A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Polyánszky Zoltán: A felvidéki magyarság gazdasági helyzete

amelyekhez a magyarság egyrészt súlyos adófilléreivel, a pénzintézetek pedig kötelező betétjeikkel járultak hozzá, mit sem kaptak, ezzel szemben politikai okokból felduzzasztottak olyan pénzintézeteket, amelyek azután behálózták a magyarlakta felvidéket s a lakosságot a cseh tőke adófizetőjévé tették. Ezek előrebocsátása után könnyen érthetővé válik, hogy miért tűnt el a Felvidékről a volt magyar pénzintézeti hálózat és miért sikerült szétterpeszkednie a cseh banktőkének. Kétségtelen, hogy a Felvidék elszakításakor a pénzintézetek már azáltal is súlyos helyzetbe kerültek, hogy elszakadtak a gazdasági élet eddigi kialakult gócpontjától, Budapesttől. Helyzetük azonban a cseh állam által támogatott, cseh tőke túlkapásai folytán úgyszólván tarthatatlanná vált. Trianon előtt ugyanis a budapesti nagybankoknak mindössze hat fiókjuk működött a Felvidék területén, ezenkívül azonban működött még 245 önálló részvénytársasági pénzintézet, amelyek közül a magyarság 103-at vallhatott magáénak. Ez intézetek fiókjainak száma 24, expozitúráik száma pedig 21 volt. Volt még 75 pénzintézet (28 fiókkal és 8 expozitúrával), amely ugyan nem nevezhető magyar intézetnek, de amely mégis jelentős magyar befolyás alatt állott. Ezekre a pénzintézetekre vetette ki hálóját a cseh kereskedelmi nagybankok által reprezentált cseh tőke s már az elszakítás utáni években a magyarság hatalmas veszteségeket könyvelhetett el e téren. Széles rendet azonban a felvidéki pénzintézetek sorában a fentebb ismertetett banktörvények végrehajtása vágott. A magyar pénzintézetek száma úgyszólván megtizedelődött. Ezzel egyidejűleg a minimumra korlátozódott a Felvidék gazdasági életére gyakorolt hatásuk. A már eddig vázoltakon felül súlyosan esett latba az a körülmény, hogy a bíróságok és egyéb hatóságok jótállást, óvadékot csak a „gondosan" kiválasztott intézetektől voltak hajlandók elfogadni s ez a „gondosság" itt is a felvidéki, illetve a magyar pénzintézetek rovására ment. Ezek után nem szorul bővebb magyarázatra az sem, hogy a magyar pénzintézetekbe közpénzeket egyáltalában nem helyeztek el, söt ahol még ilyesmi előfordult, a közpénzeket ez intézetektől elvették. A magyar pénzintézetek száma úgyszólván hónapról-hónapra fogyott. Hét év alatt, 1920-tól 1927-ig, egymaga a — szlovák mezbe bujtatott — Tátra Bank, amely egyébként szintén cseh érdekeltség volt, 25 régi magyar pénzintézetet olvasztott magába. Érdekessége a dolognak az, hogy éppen az a Tátra Bank volt képes ennyire kiterjeszteni üzletkörét, amelyet kétízben kellett hatalmas összegekkel szanálni. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy a Felvidéken 42 fiókot létesítsen. A magyar pénzintézetek eltűnését segítette elő a mérhetetlen állami támogatást élvező Slovenská Banka, amely időközben elnyelte az Első Magyar Általános Biztosító Intézet Részvénytársaság konszernjéhez tartozó felvidéki biztosító intézeteket: a Hazai Biztosítót, a Hungáriát, a Magyar Élet- és Járadékbiztosítót, a Magyar-Hollandit, a Minervát és a Nemzeti Balesetbiztosítót. De nemcsak ezek a névleges szlovák, de valójában cseh érdekeltséghez tartozó intézetek terjeszkedtek hihetetlen mértékben, hanem ezeket meghaladó arányban szivárogtak be a Felvidékre a csehországi nagy kereskedelmi bankok. Ezek a Felvidék mesterségesen megnyomorított pénzintézeteit nagyrészt affiliálták vagy felvásárolták, több önálló fiókot létésítettek s a magyar kisebbség gazdasági érdekeinek nem kis kárára, kezükbe kaparintották az egész Felvidék pénz- és hiteléletét. Erre a manipulációra e helyen csak nagy vonásokban utalhatok, mert annak a drámai küzdelemnek vázolására, melyet a magyarság egyik-másik pénzintézete megtartása érdekében folytatott, valamint annak a módszernek a megrajzolására, mellyel a cseh bankok a magyar pénzintézeteket legyűrték és megszerezték, külön könyvre lenne szükség. így a Légió Bank, amelyről köztudomású, hogy az Oroszországban rabolt aranyból és pénzekből létesítették, nem kevesebb, mint 71 felvidéki bankot és takarékpénztárt, valamint sok iparvállalatot vont érdekkörébe a csehszlovák állam kiadós támogatásával. Széleskörű érdekeltsége volt a Felvidéken említett intézeteken kívül a Zivnotenská Bankának, amely majdnem minden iparvállalatban és kartellben benne tartotta a kezét, végül a Hypotečná Bankának, és a Zemská Bankának. Az előbbi jelentős szerepet játszott a magyarság számára szomorú emlékű „forradalmi agrárreform" finanszírozásában, az utóbbi pedig különösen a községeknek, közületeknek és társulatoknak juttatott úgynevezett beruházási kölcsönöket. Mondani sem kell, mindenkor a politikai érdekeknek megfelelően. Tarján Ödön adatai szerint 1929-ben egész Szlovákia és Kárpátalja területén már csak 15, illetve 8, tehát összesen 23 magyarnak nevezhető pénzintézet volt. A magyar pénzintézeteknek azonban nemcsak a száma fogyott, hanem a megmaradt pénzintézetek hatásköre is egyre szűkebbre korlátozódott és zsugorodott alaptőkéjük is. Ez érthető is, hiszen a nagy üzleteket a nagy cseh bankoknak, vagy az azok érdekkörébe tartozó intézeteknek tartották fenn s a magyar intézetek — a megrendszabályozás és az állami nyomás folytán — úgyszólván tétlenségre voltak kárhoztatva. Hogy mit jelentett ez a Felvidéken, ahol az ipar 80%-a hitellel dolgozott, azt nem kell részleteznünk. A cseh intézeteket üzletkötéseikben sohasem a gazdasági élet diktálta követelmények vezették, hanem elsősorban politikai szempontok. Kitűnik ez abból is, hogy ezek a pénzintézetek a ma- 163 M*