A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Polyánszky Zoltán: A felvidéki magyarság gazdasági helyzete

Akadtak a csehek között is — elvétve — olyanok. akik látták a cseh kormányzat kétesértékü iparpolitikájának veszélyeit s fel is hívtak arra az illetékes körök figyelmét. Természetesen, eredmény nélkül. így például egy cseh kultúrpolitikai folyóirat a felvidéki gyáripar helyzetével foglalkozva nyiltan megírta 1933-ban, hogy a kassa-oderbergi vonal mentén 177 iparvállalatból 136 nem dolgozik, mert elvesztette nélkülözhetetlenül fontos magyarországi piacát. A cikket a „Cin" című hetilapban kommentálták, éspedig a következőképpen: „Ez tehát a cseh rezsim igazi eredménye Szlovákiában, ami nyilvánvalóan „némileg" különbözik a hivatalos propaganda rózsaszínű festményeitől. Ez az oka annak, hogy olyan gyakran ropognak a csendőrfegyverek a szlovákiai falvakban. A banktőke Szlovákiában a csehszlovák állameszme ellen dolgozik. Vagy talán a csehszlovák állameszme csak eszköz a tőke kezében?" — Az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások nem térítették el a szűklátókörű idényállam kormányzatát. Az ipari visszafejlődés a magyar nyelvterületen feltartóztathatatlanul folytaódott. A Felvidéken emiatt egyre sokasodtak a panaszok. Nemcsak a magyar, de a szlovák közvélemény is egyre sürgetőbben követelte az eddigi sorvasztó iparpolitika fölszámolását s a felvidéki ipar visszaállítását. Egyre sokasodtak az ipari decentralizáció iránti követelések, melyeket egyéb okokon kívül azzal az érvvel is alátámasztottak, hogy a gyáripart az összes ipari államokban decentralizálják, éspedig abból az elgondolásból kiindulva, hogy megfelelő decentralizáció mellett a válság következményei sem olyan súlyosak. Ezer és egy érvet sorakoztattak fel. mondanunk sem kell: eredmény nélkül. 1936-ban Csehszlovákia gazdasági életét úgyszólván teljesen átépítették s az ipari vállalatok nagy részét a hadiiparba sorozták. Minden ipari vállalat a hadsereg ellenőrzése alá került s most már még kevésbé volt remény a felvidéki ipar feltámasztására annak ellenére, hogy ezt a Felvidéken a felelős csehszlovák álamférfiak majd minden megnyilatkozásukban ígérgették. Az ígéretek azonban elröppentek s maradt minden a régiben. Amennyiben az utolsó években szó lehet a Magyarországtól elszakított területen iparosításról, ennek mérve messze mögötte maradt annak, amit ostobán leromboltak s amit egyáltalában létesítettek a Vág völgyében, Nyitrán vagy a Garamon, az úgyszólván teljesen a hadsereg érdekeit szolgálta. Magyar munkás ezekbe az üzemekbe nem juthatott be s ilyen üzemet biztonsági okokból egyáltalában nem létesítettek a magyarlakta területen. Elég utalnunk dr. Zatke Péter mérnöknek a pozsonyi rádióban 1936-ban tartott előadására, amelyben megállapította, hogy ami Szlovákiában épült ipari téren, sem az üzemek számát, sem a foglalkoztatott munkások számát illetően nem éri el azt a színvonalat, amelyen a gyáripar a háború előtt volt. A felsoroltakból világosan kitűnik, hogy a mindenkori csehszlovák kormányzat milyen gyarmati szerepet szánt a Felvidéknek és milyen eszközökkel hajtotta végre szándékát. A közszállításból való kisemmizés, a hátrányos vasúti tarifa és a cseh banktőke káros hatásain kívül bátran sorolható még a cseh iparsorvasztó politika eszközeihez a méltánytalanul magas adóztatás. Mindezeknek az volt a céljuk, hogy a Felvidék ipara a cseh- és marvaországi iparnak ne versenytársa legyen, hanem hogy ez a terület nyersanyagtermelője és iparcikkfogyasztója legyen az úgynevezett történelmi országrészeknek A visszacsatolt Felvidéken a cseh iparpolitika sorvasztó hatásának képe a visszacsatolás után készített statisztikai adatok boncolásánál rajzolódik fel a legélesebben. Ezeket az adatokat a Magyar Statisztkai Szemléből merítem, amelyben a gyáriparra vonatkozó részt dr. Farkasfalvy Sándor ismertette. Sajnos, ezek az adatok nem nyújtanak teljesen megbízható támpontot a háború előtti állapotokkal való összehasonlításra. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a háborúelőtti Magyarországon az 1898. és 1906. évi gyáripari felvételen kívül nem volt rendszeres iparstatisztika, amely kiterjedt volna a gyárak üzemi és termelési viszonyaira, csupán a gyári törzskönyv céljára történtek adatgyűjtések. Ezek elbírálásánál tekintettel kell lennünk arra is. hogy a gyári törzskönyv céljára gyűjtött adatok csak azokra az ipartelepekre terjedtek ki, amelyek legalább '20 munkást foglalkoztattak. A kisebb felvidéki, mégis A