MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1984
166. ő. e. 1984. január 25. (90-124. o.) - 2. Az 1983. évi beszámoló taggyűlések politikai tapasztalatai. Jelentés: 106-113
6 A pártcsoportokpál szólva többen elmondták, hogy azok egyre inkább kommunista közösségekké formálódnak, megbeszéléseik aktivak, az alapszervezeti munkát segitőek. A rendszertelenül működő pártcsoportok vezetőit több helyütt birálták, másutt javasolták, hogy vállaljanak nagyobb szerepet a taggyűlések előkészitésében és a párttaggá nevelő munkában. A taggyűléseken sokan foglalkoztak a párttagság összetételének alakulásával és a tagfelvételi munkával. Általános vélemény, hogy a fizikai dolgozók és a fiatalok körében végzett párttaggá nevelő és -felvételi munka nehezebb a korábbiaknál. Megfogalmazták az utánpótlás biztositásának elsőrendű politikai szükségességét, valamennyi kommunista ezirányu felelősségét. Kritikusan utaltak arra, hogy egyes alapszervezetek csak a KISZ-tői várják a párttaggá nevelést. Elhangzottak az irányitó pártszerveket ért bírálatok is a statisztikai szemléletükről, a "megrendelt kategóriákról". A politikai oktatások szinvonala az uj előadássorozatokkal és a felkészültebb propagandisták révén javult. A hallgatók aktivitása jobb volt a korábbinál, helyenként azonban a megjelenéssel az alapszervezeteknek sok gonduk volt, másutt a pártonkivüliek részvétele meghaladta a párttagokét. Az ideológiai munka szinvonalának javitása általános igényként fogalmazódott meg. Több helyütt indokoltnak tartják, hogy az oktatások tematikája még jobban igazodjon a hallgatóság sajátos igényeihez, felkészültségéhez. Néhány térségben az egyházak erősödő tevékenységét tapasztalták. Az alapszervezeteknek a tömegszervezetek pártirányitásában való előrelépéséről különösen a szakszervezetek kapcsán hangzott el sok elismerő vélemény. Szóvá tették azonban, hogy egyes szakszervezeti tisztségviselők ismeretanyaga hiányos, felkószitésükkel többet kell törődni. A vitában résztvevők nagy teret szenteltek a KISZ-szervezetek irányitásának, a környezetükben élő fiatalok életének, munkájának, amelyekben meghatározó volt a segitő, jobbitó szándék. A sok helyütt alkalmazott patronáló rendszert jónak minősítették, ugyanakkor a KISZ pártirányitásának fejlesztéséhez a felsőbb pártszervektől több módszerbeli segítséget igényelnek. A népfrontbizottságok, a Vöröskereszt és az MHSZ tevékenységét döntően kiegyensúlyozottnak minősitették. Az idős párttagokkal élőbb és rendszeresebb kapcsolatot tartanak szükségesnek, s felhivták a figyelmet, hogy életkörülményeik alakulását a nehezedő viszonyaik között fokozottabban kell figyelni. A körzeti alapszervezetekben javasolták, hogy a leginkább rászorultaknak a szociális segélyek helyett inkább magasabb nyugdijat állapítsanak meg.