MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

163. ő. e. 1983. július 27. (5-27. o.) - A megye 1983. I. félévi gazdálkodásának tapasztalatai és a további feladatok. Szóbeli jelentés: 7-22

8 Az állatállomány üzemen belüli szakosodása tovább folytatódott. A Balaton viz- és környezetvédelmének javitása érdekében egy szakositott sertéstelep felszámolásra került, melynek éves ki­bocsájtása 30.000 db volt. A A kiegészitő tevékenység korábbi dinamikus fejlődése az év első felében kissé visszaesett. Az iparban meglévő gondok, problémák érzékelhetők az együttműködésben és a partneri kapcsolatokban. A zavarok az alap anyagé Hátasban, fizetési fegyelem lazulásában és a megrendelések csökkenésében nyilvánulnak meg. Egy-két eset­ben ez a termelés szüneteltetését is maga után vonta. A mezőgaz­dasági nagyüzemek elsősorban a hiányt pótló tevékenységek fej­lesztésére törekednek. Az állami gazdaságok pedig főleg az élel­miszer feldolgozását helyezték előtérbe /baromfifeldolgozás, kon­zervüzem, vágóhid/. A kalászos gabonák betakaritása az idén mintegy 10-12 nappal ko­rábban kezdődött. Az eddigi eredmények biztatóak, őszi árpából 12 ezer hektáron 4,8 tonna/ha volt a termésátlag, ami minden ed­digit meghalad. A búza betakaritás befejeződött, a 72.ooo ha-on betakaritott terület átlagtermése ...T^TÍ?.. tonna. A mezőgazdasági kis- és háztáji termelésnek az áruellátásban be­töltött szerepe nőtt. A nagyüzemek, ÁFÉSZ-ek háztáji és kister­melést szervező tevékenysége tovább fejlődött, a termeléspolitikai munkájuk javult. Az első félévi gazdálkodás tapasztalatai azt igazolják, hogy a vezetés mindent megtett annak érdekében, hogy a mezőgazdaság elé állitott magas követelményeknek meg tudjanak felelni. Az erdő- és fagazdaság termelését továbbra is jelentősen befolyá­solta a belföldi és külföldi piac váltakozó kereslete és a nyomott világpiaci árak. Az alacsonyabb értékű papir és tűzifából jelentős készletek halmozódtak fel. A nehezebb feltételek ellenére a piaci munka és az üzleti tevékenység javitásával, uj vevők felkutatásá­val a SEFAG a tőkés exportját panelparkettából növelte.

Next

/
Thumbnails
Contents