MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

162. ő. e. 1983. július 13. (211-253. o.) - 1. A központi bizottság 1983. április 12-13-i határozata feldolgozásának politikai tapasztalatai. Jelentés: 213-222

A párttaggá nevelő és -felvételi munkáról sokan megerősítették, hogy az főként a fizikai dolgozók és a fiatalok körében nehe­zült. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták, hogy a fiatalok párt­taggá nevelésére nagyobb figyelmet kell fordítani. Elhangzott, hogy a párttagságra alkalmas értelmiségiek és alkalmazottak fel­vételét továbbra is akadályozza a statisztikai szemlélet. A munkamódszer fejlesztésére elfogadott határozatokról elmond­ták, hogy a végrehajtás megkezdődött, a gyakorlati megvalósítás ütemét azonban lassúnak tartják. Hangsúlyozták a nyíltság és az őszinteség, a vitaszellem fontosságát, a pártdemokrácia fejlesz­tésének szükségességét a pártéletben. Egyetértéssel fogadták, hogy a párttagok ne illetéktelen helyen, hanem a pártfórumokon mondják el az őket foglalkoztató politikai kérdéseket. Voltak akik ugy vélték, hogy a testületi üléseken, taggyűléseken még sok, a formalizmus, mely akadályozza a közvetlenebb, politizá­lóbb légkör kialakulását. Megfogalmazódott a párton belüli elv­társi-emberi kapcsolatok erősítésének a szükségessége is. Egyet­értettek azzal, hogy a KB határozata elmarasztalja a pártmunká­ban jelentkező formális, bürokratikus vonásokat, de ugy itélik meg, hogy határozottabb és érdemibb intézkedéseket kell tenni azok visszaszorítására. Többen felvetették, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a tö­megek között végzett politikai munkára, a mindennapos, szemé­lyes meggyőzésre. A tömegszervezetek pártirányitásával kapcso­latban felhívták a figyelmet, hogy az ott dolgozó kommunisták fordítsanak nagy gondot a Központi Bizottság határozatában fog­laltak érvényesítésére, segítsék annak feldolgozását és végre­hajtását. Összegezve megállapítható, hogy a megye pártszervei és -szerve­zetei eredményesen dolgozták fel a Központi Bizottság április 12-13-i határozatát. Politikailag érzékenyen, a legfontosabb kérdésekre összpontosították figyelmüket, jelölték meg a tenni­valóikat. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Központi Bizottság határozata erősítette a pártegységet, a pártszervek, -szervezetek akcióképességét, a kommunisták tettrekészségét, fokozta a politikai érzékenységet, helyesen orientált a fő feladatokra, válaszolt az aktuálisan felvetődő elméleti-poli­tikai témákra, a közvéleményt foglalkoztató kérdésekre. Nö­velte a párttagság önbizalmát, felelősségét, differenciáltabb munkára serkentett. Ugyanakkor az is érzékelhető, hogy a doku­mentumok komplex értelmezését, feldolgozását nem tekinthetjük lezártnak, befejezettnek. A pártoktatás mellett a gyakorlati pártmunkában-a témák kiválasztásában, a testületi munkában, a rendezvényeken - tudatosan vissza kell térni azokra a kérdések­re, amelyeket részben a kellő alaposság nélkül, vagy eltérő módon történő értelmezéssel ismertek meg a kampánymunka során.

Next

/
Thumbnails
Contents