MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1984

169. ő. e. 1984. szeptember 4. (179-231. o.) - 1. A központi bizottság 1978. március 15-i és a megyei pártbizottság 1978. október 4-i, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére hozott határozata végrehajtásának tapasztalatai, s a további feladatok. Jelentés: 182-202

12 tottsága, de továbbra is kevés a közgazdászok száma. Jelenleg több mint 1500 fő felsőfokú és 2.810 középfokú végzettséggel ren­delkező szakember dolgozik termelőszövetkezetben és állami gazda­ságban. Egy felsőfokú végzettségű szakemberre ÁG-ban 130? tsz-ben 301 hektár termőterület jut. Szakember ellátottságban az üzemek közötti nagy differenciált­ság mérséklődött. Az alacsony hatékonyságuként felülvizsgált termelőszövetkezetekben a felsőfokú szakemberek száma lényegesen emelkedett, de még mindig alacsonyabb az átlagnál. A fizikai dolgozók több mint 28 százaléka szakmunkás. Több szak­munkás lett kiemelve közvetlen munkahelyi vezetői feladatra. Az emberekről való gondoskodás a vezetői munka központi kérdésé­vé vált. A dolgozó tömegek egyre szélesebb köre van bevonva az üzemi feladatok tervezésébe es megvalósításába. Tovább fejlődött az üzemi demokrácia ? a különböző fórumok működése segiti a veze­tői, irányitói munkát. IV. A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola teljesítette a határozatból rá háruló feladatokat. Elosegitette a tudományos eredmények gyakor­lati alkalmazását. Az országban elsőként létrehozta a kutatási, fejlesztési, termelési egyesülést. Eredményesen látta el a rend­szerek /KAHYB, KSZKV/ tudományos hátterének szerepét. A Somogy megyei Tanács ágazatirányitó és szervező munkája tovább fejlődött. A párthatározatokból adódó feladatokat munkaprogramjuk­ba beépitették, testületi üléseken és az ágazati munkában a végre­hajtást ellenőrizték. Az állami irányitás területi átszervezésebői adódóan az állami törvényességi és szakfelügyeleti munka megyei szintre került. A mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály munkájá­ban az élelmiszergazdaság egységes ágazatként való kezelése terén van javulás. Nagy segitséget adtak a gyenge termelőszövetkezetek megerősítéséhez. Jól előkészítették a hateskörükbe tartozó szemé­lyi cseréket. Segitették a szakember és szakmunkás ellátottság javitását. Ellenőrzéseiken keresztül biztosították a termelőszö­vetkezetek törvényes működését. Értékelők készítésével és közvet­len tájékoztatással segitették a területi pártszervek munkáját. A megyei pártbizottság és az alsóbb pártszervek irányitó, szerve­ző és ellenőrző munkájukon keresztül elősegítették a határozat végrehajtását. A megyei pártbizottság testületei számos részterületet érintő na­pirendet tárgyaltak és szabták meg a további feladatokat. A gaz­daságpolitikai osztály a határozatból adódó tennivalókat koordi­nálta, közreműködött azok végrehajtásában, segitette az alsóbb pártszervek munkáját.

Next

/
Thumbnails
Contents