MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1985
174. ő. e. 1985. június 19. (2-46. o.) - 3. A központi bizottság 1984. október 9-i ifjúságpolitikai állásfoglalásának végrehajtásával kapcsolatos megyei feladatok. Tervezet: 29-42
'JU ~$f~ - 2 A KISZ-szervek és -szervezetek a párt közvetlen irányításával, a megye társadalmi, gazdasági és politikai fejlődéséhez igazodó munkastílussal,több területen azonban a követelményektől elmaradó hatásfokkal végezték munkájukat. Az ifjúságpolitikai feladatok megvalósítása során jelentős eredmények születtek, de különösen az 1970-es évek végétől uj ellentmondások és feszültségek is keletkeztek, melyek megoldásához nem mindig sikerült megteremteni a feltételeket* A pályakezdés, a lakáshoz jutás, az önálló életkezdés gondjainak növekedése kedvezőtlen hatást gyakoroltak a fiatalok véleményalkotására, szemléletére és magatartására egyaránt. A reális igények nehezebb kielégítése miatt az ifjúság körében több a bizonytalanság, s esetenként türelmetlenség is tapasztalható. Az eltelt időszakban a megye társadalmi, gazdasági életében végbement változások jelentős hatást gyakoroltak az ifjúság társadalmi helyzetének alakulására is, ami szükségesség teszi a pártbizottság ifjúságpolitikai munkájának korszerűsítését. A Központi Bizottság 1984. október 9-i állásfoglalása alapján az ifjúságpolitikai munka fejlesztésének feladatait a megyei pártbizottság az alábbiak szerint határozza meg. I. A megyei pártbizottság feladatai A megyei pártbizottság ifjúságpolitikai tevékenységének középpontjában a fiatalok szocialista szellemű nevelése, a szocialista épitőmunkába való bevonása álljon. Irányi tó, ellenőrző munkájával segitse elő az ifjúság társadalmi, politikai aktivitásának kibontakoztatását, a fiataloknak a közéletbe, a politika alakitásába és végrehajtásába való bevonását. A fő figyelem a 14-24 éves fiatalokra, a közép- és felsőfokú intézmények hallgatóira, a pályakezdő szakmunkásokra, -szakemberekre, családalapitó fiatalokra