MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1987
188. ő. e. 1987. december 9. (55-90. o.) - 1. A megye 1987. évi gazdálkodásának tapasztalatai, javaslat az 1988. évi gazdaságpolitikai feladatokra. Jelentés: 57-67
6 Bogyó Tibor elvtárs, a KB alosztályvezetője A jelentés jó, a vita is alapos volt. Összességében a megyei tendenciák megegyeznek az országos tendenciákkal. A mezőgazdaság eltérését külön meg kell vizsgálni. Felmerült: meg lehet-e ítélni a megye helyzetét? Igen. Az adatok arra alkalmasak. Jó dolognak tartja, hogy felmerült a pártnak mi a feladata ebben a helyzetben? Erre a kérdésre most folyó tudományos kutatás során, ami a párt vezető szerepére vonatkozik, választ fogunk kapni, de addig is a jövő év első felében erre már választ kell adni. Javasolja, hogy a megyében az építőipart és a mezőgazdaságot kiemelten kezeljék, mert e két területen vannak a legsúlyosabb problémák. A mezőgazdaságban a fejlődés egyik fő útja az állattenyésztés fejlesztése. A mostani helyzet szerint úttévesztés tapasztalható, ezen alapvetően változtatni kell. Szűnjön meg az a szemlélet, hogy majd jövőre is kimentenek bennünket. A saját rossz gazdálkodásunkat nem szabad másra áthárítani. A mezőgazdaságban a rosszul gazdálkodók árait kell elismerni, mert különben a gazdaságok nem foglalkoznak azokkal a termékekkel. A konkrét árakon kívül minden szabályozó és szükséges rendelkezés már megjelent, ez tehát nem akadályozza a tervezést. Az a feladat, hogy tisztességes gazdálkodásra készüljünk fel. Boros József elvtárs, vb-tag Hozzá kell szokni ahhoz, hogy a differenciálás nagyobb mértékben érvényesül. Azt kell vizsgálni, hogy a fizetés emelések mögött van-e teljesítmény, nem kell-e majd büntető kamatot fizetni. Példaként említi meg, hogy náluk 6 százalék béremelést terveztek, de elmennek 13 százalékig, mert ezt termeléssel megalapozták. Klenovics Imre elvtárs, megyei első titkár A vita is azt bizonyította, hogy amit a vb előzetesen a jelentéssel szemben támasztott, annak megfelel, alkalmas a pártbizottsági ülés elé terjesztésre. A jelentés szerkezetében, módszerében igazodik a központi hasonló jelentéshez, a tendenciákat, a csomópontokat helyesen ragadja meg. Az is jó, hogy a jelentés nem aprózza el a témát, a legfontosabbakkal foglalkozik.