MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1987
188. ő. e. 1987. december 16. (91-133. o.) - 1. A TESZÖV munkája és a további feladatok. Jelentés: 91-101
"33 - 7 További feladatok Az elnökség megállapította, hogy a megyei szövetség segítette a szövetketek fejlődését. Munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a hatékonyság, a termelékenység és a vezetés színvonala emelkedjen. Törekvése volt a szövetkezeti önállóság növelése, a szövetkezeti demokrácia érvényesülésének segítése, a társadalmi tevékenység kibontakoztatása. Az erőfeszítések ellenére a szövetkezetek fejlődése ellentmondásos volt bizonyos tendenciák a szövetség törekvései ellenére alakultak ki. Reálisan azzal kell számolni, hogy a gazdasági feltételek nem válnak kedvezőbbé, az elvonások is fokozódnak - s ez gyorsabb alkalmazkodást, a tartalékok nagyobb feltárását igényli. A talpon maradás megköveteli, hogy - a szabályozók alakította keretek között - sokkal következetesebben szerezzünk érvényt a szövetkezetek érdekeinek. Az elnökség úgy ítéli meg, hogy munkaprogramjai, az V. kongresszus alapján jóváhagyott programja alapvetően helyes. Az MSZMP KB július 2-i határozata és a kormányprogram megvalósítására mozgósítjuk a szövetkezeteket és az egész tagságot. A szövetkezeti mozgalom egész tevékenységét a kibontakozási programnak alárendelve, a tettekben és az eredményekben megnyilvánuló aktivitás kibontakoztatására koncentráljuk. Az új helyzetben a szövetségi munka tartalmának és módszereinek is igazodni kell a magasabb követelményekhez, a megváltozott gazdasági helyzethez. Arra van szükség, hogy a megyei szövetség határozottabban képviselje és védje a szövetkezetek érdekeit. Különösen az árukapcsolatok szervezésében, a termelési rendszerekkel, társulásokkal kialakított kapcsolatokban, a különböző ellenőrzések során van erre igény. A szövetség azon munkálkodjon, hogy a termelési rendszerek és saját szolgáltatásai a szövetkezetek számára közvetlenül hasznosítható, úgymond menedzseri jellegű szolgáltatást nyújtsanak. Nagyobb szerepet kell kapni a szövetezeti vagyonnal történő gazdálkodásnak. Cél a vagyon jobb értékesülése, hasznosítása legyen. Ezért a szövetkezeteknek nagyobb rendelkezési jogokat kell kapniok. Oldani kell a földhasznosítás, művelési ág-váltás korlátait. Biztositani kell, hogy a szövetkezeti formák sokfélék legyenek.Az új gazdálkodási formák keresésében kezdeményezőnek kell lenni. Nem szabad megvárni a szövetkezet nagyfokú eladósodását - mert akkor már kényszerhelyzetben lehet csak cselekedni. A tagság bizalmát sem lehet ilyen helyzetben megnyerni - pedig a vállalkozások a tagok bizalma nélkül nem lehetnek sikeresek. A megyei szövetség az alábbi feladatokra fordítson kiemelt figyelmet: - Fontos feladata lesz a következő néhány évben, hogy az új adó- és szabályozási rendszer által közvetített nagy szerkezetváltást segítse megvalósítani. Elsősorban a nehézségekkel küzdő, a mai termelési szerkezettel számolva veszteségessé váló szövetkezeteknek kell hatékonyabb segítséget