A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Narancsik Imre: Reformátusok

zükbe a korábbi autonóm evangélikus egyházi szer-" vezetet. Az említett egyetemes egyháztanácsba, kivétel nélkül, elfogult szlovák lelkészeket és a magyarság iránt hasonló türelmetlenséggel viseltető világiakat neveztek ki, nagyobbrészt politikusokat, olyanokat, akiknek szerepe volt a köztársaság megalapításában, vagy multjukkal bizonyos fokú magyargyűlöletről tettek tanúságot. A rendelkezést követő felzúdulásra a csehszlovák kormány kénytelen volí az egyetemes egyháztanácsot pótlólag négy taggal kiegészíteni, a három német és egy magyar tanácstag azonban elveszett a nagy szlovák többségben. Egyébként is a szlovák evangélikusok állandóan szervezkedtek és külön kongresszusokat tartottak. Az ő türelmetlen magatartásuknak tudható be, hogy a kormány a felvidéki evangélikus Egyház hivatalos nyelvévé a szlovákot tette meg, anélkül, hogy a magyar nyelv használatát megemlítette volna. Ezen túlmenően a szlovákok tervezetet dolgoztak ki arra vonatkozólag, hogy az új kormány segítségével az evangélikus Egyház összes főbb pozícióit maguknak szerezzék meg. Emlékiratot szerkesztettek és ennek letárgyalására ült össze 1919. április 2-án Pozsonyban a már említett egyházi tanács, mely a nyugati részek teljhatalmú adminisztrátorává Zoch Sámuelt, a keleti részre pedig Jánoska Jur. dr.-t nevezte ki. Mindkét kinevezett adminisztrátor elfogult nemzetiségi politikus volt és az ő hatásuk érvényesülése következtében a kisebbségi magyar evangélikusok a szlovákok kongresszusához hasonló összejöveteleket nem tarthattak és szervezkedéseket nem kezdeményezhettek. A kisebbségi lelkésztől állampolgársági bizonyítványt kértek s ha az ilyet nem tudott felmutatni, ennek hiányában még 20—30 éve működő lelkészeknek is beszüntették az államsegélyt. A Trencsénteplicben 1921 január 18 és május 24 között összeült evangélikus zsinat új alkotmányt kénvszerített az Egyházra. Ennek az alkotmánynak határozatai értelmében a magyar esperesség felállítását egyáltalán nem engedélyezték és a felekezeti iskolákban a közvetlen állami ellenőrzést vezették be. Mivel magyar teológia nem létezett, a magyar papképzés problémája megoldatlan maradt. Egyre kevesebb volt az evangélikus lelkész. A szlovákok lassankint már teljes különválást követeltek csak azért, hogy a közös egyházi vagyonból olyan arányban részesedjenek, amely őket egyáltalán nem illette meg. Végül is állami beavatkozással sikerült érvényesíteni a merőben nacionalista és türelmetlen szlovák álláspontot. így került a nagymultú, több mint háromszáz éves pozsonyi evangélikus magyar líceum számos polgári és elemi iskolával együtt a szlovákok kezébe. A magyar evangélikusok kezdettől fogva követelték, hogy egyházközségeiket magyar egyházmegyékben, egyházkerületekben szervezzék meg, magyar főesperes irányítása alatt. Ennek a kívánalomnak azonban a csehek megosztó politikáján kívül az a súlyos akadálya is volt, hogy a magyar evangélikus egyházközségek Pozsonytól—Ungvárig szétszórtan helyezkedtek el. A sovén szlovák vezetés alatt álló két püspökség és az országos konvent hosszú évekig nem akart hallani erről a tervről, csak 1935-ben mutatkozott csekély megértés, amikor a magyarok a szepesi németséggel karöltve, együttesen léptek fel s az egyetemes evangélikus egyház kebelén belül egy német-magyar jellegű püspökség megszervezését kívánták, amely a szlovákokéhoz hasonlóan, autonóm módon intézhetné ügyeit. A konvent úgynevezett nemzetiségi egyeztető bizottságának hosszadalmas tárgyalásai után az elgondolás úgy módosult, hogy nem külön egyházkerület formájában valósult meg a német és magyar egyházi önkormányzat, hanem az egyetemes püspökség mellett létesült egy német, illetőleg magyar püspöki vikariátus. - 149 I