MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1989

194. ő. e. 1989. április 1. (2-23. o.) - 2. Vita a volt megyei titkár Somogyország c. hetilapnak adott interjújáról, illetve egy zárt ülésen elhangzott hozzászólásának közléséről. Szóbeli tájékoztató: 21

- 4 ­Kovács József elvtárs, megyei titkár: A pártban olyan elv érvényesül, hogy a zárt ülésen elhangzottakat csak annak a testületnek az engedélyével lehet közölni, ahol az elhangzott. A helyzet és a gyakorlat azonban ezt az elvet már áttörte. Elfogadhatónak tartja, hogy ebben az ügyben Tanai elvtárs maga döntsön. A jövőt illetően meg kellene teremteni annak feltételét, hogy a párt ügyeiről, a párton belüli vitákról, vagy el nem döntött kérdésekről a párt lapjában jelenjen meg közlemény, cikk. Helyesebbnek tartaná, ha Tanai Imre elvtárs felszólalásáról szóló cikk a Somogyi Néplapban jelenne meg. Dr. Kercza Imre elvtárs, a Somogyi Néplap főszerkesztő-helyettese: Bár a kérdéses ülés zárt volt, arról közlemény jelent meg. A Néplap részéről már korábban kezdeményezték,Klenovics Imre elvtárs ad­jon az újságnak egy interjút, ami ezt a kérdést már korábban rendezte volna. Sajnos Klenovics elvtárs ez elől mereven elzárkózott. Rab László, a Népszabadság újságírója is kezdeményezett hasonlót, de ez elől is el­zárkózott. Nem tudja, miért nagyobb a bizalom más lappal szemben volt pártfunkcioná­riusok részéről is. Azt is figyelembe kell venni, hogy nem Tanai elvtárs az ügynek az egyetlen szereplője. Dr. Gyenesei István elvtárs, vb-tag: Az ülés óta túl hosszú idő eltelt, magyarázkodás nélkül már semmit nem le­het közzétenni. Valóban érdekli ez a téma az embereket, ezért ezt a közvé­lemény elé kell tárni. Nem tartaná jónak, hogy a pártértekezlet előtt kerüljön sor a közzététel­re, ha eddig tudtak várni, akkor most már várni kellene, majd a pártérte­kezlet után kellene erre visszatérni.

Next

/
Thumbnails
Contents