Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

VII. Gyarmatosítás a kiegyezés illúziójával

fuvardíj mellett óriási távolságokra szállítható, száraz­földön azonban, a magas vasúti díjszabás mellett csak kis távolságokra versenyképes. Ezért volt fontos követelésük a magyar ipar politikusainak — egyebek között — az úgynevezett annabergi csatlakozás Németország szénbányái felé, mert e rövid vasútvonal kiépítése óriási vasúti kerülő mellőzését tette volna lehetővé, s így a német szén veszélyes versenytársa lett volna az osztrák szénnek, és letörhette volna a magas magyar szénárakat, elősegítvén evvel a ma­gyar ipar kifejlődését. Ám ezt Ausztria nem tűrhette, tehát az annabergi (vasúti) csatlakozásból nem lett semmi". II. József és a Rotbsehüdok érdekközössége A szén és a többi ipari nyersanyagok árkülönbözete a közös vámterület ellenére végtelenül érdekes összefüggések megállapítására jogosít bennünket. A legfontosabb: szoros érdekazonosságba kapcsolódott II. József gazdasági politi­kája a Rothschildék árpolitikájával. Mindkettő ugyanazt a szerepet játszotta, ugyanazokat a célokat követte a Közép­Duna medencéjével szemben, mindkettő egyformán a gyar­mati alárendeltség viszonyát célozta a Közép-Dunamedence és Ausztria között a medenceország rovására. A Közép­Dunamedence helyzete tehát semmit sem változott Ausztriá­val kapcsolatban. IT. József óta világnvit feilődött a világ, a termelés és a technika csodálatos előhaladásról tett tanú­ságot, a társadalom nagyjában levetette feudális bőrét, és emberibb, polgáribb külsőbe öltözött. De a polgári, nagv­ipari és finánctőkés Ausztria még mindig a XVIII. század feudális Ausztriá jának a cél iáit követte a Közép-Duna me­dencéjével szemben. Ilyen következetességet csak ős ellen­ségek táplálnak; csak balkáni lelkület képes arra. hogy századokon át hordja, táplálja, s neveli gyűlöletét, melyben a hetedizigleni vérbosszú sötét tüze lobog. Nagyon, nagvon balkáni alkata volt az osztrák politikának minden tekintet­ben. A finánctőke szemrebbenés nélkül nyúlt feudális esz­közökhöz, ha ezekkel érvényesíthette sötét céljait a Közép­Duna medencéjével szemben. Formákat és fejlődési távol­ságokat, amelyeket világok választottak el egymástól, gát­lás nélkül tudlak összekapcsolni. A magyar viszonvok között a kapitalizmus a feudalizmussal kötve házasságot, a feudo­14* 2U

Next

/
Thumbnails
Contents