MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988

192. ő. e. 1988. október 13. Rendkívüli ülés (66-81. o.) - 2. A kaposvári városi pártbizottság első titkárának bejelentése a Somogyi Néplap főszerkesztője ellen. Bejelentés: 78

12 II. Tolnai Sándor elvtárs bejelentése Jávori Béla elvtárs ellen A megyei pártbizottság üléséről a Somogyi Néplap hétfői száma a 23 felszólalásról tudósított. Idézi az ő felszólalásáról szóló tudósítást, melybők kitűnik, hogy Já­vori Béla főszerkesztő megjegyzést fűzött felszólalásához, ami hallatlanul zavarja. Elmondja, hogy a pártbizottság mind a négy titkárától meghallgatást kért, ahol til­takozott az ilyen szerkesztői, újságírói önkényeskedő magatartás ellen, melyet párt­szerütlennek, etikátlannak, tisztességtelennek és a hatalommal való visszaélésnek minősít. Jávori Béla kijelentette, hogy a megjegyzést tudatosan tette. A pártszerű magatartás az lett volna, ha Jávori Béla az ülésen mondja el véleményét. Ezt nem tette és semmi­lyen magyarázatot nem tud elfogadni. A Somogyi Néplap szeptember 17-i tudósításában is nem a valóságnak megfelelően írta le a városi pár tbizottság ülésén elmondott kijelentését. Ez ugyan nem függ össze Jávori Bélával, mert ezt Lajos Géza írta, de mégis az összefüggést keresi a két eset között. Sajnálja, hogy ez utóbbi ügyben elfogadta Tóth János elvtárs javaslatát. A végrehajtó bizottság kezdeményezze a megyei pártbizottságnak a pártfegyelmi eljá­rást Jávori Béla ellen magatartása miatt, vagy rendeljen el pártvizsgálatot az ügy tisztázása érdekében. A Somogyi Néplapban jelenjen meg a megyei pártbizottság véle­ménye az ügyről. Megkérdezi: a megyei vezetők közül valaki ellenőrizte-e a megjelent tudósítást? Ha igen, akkor őt is vonják felelősségre. Ha nem volt ellenőrzés, akkor szabad-e ilyen lezserséget a pártbizottság vezetőinek megengedni? Ezen el kell gondolkodni. Úgy tudja, újságírói szokás, hogy az interjút átolvasásra visszaadják az illetőnek. Tóth János elvtárstól már kapott olyan megjegyzést, hogy eltúlozza az egész ügyet, érzékeny. Nem a vezetői tekintélyéről, hanem becsületéről, tisztességéről van itt szó, és ez neki nagyon érzékeny dolog. Azt tarthatja Jávori Béla, hogy ő becstelen, köpönyegforgató, karrierje érdekében piszkos módszereket is alkalmazó személy. Hallatlanul sérti, ami történt, ilyen sértést még nem kapott pályafutása alatt. Nem hajlandó ilyent eltűrni senkitől.

Next

/
Thumbnails
Contents