Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)
XI. Új állam születik a medencében
vagyunk bátrak megkockáztatni, hogy mindez valószínűleg azért történik, mert Szlovákia teljességgel képes magát önellátni! Amerre fordul az ember Szlovákiában, mindenütt a többtermelést hangoztatják, mégpedig olyan hangsúllyal, hogy kitűnik belőle: ez az új állam egyik legfontosabb életkérdése. Az az értekezlet, amelyet Tuka Béla miniszterelnök hívott egybe 1940 március elején a szlovák mezőgazdaság problémáinak megvitatására, egyöntetűen állapította meg, hogy a termelés maximuma közösségi érdek. Ezen a megbeszélésen résztvett a szlovák közgazdasági és politikai élet minden számottevő tényezője, a mezőgazdasági munkások és termelők számos képviselője. Sürgették a nemesített vetőmagvak beszerzését és szétosztását, invesztíciókat, de ebben a tekintetben alig történt valami. A nemesített vetőmagvak beszerzéséhez csupán 25 millió koronára lenne szükség, s a szlovák kormány olyan nagy feladatnak a végrehajtásához, mint a földreform, csak 30 millió koronát helyezett kilátásba. A két világháború élelmezési mérlegeA jelenlegi háborús helyzet helyes megítélésére összehasonlítást kell keresnünk. Erre a célra a legalkalmasabb, ha Szlovákia állapotát a háború küszöbén az 1914-es helyzettel mérjük össze. Az összehasonlításra azért alkalmas ez az eljárás, mert 1914 éppen úgy egy hatalmas készülő konfliktus kezdetét jelentette, mint az 1939/40-es események. Szlovákia 1914-ben ugyan még nem létezett, de a szlovákság része volt egy hadbalépő államnak. 1940-ben Szlovákia már létezett, de még nem viselt háborút, csak háborús viszonyok közé került. Ha az 1914-es élelmezési viszonyokhoz mérjük a jelenlegi helyzetet, akkor az 1914-es állapotot 100-as mutató számnak, indexnek kell tekinteni. Ha már most az 1914-es alaphoz viszonyítjuk Szlovákia élelmezési árindexéi, amelyet maga a szlovák statisztikai hivatal számított ki, akkor azt látjuk, hogy 1940 folyamán az árindex 815 és 898 között mozgott. Legmagasabb 1940 júniusában volt, ekkor 898-at tett ki. 1941 elején 860-on állt. Ebből az összehasonlításból tehát arra jutunk, hogy az élelmezési árindex 1940-ben és 1941-ben az első világháború első esztendejének majdnem kilencszerese, pontosan 86-szerese. 387