MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1987

188. ő. e. 1987. november 25. (2-54. o.) - 1. A KISZ káderhelyzete, az utánpótlás nevelésének tapasztalatai. Jelentés: 4-17

f A KISZ XI. Kongresszusa, a "Jövőnk a tét" politizálási akció uj helyzetet, másfajta igényeket támaszt a kádermunkában is. Uj követelmény: a kiállás, a vezetői programadás, az érdek­egyeztetés, a konfliktusvállaló- és tűrőképesség. Ahhoz, hogy a KISZ-szervezetek - elhatározásuk szerint - érdemben vegyenek részt a párt gazdasági-társadalmi kibontakozási programjának megvalósításában, a korábbiaknál jobban kell érteni, képvisel­ni, védeni, és alkalmazni saját területükön a KISZ célkitűzéseit és a párt politikáját. I. A KISZ-vezetők tevékenységének főbb jellemzői 1./ Megyénkben a KISZ-vezetők körében a politikai és erkölcsi alkalmasság, a mozgalmi hozzáértés, vezetői rátermettség egysé­ges követelménye az ifjúsági vezetőknél rétegek és korosztályok szerint differenciáltan érvényesül. A 29 középfokú tanintézetben a KISZ-vezetők kiválasztódásában döntő a diákközösségek szimpátiája, mig a kiválasztást esetenként a pedagógusok direkt - elsősorban a tanulmányi eredményre korláto­zódó - szempontjai befolyásolják. A KISZ presztízsének csökkenése összefügg azzal is, hogy a jó ta­nuló és jó mozgalmi adottságú diákok - többnyire az egyetemi fel­vételire hivatkozva - gyakran nem vállalják a jelentős többletmun­kával, időkieséssel járó KISZ-vezetői megbizatást. Nem megoldott a középiskolából a munkahelyre, megyén kivüli felsőoktatási in­tézménybe kerülő KISZ-vezetők mozgalmi utjának figyelemmel kisé­rése. A diplomás somogyi fiatalok kedvezőtlen egyetemi, főiskolai tapasztalataikra hivatkozva nem, vagy kevésbé kapcsolódnak be KISZ­szervezetük tevékenységébe. A diákoknak vezetőként is szüksége van a felnőttek, az iskolai pártszervezetek segitségére, amit meg is kapnak.

Next

/
Thumbnails
Contents