MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1984

166. ő. e. 1984. január 11. (2-89. o.) - 2. Különfélék: - a.) A Somogy megyében működő állami gazdaságok 1983. évi gazdálkodása. Szóbeli tájékoztató: 62-65

** *­& Az állami gazdaság területének megfelelő átcsoportositásával cél­szerű megvizsgálni, hogy milyen gazdasági egység alakulhatna ki a térségben. Olyan vezetés kell kialakitani, amely képes lesz az uj területen olyan termelés szerkezetet és gazdálkodó szintet létre­hozni, ami elvárható tőlük, A Kaposvári Állami Gazdaság a Kaposvári Cukorgyár célgazdaságaként szeretnék ha jobban kapcsolódna a cukorgyár termeléséhez, szorosabb gazdasági együttműködést alakitsanak ki, a melléktermékeket az állat­tenyésztésben megfelelően hasznosítsák, Ezideig sajnos a vezetés nem tudott megbirkózni a kivánt feladatokkal, A városi pártbizottságnál a személycserére vonatkozóan javaslatot kivannak tenni, Megitélése szerint a személyi változás után rövid időn belül a Kaposvári Állami Gazdaság el tudja foglalni azt a helyet, amit joggal vár el a megye és az ÁGOK, Főosztálya, A megye többi gazdaságánál sikerült az a törekvés, hogy a termelés technológiájával olyan változások kerüljenek előtérbe, amelyek költ­ségcsökkentést, nagyobb nyereséget tettek, illetve tesznek lehetővé az elkövetkező időszakban. Ennek tudható be, hogy a különböző árvál­tozások, a külső, belső hatások következtében is a gazdaságok veze­tése ellentételezni tudta és tudja a költségnövekedést, Nagyobb vál­tozást szeretnének elérni az élelmiszertermelés fejlesztésében, az ipari vállalatokkal történő kapcsolat szorosabbá tételére törekednek. Alaptevékenység mellett olyan feldolgozó üzemeket célszerű létrehoz­ni, amely a vállalaton belül megtermelt nyersanyag feldolgozásával, félkésztermékekkel piacképessé tudja tenni. Az állami gazdaságok előtte állnak bizonyos témáknak: az önelszámoló egységek szervezésével, anyagi gazdasági rendszerek kialakításával szeretnék elérni a nagyobb érdekeltséget. Néhány állami gazdaság ter­melési szinvonala megfelelő eredményessége elmarad a kivánt szinttől. Ezért az érdekeltség vállalaton belüli megosztásával jelentős mérték-* ben kell az eredményeeséget javitani. Összességében a megye állami gazdaságai jól, eredményesen dolgoztak, ha ezt a szintet tartani, illetve javitani tudják, akkor nem lesz törés a megye gazdaságainál a fejlőc Kaposvár, 1984, január 11, A tájékoztató gyorsirói jegyzet zőkönyvvezeto

Next

/
Thumbnails
Contents