MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1989
194. ő. e. 1989. július 31. (101-132. o.) - 3. Különfélék: - d.) Pártbizottsági ülés összehívása. Program-tervezet: 118-132
KaF^vfe Forradatoárok tere 1. JfcOIZUlU^i) fclii^^Lú iü!^ . ^ ^J^j , \ % S A • A szocialista pártmozgalom program-tervezete Somogy megyéljen I. Újjászerveződő pártunk: A múltból a jövőbe. 1. A kelet-európai szocializmusok sztálini modelljei - belső lényegük folytán korrigáihatatlannak bizonyultak - tartalékaik kimerülésével egyértelművé vált történelmi zsákutcá juk. A magyar korrekciók, reformok elbukásaikkal, megtorpanásaikkal is és sikereikkel hozzájárultak ahhoz, hogy napjainkra modellváltáshoz érkeztünk. A szocializmus jegyében folytatott politika valós kulturális és szociális eredményeit, modernizációs és az európai fejlődéshez való felzárkózás kísérleteit felvállalva örököseinek tekintjük magunkat azoknak az erőknek, akik élharcosai, kezdeményezői - időlegesen vereséget szenvedve - háttérbeszorított jai voltak ezeknek a kísérleteknek. Hisszük, hogy az európai és a világpolitikai folyamatok, a népek akarata nem teszi többé lehetővé, hogy az "Európai Ház" felépítéséhez elengedhetetlen szocialista modellváltás megrekedjen és visszacsússzunk a történelmi zsákutcát, és hosszútávon az európai perifériát eredményező a meghaladni kivánt modellbe. E modellváltás nemzetközi feltételei ma pozitivak, és nemcsak az MSZMP számára jelentenek strat égiai célkit űzést,hanem a nemzet sz ámára is., A párt csak úgy képes e modellváltás meghatározó ereje maradni, ha rövid időn belül befejezi önmaga gyökeres megújítását. A párt újjászervezése már megyénkben is megindult folyamat, melynek kezdetén vagyunk. Újjászervezetté teszi a pártot az, ha világosan, és egyértelműen megfogalmazzuk véleményünket pártunk eszmei alapjáról, múltjáról, jelenéről, jövőjéről, ha körvonalazzuk társadalmi szerepét, ha leírjuk azt az alapstruktúrát, amely működése esetén képes lesz az állandó megújjulásra, rugalmas alkalmazkodásra és megszünteti az eddig áthághatatlannak bizonyult szakadékot vezetők és vezetettek között. Eszmei alapnak tekintjük a valóság birtok bavételének marxi módszerét . Ez a módszer olyan - az eniy?.riség jövőjéhez kötődő elemzési és következtetési - szemlélet, amely semmi]yen önmagában véve történelmi értékű útközbeni eredményhoz sem köti magát, amely a teljesített feladathoz csak