éneklése közben gyújtották meg. A „Rózsafa nem magos" éneklésénél a kiénekelt leány átugrotta a tüzet. A tűzön közben az öregebb asszonyok bodzafaágakat pároltak. Ezeket a párolt bodzafaágakat aztán eltették és ha valakinek daganata támadt, arra rákötötték. Figyelmet érdemel még a cseresnyeevés, mely az egész vidéken kimutatható. Szent Iván napjáig az a nő, akinek meghalt a gyermeke, nem ehetett cseresznyét, mert a gyermeke a másvilágon sem kap. Az — 230; -