A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Bólya Lajos: A felvidéki magyarság társadalmi rajza

ismeretlen és elképzelhetetlen. A nemzet gondja az állam gondja volt, a társadalom nem szerveződött. A kisebbségi életben a nemzeti állam szerepe megszűnt. A kisebbségi nép életében az államról a társadalomra ment át a hangsúly, sőt a társadalom védekező helyzetbe szorult az idegen állammal szemben. A felvidéki magyarság védekezni volt kénytelen a többségi nép természetes és mesterséges expanziója ellen, annak társadalmi szervezetei ellen s maga az állam ellen. Ezt a védekezést hosszú időn át csak megszervezett társadalom tudja ellátni. A kisebbségi magyar társadalom pedig szervezetlen volt, társadalmi rétegei a nemzet életében tudatosan soha nem tevékenykedtek s felelősséggel munkát nem vállaltak. Mint látni fogjuk, a kisebbségi életben a nemzeti fennmaradás bázisa a nép s annak ereje, öntudata s felelősségérzete lett s ez a nép a múltban sorsának irányításában soha részt nem kapott s így gyakorlatot nem szerzett. A magyar élet mindenható, mindent irányító szerve a vármegye volt s a vármegyében a népi elem nem volt képviselve. Mikor a vármegye megszűnt s vele a kisebbségi életből a vármegye hivatalnokai eltűntek és mikor a középosztályt elkergették vagy elmenekült, a magyar nép — teljes kiszolgáltatottságban — egyedül maradt. Menekülés csak a politikai pártok felé volt lehetséges. A kisebbségi magyarság népi rétegeiben meg volt a magyar nemzeti összetartozandóság tudata. Nemzeti egyesülésre elejétől kezdve vágyott, de a szociális tartóimmal telt nemzeti élet programmját senki sem tudta megmutatni neki. Nemzetéhez ragaszkodott, de szociális igényeinek kielégítéséhez is. A nemzeti és szociális harc egységében tömöríteni lehetett volna a kisebbségi magyarság népi tömegeit annál is inkább, mert mind a két harcot egy idegen állammal s annak hatalmasaival szemben kellett folytatnia. Nem volt azonban senki, aki ezt a kettős magyar harcot megszervezte volna. - A társadalom szervezése a középosztály feladata. A felvidéki magyar társadalmat ennek ^ magyar középosztálynak lett volna a kötelessége megszervezni. Ez az osztály azonban oly nagy veszteségeket szenvedett, hogy feladatát akkor sem tudta volna megfelelően ellátni, ha felkészült volna rá. A tisztviselő réteg a főhatalom változása idejében, mint az állam expononse, elment az állam után, amely nélkül életét nem tudta elképzelni. Menekülése azonban még akkor is érthető, ha az érzelmi momentumoktól eltekintünk. Mert ez a réteg, amelynek túlnyomó többsége csak a hivatalos akták intézéséhez értett, ha hajlandó lett volna is itt maradni, a magyar társadalomban semmiféle elhelyezkedést nem talált volna. A kisebbségi magyarság ugyanis nem hozott magával örökségképen független gazdasági intézményeket, sem kultúrális szervezeteket, amelyekben elhelyezkedést talált volna s amelyeket ezen szervezetekben tömörült emberek segítségével az új követelményeknek megfelelően kiépíthetett volna. A bürokratikus függésben nevelt hivatalnokrétegtől pedig még kedvező körülmények között sem lehetett várni, hogy önálló vállalkozásba kezdjen. A tisztviselőosztálynak azt a részét, mely az új impérium alatt is meg akart maradni hivatalában, az új állam kergette el. Az itt maradt rész pedig a teljes jogfosztottság és kiszolgáltatottság érzésében élt s legvakmerőbb álmaiban sem mert arra gondolni, hogy a magyar nép megszervezéséhez kezdjen. Lelki diszpozíciója sem volt erre, mert ezt a réteget a magyar állam nevelte magának állami szolgálatra. Ez a réteg a nép felé mindig a hatalmat képviselte, de a néppel nem volt lelki közössége. Nem értette, nem ismerte a népet, nem ismerte és nem ismerhette fel feladatait a néppel szemben. Nem tudta, hogy az állam nélkül is lehet a magyarságért, a magyar népért dolgozni, a nép erejére nem talált rá. A vidéki intelligencia, amelynek állaga eléggé sértetlen maradt, az új helyzetből folyó kötelességeit és lehetőségeit nem ismerte fel. A papság a kor szociális áramlataival szemben értelmetlenül állott. A magyar tanítóság helyzeti energiája óriási volt, egyedei az egész magyar etnikumot behálózták, de a múltból hozott társadalmi szereptelenségének lelki gátjai lehetetlenné tették számára, hogy a kisebbségi magyarság életében lehetőségeinek megfelelően döntő szervező tényező lehessen. Az új helyzetben kari öntudata rohamosan kifejlődött s érdekeinek védelmére — szinte minden magyar társadalmi megmozdulást megelőzve — elsőnek szerveződött, de ezen túl nem jutott. A kisebbségi élet későbbi éveiben a magyar kultúrmunkában szervezetei révén s egyénenként is az első sorban vett részt, de a kisebbségi sors eleién felkínálkozó történelmi szerepet nem tudta betölteni. A történelmi helyzet és a társadalmi fejlődés által indokolt indiszpozicióián túl az új állam iskolapolitikája s a tanítók személyi függése is magyarázata ennek. A társadalom felső rétegei kevés kivétellel nem vállalták a kisebbségi sorsot. Az arisztokrácia visszavonult. Nem mi állapítjuk meg. hogy az arisztokrácia befeiezte történelmi szerepét, de annvit megállapíthatunk. hogy a Felvidéken a magyarság kisebb100 -