MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1984

168. ő. e. 1984. június 20. Rendkívüli ülés (224-260. o.) - 1. Az ifjúság társadalmi helyzete, és a párt feladatai c. vitaanyag véleményezése, a pártvita somogyi tapasztalatai. Központi bizottság vitaanyaga: 235-249

hogy a szocializmus értéke nem a gondnélküliségben, hanem a gondok közös megoldásának lehetőségében rejlik. A párton belül növelni kell a fiatalok arányát. A kommu­nisták vállaljanak nagyobb felelősséget a családjukban, a mun­kahelyükön, a lakóterületükön élő fiatalok neveléséért. Tekint­sék személyes ügyüknek, hogy közülük az arra érdemesek el­jussanak a párt soraiba. A pártszervek és -szervezetek rendszeresen kísérjék figye­lemmel a környezetükben élő, tanuló, dolgozó fiatalok helyze­tét, munkahelyi beilleszkedésük, családalapításuk, szakmai to­vábbképzésük problémáit. Érjék el, hogy az ifjúsággal kapcso­latos tennivalók beépüljenek a gazdasági és a politikai dönté­sekbe. Segítsék elő, hogy a fiatalok arányos képviselethez jussa­nak a társadalmi, a gazdasági és a politikai életben. Tekintsék át, szervezzék és hangolják össze az ifjúság szo­cialista nevelését szolgáló társadalmi tevékenységet. Az ezzel kapcsolatos feladatok teljesítését következetesebben kérjék szá­mon az állami és a társadalmi szervek vezetőitől. Biztosítsák an­nak feltételeit, hogy az illetékes szervek minden olyan kérdés­ben kérjék és érdemben mérlegeljék az ifjúsági szövetség véle­ményét, amely összefügg a fiatalok életével és munkájával. Támogassák a társadalmilag hasznos, értelmes célokért te­vékenykedő, megfelelő felügyelettel működő ifjúsági közössé­gek, egyesületek, klubok létrejöttét, illetve a szakmai, tudomá­nyos és kulturális egyesületekben ifjúsági csoportok, tagozatok megalakulását. A párttagok és a KISZ tagjai ezekben a közös­ségekben is fejtsenek ki aktív politikai tevékenységet. 3. A párt viszonyát a Kommunista Ifjúsági Szövetséghez a jövőben is az szabja meg, hogy a KISZ a párt ifjúsági szervezete és a párt elvi, politikai irányításával, szervezetileg önállóan mű­ködik. A párt határozatai a KISZ-re továbbra is közvetlenül ér­vényesek. Ugyanakkor a gyakorlati munkában nagyobb teret kell adni az irányítás közvetett formáinak, a meggyőzésnek, a személyes példamutatásnak. Gondoskodni kell arról, hogy a KISZ tagjai — különösen vezetői és aktivistái — megismerjék a párt döntéseit, és az ezekből származó tennivalókat. A párt­szervek és pártszervezetek fordítsanak nagyobb figyelmet arra, hogy a KISZ törekvéseit, kezdeményezéseit a közvélemény bi­zalommal ás megértéssel fogadja. Támogassák a KISZ-en belüli választások demokratizmu­sának növelését, ösztönözzék, hogy elkötelezett, tehetséges és népszerű fiatalokat jelöljenek tisztségviselőknek. Velük szem­11

Next

/
Thumbnails
Contents