MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1985

174. ő. e. 1985. június 19. (2-46. o.) - 3. A központi bizottság 1984. október 9-i ifjúságpolitikai állásfoglalásának végrehajtásával kapcsolatos megyei feladatok. Tervezet: 29-42

'<m -tf­- A negyei pártbizottság osztályai biztosítsák, hogy az if­júság helyzetét érintő megyei döntések előkészítésében a KISZ megyei bizottságának szervei érdemben részt vehesse­nek, Segitsók elő a KISZ érdekvédelmének és érdekképvise­letének érvényesítését, - A megyei pártbizottság testületeinek tagjai, vezetői és apparátusa rendszeresen vegyenek részt a megyei KISZ­bizottság és a megyei úttörőelnökség ülésein. Rendszeresen találkozzanak, és folytassanak eszmecserét a KISZ-szervek és -szervezetek vezetőivel, aktivistáival, A munkát a me­gyei pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztálya ko­ordinálja, - A megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztálya nyújtson segitséget a vezető KISZ propagandisták felkészí­téséhez, a fiatalok ideológiai, politikai neveléséhez. II. A megye állami, társadalmi és tömegszervezeti szerveiben dol­gozó kommunisták feladatai A megye állami, gazdasági és szövetkezeti szerveinek, a társadalmi és a tömegszervezeteinek munkájában kapjon nagyobb teret az ifjú­ságot érintő kérdésekkel, a fiatalokkal való foglalkozás. Az ifjúság nevelésében erősödjön együttműködésük, munkájuk össze­hangoltsága, hatékonysága, 1, A megyei tanács kommunista vezetői biztosítsák, hogy az ifjú­ságpolitika szervesebben épüljön be a tanácsi irányítás és ellenőrzés rendszerébe, - Alakítsák ki az állami ifjúsági munka szervezeti és tartal­mi korszerűsítésével kapcsolatos elképzeléseket, - A közép- ós hosszutávu tervek kidolgozásánál, valamint a testületi döntések előkészítésénél fokozottabban vegyék figyelembe azok ifjúságpolitikai vonatkozásait. Teremtsék meg az ifjúsággal foglalkozó állami intézmények egymást kiegészítő, összehangoltabb működésének feltételeit.

Next

/
Thumbnails
Contents