Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

II. A polgárosodás küszöbén

III. A POLGÁROSODÁS KÜSZÖBÉN Két szerencsés magyar század A magyarság duna-tiszaközi és kárpátokalatti megtelepedése során csak két évszázadban élt olyan szerencsés külpolitikai helyzetben, hogy biztosítva érezhette a KözépDunamedence nyugalmát. A XIV. és XV. század volt ez az idő: Nagy Lajos és Mátyás évszázada. Miért érezhette magát szerencsésnek a magyarság ebben a két században? Azért, mert megszűnt, vagy legalább is gyengült külpolitikai zaklatottsága kelet és nyugat felől. Keleten felbomlik a bizánci császárság, mely egészen feloszlásáig állandó kísérletet tesz arra, hogy birodalmába olvassza vagy befolyása alá hajtsa a Közép-Duna medencéjét. Az árpádházi királyok állandó harcban állanak a bizánci császárság ellen. A keleti hatalmi törekvések az Al-Duna irányából állandóan fenyegetik a Közép-Duna medencéjének szervezetét. A magyarság nem tudja a medencét kitölteni, délről és délkeletről állandóan zavarják. De nincs nyugta nyugat és északnyugat felől sem. Itt a Német-római birodalom figyeli hatalmi szándékkal, hogy mi történik a Közép-Duna medencéjében. De kisebb népek is állandóan be-belesnek a Kárpátok koszorújába, főleg a csehek és lengyelek szeretnék megvetni lábukat a Kárpátok kebelében. A csehek annál nagyobb igyekezettel szeretnének benyomulni ide, mert maguk is a német világ nyomása alatt élnek. S ha nem zárult volna le a népvándorlás, minden valószínűség szerint áttelepedtek volna az üres duna-tiszai terekre. A magyar lét tehát az első három évszázadban egy keleti, délkeleti és egy nyugati, északnyugati erő súlya alatt küszködik. A magyar élet nem bír terjeszkedni, nem bírja megszerzett földrajzi terét kitölteni. A XIV. századra azonban szerencsés külpolitikai változások állnak elő keleten és nyugaton. Azok a feudális nagyhatalmak, amelyek három évszázadon át állandóan 11