MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988

191. ő. e. 1988. augusztus 10. (2-35. o.) - 2. Eszmecsere az ifjúságpolitikáról és az ifjúsági szövetség tevékenységéről. Vita: 25-29

12 II. Eszmecsere az ifjúságpolitikáról és az ifjúsági szövetség tevékenységéről /kötetlen beszélgetés/ Mihalics Veronika, a KISZ MB első titkárának rövid bevezetője után a kötetlen beszélgetésben részt vevő elvtársak az alábbi vázlatszerűen feltüntetett meg­jegyzéseket tették: Tanai Imre elvtárs, megyei titkár: A XIII. kongresszus határozatainak egy részét nem tudtuk teljesíteni, több esetben inkább az ellentétes tendenciák érvényesültek. Az ifjúsággal kapcsolatos elképzelések sem válltak valóra. Az ifjúság helyzete drasztikusan romlott, a lakás árak emelkedését nehéz követni, foglalkoztatási problémák jelentkeznek az egyetemi végzettségűeknél, a szkképzetleneknél, a szülések száma csökkent. Fiataloknál távlatvesztés, csüggedés jelentkezik a KISZ sok ügyet jelzett, de nem vettük eléggé komolyan. A helyzetre reagálni kell, a mostani lehető­ségek szerint megoldásokat kell keresni. Erőfeszítések ellenére a KISZ tömegbefolyása erősen csökkent. Türelmes, ér­velő, meggyőző munkára van szükség. A kormány kibontakozási programja minden fiatal személyes ügye is legyen. Vissza kell nyerni a KISZ korábbi presztizsét, ehhez valóságos megújulás kell. Vonzó célkitűzéseket kell az ifjúság elé állítani. Intenzivebben be kell vonni az ifjúságot a politika alakításába. Javasolja,ajánlani kell a pártszervezeteknek, hogy elemezzék a helyzetet, jussanak elhatározásra a tennivalókban, ügyeljenek közben a helyi sajátossá­gokra, lehetőségekre. Legfontosabb a helyi erők összefogása. Nagy Imre elvtárs, a KISZ KB titkára: Az 1984-es ifjúságpolitikai határozat óta abszolút és relativ értelemben is romlás következett be. A társadalomban a mának élés a domináns. 5-7 éven belül az életszínvonal javítása nem tűzhető ki. Az adósságszolgálat évente 70-80 millió

Next

/
Thumbnails
Contents