MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988

190. ő. e. 1988. május 18. (81-150. o.) - 1. Az alacsony hatékonyságú mezőgazdasági szövetkezetek stabilizációs és kibontakozási programja, s a további feladatok. Jelentés: 84-115

8 </£/ Rendkívül nehéz távlatban gondolkodni a gyenge termelőszövetkezetek esetében, mert folyamatos változások vannak és ahogy ezek bekövetkeznek, úgy át kell gondolni a lépéseket. Alaptevékenységből a termelőszövetkezetek nem tudnak megélni, ezért a háttér­ipar egyik bázisának tekinthetők. A gyenge termelőszövetkezetek óriási erőfeszítéseket tettek, legtöbb ötlet, vál­lalkozás ezekről a területekről indult ki. A forma változtatása érdekében a veze­tőket és a tagságot el kell vinni tapasztalatcserére oda, ahol az új formák be­váltak és jól dolgoznak. Dr. Győri József elvtárs, tanácselnök-helyettes Az objektív okok kerültek előtérbe. Az 1980-as határozat alapján nagyot léptünk előre, még akkor is igaz ez, ha 15 szövetkezetben még súlyos a helyzet. Véleménye szerint a szövetkezetekben a jelzőrendszer nem működik. Legnagyobb probléma, hogy utólag változtatják a szabályozókat, ami követhetetlen, az ár­rendszer pedig csapnivalóan rossz. Mindezekből nem lehet lemérni, hogy erre a termelésre szükség van-e. Ha stabil árrendszert tudnánk kialakítani, akkor len­ne vállalkozó a földek megművelésére. Sajnos egy tsz vezetése sem ismerte fel, hogy bázist kell teremteni a program megvalósításához. Meg kell azt is említeni, hogy vannak olyan tsz-ek, ahol nem fordítottak annyi időt a program elkészítésére, mint amennyit a szakapparátus az elemzésre. Elő­re nem lehet megmondani melyek azok a tsz-ek, amelyek csődbe jutnak. A kényszer­helyzet sok mindent produkálhat. Ott, ahol a tsz-tagok még nem érzik saját zse­bükön, hogy a tsz fizetésképtelen, még jó a hangulat. A programokat szakmai felülvizsgálat után vissza kell adni, hogy a tsz-testületek tárgyalják meg. Ezeken az üléseken a szakapparátus szívesen részt vesz. 4-5 jó programot támogatni kell, és a támogatást objektív alapra kell helyezni. A prog­ramok utólagos gondozására is fel kell készülni. A sikeres teljesítés a vezető­kön múlik elsősorban. Az üzemi pártszervek legyenek illetékesek a programok vég­rehajtásának serkentésében, ellenőrzésében. Dr. 5 a r u d i Csaba elvtárs, megyei titkár Már az előkészítő munka ráirányította a figyelmet a szövetkezetek saját helyzetük elemzésére. A problémák megoldásánál sok szakmai és politikai intézkedést' kell

Next

/
Thumbnails
Contents