MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1984
168. ő. e. 1984. május 16. (74-113. o.) - 1. A megye kereskedelmi ellátásának helyzete a megyei párt-vb 1977. szeptember 28-i állásfoglalása alapján. Jelentés: 76-95
J98 Nem érti a fölvetést, mert nyugdijas találkozókat szervez, Kovács Lajos elvtárs, a volt igazgató is rendszeresen visszajár, és megbecsülésnek örvend. Boórné határozott, következetes, a feladatokat bevasallja az apparátuson. Dévényi Zoltán elvtárs tanítványa. Több vezető beosztású emberrel is szót váltott az igazgatónő munkájáról, mindenki megelégedéssel beszélt róla. Javasolja, meg kell nézni, mi is valójában a helyzet. Vagy megerősítjük őket, vagy változtatni kell. Nem azt akarja mondani, hogy a két vezető munkájában nincs hiba, de még kevés az idő ahhoz, hogy munkájukról konkrét vélemény, áttekintés legyen. A felvetett problémának utána néz, az összefoglaló többi részével egyetért. Klenovics Imre elvtárs : Az Élelmiszerkisker. vezetőjével kapcsolatos véleményt nem azzal a szándékkal mondtam el, hogy az a feladati részbe bekerüljön. Elvi kérdésről van szó. A vezetőt akkor segítjük munkájában, ha kezdeti munkamódszerbeli hibáit, hiányosságait szóvá tesszük, segítsük abban, hogy első számú vezetőként is jól dolgozzon. Sok kisembernek negatív véleménye van jelenlegi vezetői munkájáról. Bármennyire is Dévényi tipusu ember, vezetőtársaival nem osztja meg a gondokat, véleményüket nem mindig kéri ki, embereket nem fogad, felkeresni csak előzetes bejelentkezés alapján lehet, helyenként sok a papírmunka, amit az apparátus nem győz. Egy-két olyan káderkérdéshez nyúlt, amivel embereket megsértett (nagy ABC. vezető, áruforgalmi előadó). Arról van szó, hogy egy sor kérdésben fokozottabban segíteni, támogatni kell. A fórumrendszereket be kell tartani, ez minden vezető kötelessége, ennek hiányossága a vezetési dolgokban visszaüt. A kereskedelmi osztály vezetőjének véleményét is ki kell kérni. A végrehajtó bizottság az összefoglaló alapján a jelentés egyhangúlag elfogadta, megbízta Kovács Béla elvtársat, hogy az átdolgozott állásfoglalást hagyja jóvá.