Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

VI. Reformok útján a forradalom felé

A medence agrárknltúrája. Meg kell állapítanunk már elöljáróban, hogy a reformkorszak a gazdasági tevékenységek közül az ipari termelést fontosabbnak tekinti, mint a mezőgazdaságit. A reformnemzedék sok tagja nyugati műveltségénél és nyugati utazásainál fogva úgy tudja, hogy a modern nemzeti lét legfontosabb tényezője: az ipar, s mivel a medenceországban ez a legelmaradottabb, mindenki az ipar fejlesztésére veti magát. Azért nem lehet azt mondani, hogy az agrártevékenységeket elhanyagolták. A folyton és hatalmas ütemben növekvő népesség élelmezése a mezőgazdaság termelékenységének a fokozására szorítja azokat, akik a mezőgazdasággal elméletben vagy gyakorlatban foglalkoznak. Itt is akadnak, akik a medenceország agrártermelésének állapotát a fejlettebb országokéhoz mérik, és sürgetik a fejlődést és a haladást. Klauzál Imre 1837-ben az ország mezőgazdasági termeléséről a következő képet adja: „Földünk általános képe szomorú. A szántóvető ember értelmessége leginkább azon forgóban tűnik ki, melyben földeit használja s mely számtalan módosításiban a gazdának a helybeli legnagyobb haszon felőli eszméjéhez szokott simulni. Nálunk ezen forgatás elveit még kevesen fogták fel, miért is az úgynevezett hármas forgótóli eltérés a gazdák többsége által veszélyes újításnak tartatik, s azon kevés helyeken, hol kiváltképen az egyedüli gabonatermés kapált vagy pedig takarmánynövényekkel vegyített, nagyobbrészben vagy a Thaer által bevezetett forgók szoros, de a helybeli körülményekkel összeütköző utánzásra, vagy lényegesen hibás elsajátítására találni. Igen kételkedem, hogy húsz gazda legyen hazánkban, ki a vetett legelőket felvette mívelési rendszerébe ... A magyar földmívelőnek a szorgalma a növények közt főleg s valóban eddig csaknem kirekesztőleg a gabonára vala fordítva, mi csekély ára mellett az iparszellemnek már magában is nem kedvező bizonysága; de még ezen gabonatermesztés részletei is igen távol maradnak a tökélytől... Az Alföldön pazarlásnak tartják, ha a repcének vagy tiszta búzának egyszernél többször szánt a gazda. Az öntözésnek csak egy fényes példáját tudom: Denglázi Wittmann úr által az óvári uradalomban híressé vált módszerét, mely a mult száraz esztendőkben adott dús jövedelmeivel eléggé serkentő". 135