MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988
191. ő. e. 1988. augusztus 10. (2-35. o.) - 1. A KISZ 1986. évi megyei küldöttértekezletére a megyei párt-vb által megfogalmazott feladatok időarányos végrehajtása. Jelentés: 5-13
5 Dr. Széles Gyula elvtárs, vb tag: A KISZ az elmúlt időszakban kritikus időszakát élte át. A továbbiakban foglalkozik a diákönkormányzati problémákkal, a mezőgazdasági főiskoláról hozott példákkal támasztja alá állításait. Elmondta, mióta az egyetemi karon a diákönkormányzatra bízták a menza- és a szociális támogatás ügyét, azóta nincs semmi probléma. Ha felnőttek módjára, fontos, felelős, feladatokkal bízzák meg a fiatalokat, akkor az ifjúság jól tud élni a bizalommal. Hitét vesztett ifjúsággal nem lehet kilábalni bajainkból. Hagyni kell az önszerveződés kibontakozását, s ehhez kompromisszumokra is képes pártvezetésre van szükség. Az egyetemi ifjúság párttaggá nevelése nemcsak az ifjúsági szervezet, hanem a pártbizottságok feladata is. Egyetemükön nem esett vissza a párttaggá felvétel, érvényt tudtak szerezni annak, hogy párttaggá a legjobb tanulókat kell felvenni. Nem tartja célszerűnek, hogy most új feladatokat adjon a végrehajtó bizottság a KISZ-nek. Országos vezető testületek elé a közeli időszakban nagyon sok fontos téma kerül, amelyek meghatározzák a társadalom és benn az ifjúság új tát is. Nem volna célszerű ennek elébe menni. C z a n k a Márta elvtársnő, KISZ MB tag: A gazdaságilag elmaradott területek fejlesztésének fontosságát hangsúlyozza és ezzel kapcsolatos kérdéseket említ. A KISZ-nek össze kell fognia az ott dolgozó fiatalokat, azért, hogy az ott élők vegyenek részt a közéleti munkában, ezzel is elősegítve a fejlődést. Tóth János elvtárs, megyei titkár: A végrehajtó bizottság által megszabott feladatokat bár külön pontokba szedtük, de azok összefüggő egészek voltak. A KISZ ezek végrehajtása érdekében tisztességes munkát végzett. Ahogy a társadalomban sok kérdést nem tudtunk megoldani, úgy a KISZ sem tudott minden feladatot végrehajtani. Hibának tartja, hogy cselekvési program csak a KISZ nagy egységeinél található. Ezt az sem menti, hogy más társadalmi szervezeteknél, de még a pártnál is hasonló probléma jelentkezik.