A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)
Polyánszky Zoltán: A felvidéki magyarság gazdasági helyzete
mérleg egy hatalmas veszteséglista, a magyarság kielégítetlen számláinak sorozata. Némi vigasztalást csak szövetkezeti helyzetünk képe ad, amin érdemes elgondolkodni s amelynek eredményeit érdemes megszívlelni. Kitűnik ez abból, hogy a magyarság az elmúlt húsz esztendő alatt gazdasági téren csak ott tudott kézzelfogható eredményt elérni, ahol a gazdasági szervezkedés alulról indult el, gyökerei a népig értek s a népből táplálkoztak. Ezek előrebocsátása után kísérlem meg a felvidéki magyarság gazdasági életének húszéves történetét fölvázolni; kezdve a földreformmal s a mezőgazdaság helyzetével, folytatva az iparral, a bank- és hitelélettel, végül befejezve a szövetkezeti mozgalommal, — minden egyes fejezetnél rámutatva azokra a módszerekre, amelyekkel a csehszlovák állam kitűzött célját megvalósítani törekedett. A csehszlovák földreform. A felvidéki magyarság gazdasági életének húsz évét szándékosan kezdem a földreformmal, annak kihatásaival, eredményeivel s ezzel kapcsolatban a a mezőgazdaság helyzetének ismertetésével. Több okom van erre. A csehszlovák földreform, mint gazdaságpolitikai eszköz, időrendben is az első brutális, kivédhetetlen támadás volt a magyarság legszélesebb rétegei ellen. Hiszen a statisztikai adatokból kiviláglik, hogy a cseh megszállás alatt élt magyarságnak 64%-a élt a földből, őstermelésből. Ennek a kádernek a megingatásánál, létalapjának aláásásánál, a földreformtörvényt meghozó forradalmi törvényhozás részéről az önző nemzetiségpolitikai bosszún kívül nagyvonalú tervszerűség nyilvánult meg. De első sorban nemzetiségpolitikai bosszú. Hogy ez így van, néhány cseh vezető-politikus nyilatkozatára kell csupán rámutatnom. így például Král képviselő, a Földhivatal végrehajtó-bizottságának egyik tagja kijelentette, hogy „a forradalmi agrárreform célja kell, hogy a föld elcsehesítése legyen". — Hodzsa Milán történelmi problémát látott a földreformban. Ennek a meggyőződésének többször is kifejezést adott. Sőt egy ízben, a Venkovban, a cseh agrárpárt hivatalos lapjában nyíltan kijelentette, hogy „a földreform Szlovákiában a csehszlovák állam és nemzeti jogaink számára: történelmi prob' lénia". — A földbirtokreform nemzetiségpolitikai bosszú jellegét talán a legpregnánsabban Benes egykori csehszlovák elnök, egy Pozsonyban tartott előadásában domborította ki. Ezt az emlékezetes előadását 1925-ben tartotta, amikor is a következőket mondotta: „A földbirtokreform reváns a fehérhegyi csatáért, népünknek idegenbe történő kivándorlásáért, a cseh és szlovák területek germanizálásáért. illetőleg magyarosításáért, egyszóval visszafizetése mindannak, amit velünk tettek". Ezek a kijelentések nem véletlenek. Mindegyik csehszlovák politikust ez a szellem vezérelte. Dr. Viskovsky, volt nemzetvédelmi miniszter, aki évekig a Földhivatal elnöke volt, 1923 november 15-én a csehszlovák parlament költségvetési bizottsága előtt mondotta például a következőket: „Masek képviselő állításával szemben megállapítom, hogy én sem a magam, sem a hivatalom nevében nem állítottam, hogy a földreformot nem nemzeti alapon fogjuk végrehajtani, és hogy annak nem lenne nemzeti jellege". Ezeket kellett előrebocsájtanom, mielőtt a csehszlovák földreform vázolásának érdemi részére rátérnék. Önző nemzetiségpolitikai bosszú a jellemzője, brutális támadás a magyarság ellen, — mondottam elöljáróban. Ez vonul végig a földreform minden mozzanatán. A földbirtokreform első törvényét, a lefoglalási törvényt, a forradalmi nemzetgyűlés hozta meg 1919ben 215. szám alatt. A törvényhozók nem választott, hanem kinevezett képviselők voltak. Természetesen magyar egy sem akadt közöttük. A törvény szerint lefoglalható volt minden 150 hektárnál nagyobb területű megművelt föld, illetve minden 250 hektárnál nagyobb területü földbirtok. Nem túlzás tehát, amikor azt állítjuk, hogy a cseh megszállás alá került magyarság életében a legnagyobb változást a földreform jelentette. Mert a csehszlovák földreform nemcsak a magyar történelmi birtokos osztály tagjait érintette földjük lefoglalása révén, de hatalmas tömegek további életsorsára is kihatással volt. Kenyértelenné vált 4—5000 állandó gazdasági alkalmazott: gazdatiszt, ispán, gazda, kocsis, béres, tehenész, juhász, cseléd, stb. és kenyerét vesztette — becslés szerint — körülbelül 50.000 magyar mezőgazdasági munkás is. És ha számbavesszük az említettek családtagjait, megdöbbentő számok mutatják a kenyértelenné nincstelenné, hontalanná vált magyarok tömegét. Hatalmasra szaporodott tehát a magyar agrár-proletariátus száma. Hogy mit jelentett a földreform a valóságban, arra nézve beszéljenek a számok. Vozenilek szerint, aki a csehszlovák földreform eredményeit „Predbežné vysledky Československé Pozemkové Reformy" című kétkötetes vaskos munkájában feldolgozta, Csehszlovákia 14,048.619 hektárt kitevő összes területéből a földreform törvény alapján 4,057.158 hektárt foglaltak le, azaz az összterület 28.62%-át. A lefoglalás azonban úgy történt, hogy a 939.007 hektárt kitevő magyarlakta területből 325.852 hektárt vontak lefoglalás alá, azaz a magyarlakta terület 34.72%-át. Hantos László, a kiváló felvidéki gazdasági szakíró szerint a volt Csehszlovákiában a lefoglalt birtokok száma 1730-ra te- 152 -