A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Bólya Lajos: A felvidéki magyarság társadalmi rajza

iett. Az állam közigazgatása megszilárdult, a gazdasági élet az új csatornákban megindult, a politikai struktúra képe megmutatkozott. A magyarság élete meglévő adottságaival az új keretek között bizonyos mértékig konszolidálódott s megindult a kisebbségi élet. A kisebbségi magyarságot maga az állam tette bizonyos jellegű egységgé. Ez a nemzetdarab azelőtt semminemű különálló szervezettel nem rendelkezett, politikailag, közgadaságilag egységet nem képezett. Az új államban azonban — anélkül, hogy önálló politikai vagy közigazgatási keretet kapott volna — bizonyos ideális egységgé vált. Nemzetiségi kisebbséggé. Ezt az egységet számbavették nemzetközi szerződések és intézmények, tudomásul vette a csehszlovák állam jogrendje, igazságszolgáltatása és közigazgatása is. Ez a kényszerű egység a kisebbségi magyarság minden egyedét érintette, kollektív s az egyéni életekben is ható tényezőként jelent meg. Bármenynyire széttagolt volt a kisebbségi magyar társadalom, ez az egység közös sorsot mért ki neki, amelyből sem egyének, sem osztályok nem tudtak kiszabadulni. Ez az egység nem önállóságot jelentett, hanem függőséget, nem eredményt, hanem az indulás feltételeit. S főleg megadta a közös sors közös vállalásához szükséges szolidaritás kialakulásának lehetőségét. E kényszerű egységhez a föld adott alapot: a magyar etnikum majdnem teljesen összefüggő volta s a magyar kultúra öröksége, a népi kultúra valósága pedig megadta a lelket a kisebbségi nemzettest életéhez. A kisebbségben élő nép egész élete, minden életmegnyilvánulása politikum, mert útjában áll máipuszta létezésével is a többségi nép természetes és mesterséges expanziójának. Gazdasági, politikai, kultúrális erősödése életének biztonságát, erejét növeli s ez a másik számára céljai elérésében az akadály növekedését jelenti. A súrlódás és összeütközés az érdekek között elkerülhetetlen s így válik a kisebbségi nép minden mozdulása politikummá. A kisebbségi magyarság csak nehezen ismerte föl, hogy a kisebbségi harc nem azonos a politikai küzdelemmel s hogy a látszólag eredménytelen politikai harc mögött meghúzódva gazdasági megerősödéséért, kultúrális kiteljesedésért végzett eredményes munka területe az igazi harctér, ahol nem kell szükségszerűen csatát vesztenie, mint a politikai arénában, ahol a többségi demokrácia számarányának túlsúlya miatt bármikor majorizálhatja őt. A kisebbségi politika a nemzet és a nép megtartásáért vívott harc. Ebbe a küzdelembe pedig beletartozik nemcsak a szűkebb értelemben vett politika, hanem a gazdasági és kultúrális munka is. Sőt az utóbbi talán elsősorban. Ilyen szemszögből szemlélve a dolgokat: elképzelhető az is, hogy egy kisebbségben élő népet semmi veszély sem fenyeget akkor, ha az általa lakott területen független gazdasági egységeket, intézményeket teremt, átfogó kultúrális kapcsolatokat szervez, az egy nemzeti műveltséghez tartozás tudatát kifejleszti s kultúrális életet él, jóllehet politikai orientációja nem teljesen egységes. Mindezek az igazságok csak később lettek nyilvánvalóak, a relatív konszolidáció idején, mikor a magyarság élete a politika jegyében indult el. Ezt az állam politikai felépítése is szuggerálta. A politikai szervezkedés két irányban indult meg. Az egyik a nemzeti irányú, a másik az osztályérdekek szerinti szervezkedés volt. Említettük már, hogy a magyar politikai szervezkedés is bizonyos osztályjelleget mutatott az első időkben, mégis a magyarirányú politikai pártokban emellett a nemzeti jelleg volt a domináns. Ez áll a csehszlovák jolitikai küzdelmeken résztvevő mindkét magyar pártra, a kisgazdapártra és a keresztényszocialista pártra egyaránt. Az előbbi a magyar kisgazdatársadalmat akarta elsősorban megszervezni, míg az utóbbi nevének világnézeti hangsúlyával a magyar munkásság felé is fordult. Mind a kettő nagy terhekkel indult el, mert a felekezeti hovátartozandóság szerint az első főként a katolikus magyarokat, a másik a református magyarokat tömörítette táborába. A kisgazdapárt azonban csak magyarokat toborzott táborába, míg a keresztényszocialista párt (amelynek eleinte nevében is benne volt a német jelző) szlovák és német alosztályokat tartott fönn. Ilyen belső tagozottság folytán nem volt elképzelhető, hogy a két párt a magyarság egészét tömöríthesse, sem osztály, sem pedig nemzeti alapon. Mind a két párt egy-egy volt magyar párt hagyományain és annak maradékaiból indult el s az új helyzet felismeréséből folyó politikai tájékozottság és előrelátás egyiket sem jellemezte. Mindakettő gyorsan és többízben változtatta színét és alakját, majd lassan -— látszatkülönállásukat megtartva — egyesültek, míg végül összeolvadtak. Az osztályérdekek szerinti szervezkedés a csehszlovák pártokban történt meg. A parasztság a csehszlovák agrárpárt felé orientálódott s egy része annak szervezeteibe be is kapcsolódott, a munkásság pedig szinte kivétel nélkül a csehszlovák szocialista-kommunista pártokban helyezkedett el. Ezen pártok magyar alosztályokat tartottak fenn, amelyekbe kizárólag a magyar munkástömegek tartoztak. Az a körülmény, hogy a magyarság egy része a csehszlovák pártokban helyezkedett el — a magyar - 102 —