MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988

189. ő. e. 1988. március 25. (194-256. o.) - 1. A megye állami gazdaságainak helyzete, munkájuk továbbfejlesztésének irányai. Jelentés: 197-211 - Határozat: 218-221

m - 2 A megyei párt-végrehajtóbizottság megköszöni és kéri az Állami Gazdaságok Országos Egyesülésének támogató közreműködését. Elismeri az állami gazdaságok kollektíváinak és vezetésének eredményes munkáját. A jövőben is számít kezdeményező és megújuló­készségükre, az országos, a megyei gazdasági-társadalmi feladataink megvalósítá­sában való aktív részvételükre. Az ágazat továbbfejlesztésével, gazdálkodásával kapcsolatos általános érvényű követelményeket a megyei pártbizottság 1987. szeptem­ber 2-i, - a stabilizációra és kibontakozásra vonatkozó - feladatterve tartalmazza. Az ebben megfogalmazottak mellett az állami gazdaságok számára az alábbi főbb ten­nivalók kiemelését tartja szükségesnek: 1/ Fejlesztési politikájuk a gépesítési színvonal általános fokozására, termelé­si kapacitásaik, technológiai eljárásaik minőségi megújítására irányuljon. Tekintsék feladatuknak a korszerűbb, értékesebb, ezáltal piacképesebb növény és állattfajták, termékek előállításánek bevezetését, termelésének növelését. Törekedjenek élelmiszeripari tevékenységük továbbfejlesztésére a termelési, forgalmazási vertikumok teljesebb kiépítésére. Különösen azok a gazdaságoknál, amelyekben élelmiszerfeldolgozás is folyik, kívánatos, hogy mint következő láncszemet, a kereskedelmi tevékenységet is kifejlesszék. Fokozott figyelmet érdemel az idegenforgalmi adottságok hasznosítása. 2/ A megyében is szükséges az integrációk körének bővítése, gazdagítása. A köl­csönös érdekeken nyugvó kapcsolatok fejlesztésében az állami gazdaságok le­gyenek kezdeményezőbbek. Jobban használják ki a már meglévő és későbbiekben létrejövő formákat a társulások, a közös és vegyesvállalatok és más típusú integrációk szervezésében. Készüljenek fel a tőkemozgás felgyorsulására, a jövedelmező vállalkozásokban való részvételre, a gyors megtérülést ígérő vállalkozások szervezésére. Ezáltal is jobban kell hasznosítani a szektoron belüli és a szektorok közötti együttműködés megyei lehetőségeit, beleértve az alapanyagtermelést, a feldolgozást és az értékesítést egyaránt. 3/ Az állami gazdaságok alkalmasak arra, hogy közreműködjenek a kritikus hely­zetben lévő vagy abba kerülő termelőszövetkezeteink problémáinak megoldásá­ban. Át kell gondolni, hogy a szakmai tanácsadással, bizonyos tevékenységek átadásával, átvételével, társulások létrehozásával, földterületek, eszközök bérbevételével, bérbeadásával, megvásárlásával, eladásával, vagy egyéb módon hogyan segíthető elő az érintett szövetkezetek gazdasági stabilizálása. A végrehajtó bizottság ezen a téren is számít az állami gazdaságok javaslatai­ra, cselekvő részvételére.

Next

/
Thumbnails
Contents