A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Vass László: A felvidéki magyar irodalom

I zék, amelynek hiányosságáról maguk az összeállítók is meg voltak győződve, a következő felhívással zárul: „Magyar diákteslvérek! Új szemeszter küszöbén olyan könyvekre hívjuk fel figyelmeteket, amelyekből a magyar élet szebb és magasabb lehetőségei áradnak. Hanyatló nemzedéksor végén legyünk egy új, európai rangú, gyökeresen magyar kultúrstandard szülőnemzedéke. Jó munkát!" {Vetés, Pozsony, 1928.) Ady, Móricz és Szabó Dezső vetése a Felvidéken kezd beérni. Mikor ezt a fiatalságot támadások és súlyos vádak érik az öregek részéről a modern írók miatt, Balogh Edgár, a Szent György Kör vezetője a Magyar Társadalmi Egyesületek rimaszombati országos kongresszusán válaszol a vádakra: „Az ifjúság azokat az írókat és művészeket szereti, akikből a magyar nép, a magyar föld, a magyar falu segítségért kiáltó géniusza zokog feléje. Azok a barátai, akikben kifejezve találja mély nemzeti érzését és építő szociális vágyát. Nem is Ady Endréről, Móricz Zsigmondról, Szabó Dezsőről, Bartók Béláról, Kodály Zoltánról vagy a festő Rudnay Gyuláról van szó, hanem arról a magyarság természeti mélyén rengő népi lélekről, amelynek ök csak kifejezői, hirdetői, prófétái. Ha tán nem is érzitek ezt, bízzatok bennünk, a fiaitokban és ha helyeslitek építő céljainkat, ne feledjétek, hogy ebben a hétfájdalmas magyar időben ők azok, akiknek minden bizakodásunkat, minden tervünket köszönhetjük'

1. (Vetés, 192S.) És hadd örökítsük meg az utókor számára itt a húszéves kisebbségi élet történetét összefoglaló Adattárban az egykor harcos nemzedék mélységes vallomását, amelyet Peéry Rezső, a sarlós mozgalom egyik legképzettebb „irodalomtörténésze" mondott a „magyar mesterekről": .. . Mi» kapott nemzedékünk Adytól? Ó, ne higyjétek, hogy lazítást, rágalmazó kedvet, rendbontást, forradalmat. A legzűrzavarosabb, lcgkábullabb időkben élő, nyavalyákkal súlyosan megvert, vergődő ember csodálatosan tiszta hangját, fájdalmas, őszinte szavait, súlyos önvádjait, ostorozó erős szeretetéi. Nekünk Ady tisztítótüzünk volt, rajta keresztül a saját magunk embersége indult útnak önmaga leié. Katarzis, melyben lehámlottak rólunk a hamisságok, frázisok, jelszavak, az őszinte szótól való irtózás. A fájdalmak és válságok óráiban hajlunk feléje, a humánum legteljesebb magyar kifejezőjéhez... A Sárarany, Fáklya, Szegény emberek, Isten háta mögött komor hangján, nehéz végzetességén, feketetónusú pesszimizmusán keresztül megéreztiik az író izzó fajszeretetét, mely legsúlyosabb ítéleteiben zokog fel és megértettük e regények tendenciáját: Móricz Zsigmond boldogságát, azaz kultúrát, letisztító .civilizációt akar e vad és búja ösztönvilágba: kártékony és meddő szépségek helyett átfogó tágas rendet, békét, munkát... Móricz egyrészt ráirányította figyelmünket a magyar falura, másrészt keserű és reménytelen kisvárosi rajzaival odakorbácsolt a Nyugathoz, a kultúra, a tudás fanatikus szeretetének a lázát oltotta belénk ... Móricztól az út egyenes természetességgel Szabó Dezsőhöz vezetett, aki az ifjúságnak legfascinálóbb irodalmi élménye mindezideig, úgyhogy, szinte azt lehetne mondani, hogy nincs ma középosztályból származó, friss mentalitású fiatalember, aki Szabó Dezső hasznos destrukcióján nem ment keresztül. Szabó Dezső tudatosította bennünk azt. hogy a magyar nemzet a magyar dolgozók tömege: parasztok, munkások és intellektuelek... A kisebbségi fiatalság vezéreiben a „Segítség" és az „Elsodort falu" hangjai mellett fogamzottak még a falusi regősvándorlások gondolatai... lis Kassák Lajosban az új nemzedék nem az irodalmi avantgardistát látja, az új magyar vers megteremtőjét . .. Kassák önéletrajza, az „Egy ember élete" hozza hozzánk közel a szociális haladás korszerű magyar művészét. Amint puritán és kemény egyéniségének a kifejlődését, szocialista voltának lehiggadását, nyomorban és a proletárélet fájdalmaiban való megtisztulását leírja, azt el kell olvasnia minden fiatalembernek, aki szeret becsületesen, bátran önmagával szembenézni, aki a napjaink kiformálásának nehéz munkájában részt akar venni.. ." (Peéry Kezsö: Magyar mesterek. Vetés, Pozsony, 1929.) A kisebbségi fiatalság a prágai és pozsonyi egyetemeken megszervezi a maga irodalmi szemináriumait, ahol kezdetben azokkal az írókkal foglalkozik, akik problémákat vetnek föl, megoldásokat keresnek és müveikből új életprogram vonható le. Az irodalmi szeminárium, amelynek szakvezetője Szuatkó l'ál, az 1930—31. tanév folyamán tíz előadásban, vitaestén fog lalkozott Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső és Habits Mihály műveivel, tanulmányozza a modern folyóiratokat, megismeri a kritikai irodalom eredményeit és a speciális szlovenszkói vonatkozásban a kisebbségi kultúrélet kérdéseit, valamint a szlovenszkói magyar irodalom feladatairól vitatkozik. 1928-tól kezdve állandó harcol folytat a magyar tanszékért, amelynek főfeladata lenne a magyar nyelvészeti és irodalmi kutatás. Az irodalomtörténeti kutalás központi kérdésének a magyar társadalomtörténet, az élet és az irodalom közötti összefüggések problémáját tekinti. Tudományos szakerőket sürget, esetleg budapesti előadók meghívását (Farkas Gyula, Scliöpflin Aladár, Gombócz Zoltán, Győrffy István) a felállítandó prágai és pozsonyi magyar tanszékekre. Irodalomtörténeti és nyelvészeti tanulmányutak elősegítését követeli Budapestre és Finnországba. A fiatalok szociális és új nemzeti irodalomszemlélete természetesen foglalkoztatni kezdi a szlovákiai magyar irodalmat is. Jóllehet az ifjúsági mozgalmak elindulásában igen nagy szerepet játszottak a kisebbségi írók is, különösen ülvedi László, Mécs László, Győry Dezső és Barkó István, valamint a művészek közül Tichy Kálmán (aki a regősök érdeklődését a szlovenszkói népművészet felé irányította), Gwerk Ödön és leginkább a soniorjai Prohászka István, — később már a haiadószellenuí Sarló éles kritikai, de különösen szociális igényekkel lépett fel a szlovenszkói irodalommal szemben. A mozgalom kultúrpolitikusai a „szlovenszkói leltárszerű objektivitással rendezett literális anyag" kritikai felmérését sürgetik, amihez szerintük szociológiai, tömegpszihológiai tájékozottság kell, nem pedig esztétikai szempont, mert az irodalmi anyagot ők inkább szellemtörténeti dokumentumnak, mint szépirodalomnak tekintik. Nincsenek megelégedve a Szentiváni Kúria határozataival, többet, merészebb kiállást kívánnak az írótól. A Sarló 1931-es kongresszusán a mozgalom irodalomtörténésze már a szlovenszkói magyar irodalom válságát állapítja meg, amelyet szerinte a kiéleződött osztályharcok idéztek elő. A szlovenszkói magyar irodalom múltjában „az értékest, a jó tradíciót nem egyes műremekekben látjuk, hiszen ilyenek nem is voltak, hanem egy kedvezőbb atmoszférában, szabadabb szellemi levegőben, ami azért hozott csak létre oly kevés produktumot, mert ezt a légkört csakhamar eloszlatta a társadalmi átalakulás kérlelhetetlen forgószele". (A Sarló jegyében 1932.) Ha ez a megállapítás sokhelyütt mechanikus is, a válság egyik gyökerét jól látja meg abban, hogy nincs döntőszavú polgársága a szlovenszkói magyarságnak és a feltörekvő népi tömegek még nem tudják vállalni a polgári szemléletet. A gyönyörű lendülettel indult Sarlós-mozgalom ekkor már élesen szembefordul kisebbségi író-vezéreivel, elveti a tájirodalmat és végzetes pártpolitikai szemlélete a „dokumentáló valóságirodalom, a tudományos szocializmusból fakadó világnézeti irodalom és a harcos paraszt- és munkásirodalom" kialakítását várja az új íróktól. Egy-két tehetséges szép író is kinő soraikból, mint Morvay Gyula és Sellyei József, ukikA Visszatért Felvidék Adattára. — 177 — 12