A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Garzuly J. László: A felvidéki táj

Amint azt a következőkben látni fogjuk, válaszunk igenlő! Eddig a megművelt táj kérdésének gyökerét a táj és az ember általános, kettős viszonyában látták. Ezen túl azonban a valóságos szemlélet, nem az egyes ember, hanem a megszervezett csoport, azaz manapság: az állam tájat-alakító munkálatáról szerez tudomást. Az állam az, amely közigazgatása és egyéb szervező munkája által leköti a tájhoz az emberi élet szálait és ezzel egyúttal megváltoztatja és alakítja magát a tájat is. A felvidéki táj sajátos arculatát is ebből a körülményből meríti. Azonos etnikuma ellenére elüt az anyanép által lakott tájtól. Ennek oka abban rejlik, hogy az idegen csehszlovák állam uralma nem hogy lekötötte volna a népi erőket, de éppen ellenkezőleg: azok meglazításán, eltávolításán fáradozott. Sajnos, mindmáig elmulasztották a magyar kisebbségi táj arculatának méltó felderítését. Nem utolsó sorban azért, mert az Anyaország szemében elhomályosult e tájak jelentősége. Az ezeréves Magyarországnak húsz év elegendő volt arra, hogy az elszakított tájak „légüres térré" (Fodor) váljanak. A mi érdeklődésünk a felvidéki táj iránt tulajdonképpen ott kezdődik, ahol erről, mint történeti tájról beszélhetünk. Az időponttól, melytől kezdve a magyar honfoglalás következtében régi arculatát lassan átváltoztatja és jellemünkhöz idomul. A felvidéki táj a maga valóságában a nagy magyar színpad felvonásonként változó háttere, egyik kulisszája. Csak legutolsó húszéves kisebbségi története távolította el némileg az „anyatájtól". E tény körül keletkezett a vita az ú. n. „felvidéki szellemről". Táji szemlélet mellett ez is érthető. A geopolitika tanítása szerint minden táj politikai helyzetcsere következtében átértékelésen megy keresztül. A leividéki táj olyan keretbe került, amelyben a magyarság érdekeivel homlokegyenest ellenkező célokat kellett szolgálnia. Ekkor alakult ki a magyar kisebbség körében az a magatartás és életforma, mely egyedül biztosította a magyar nép megélhetését. A tájról — nagy általánosságban — háromféle értelemben beszélhetünk. Beszélhetünk fiatal, érett és elaggott tájról. A földfelszín jelenségeinek osztályozása közben Davis, a geomorfológia nagymestere, ezeket a kategóriákat állította fel. Fiatal a táj akkor, ha a romboló erők, víz, szél és a málás egyéb folyamatai még nem haladtak annyira előre, hogy az eredeti tájképet lényegesen megváltoztatták volna. Érett korban a táj formái kidolgozottak. Elaggott tájról akkor beszélünk, ha idők folyamán az eredeti táj formái lekoptak és tönkké egyenlítődtek ki. Nein mulaszthatjuk el, hogy a szociológia terminológiájával ugyanilyen szemlélet alá ne vegyük a benépesedett tájat. Milyen vájjon most már a felvidéki táj arculata? Ifjú. csinosodó-e, vagy talán elaggott? — Dekadens, vagy fiatal szellemet áraszt magából? A felvidéki táj földtörténeti kialakulása. A felvidéki táj földtörténeti kialakulásával kezdjük el vizsgálódásunkat. A mai táj anatómiájáról, csontvázának szerkezetéről lesz szó. Három tételt kell mindjárt vizsgálódásunk elején elfogadnunk. Először is: „földgömbökben" kell gondolkodnunk, ha geológiai kérdésekkel állunk szemben. Hegységeink, hegyrendszereink ekkor eltörpülnek, mert ilyen dimenziókban gondolkodva, a legmagasabb hegyek sem nagyobb kiemelkedései a Földnek, mint a narancs héjjának szabálytalanságai. A hegyképződés — legyen az bármily hatalmas így már nem tűnik oly elképzelhetetlen erők eredményének. A másik tétel: az az alapigazság, hogy minden természeti adottság változásnak van alávetve. A legkeményebb követ is porrá, a legmagasabb hegyet is síksággá változtatja át az — idő. Végül ezzel a tétellel függ össze az időtartam kérdése. A mi időmértékünk nem felel meg e folyamatok felmérésének. A Föld ős-, ó-, közép- és újkora más, mint az emberi történelem korszakbeosztása. Az ú. n. őskoron kívül, melynek nyomait a Felvidéken nem találjuk, három kort különböztetünk meg. E három megkülönböztetés egyúttal az időszámítást is jelenti. A földtömegek növényi és állati maradványokat, ú. n. „kövületéket" zárnak magukba. Mennél fejlettebb életmaradványok találhatók egyegy rétegben, annál fiatalabbnak mondjuk azt. így léhát mindig csak viszonylagos korról van szó. Az o-, közép- és jelenkor. melyet további alosztályokra oszt a szaktudomány, úgy viszonylik egymáshoz, hogy l-nek véve a jelenkort, a középkor háromszor, az ó-kor pedig tizenötször oly hosszú ideig tartott. Abszolút számokban beszélve, ez azt jelenti, hogy az ó-kor mintegy 500—600, a középkor 190—200 és az újkor 50—60 millió év előtt kezdődhetett. Érthető ezek után, hogy a felvidéki táj ilyen időközökben sokszor mutathatta a geológiai fejlődés változatos képét. A szárazföld az ókor kezdetén még puszta volt és kietlen. Még csendesebb lehetett, mint az őskorban, amidőn hatalmas vulkanikus kitörések és földrengések ismétlődtek igen gyakran. A földfelszín akkor két részre oszlott. A nagy szilárd táblák között a nem szilárd csatornafélék széles öve (geosynklinális öv) húzódott, melyekből olykor-olykor izzó lávatömegek ömlöttek ki. Ilyen az orosz tábla és a Szahara tömbje, amely között a Földközi tenger és az Alpok és Kárpátok hegyrendszere húzódik. Dél felől jövő nyomás következtében a Földközi tenger helyén — 10 -