MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983
162. ő. e. 1983. július 13. (211-253. o.) - 1. A központi bizottság 1983. április 12-13-i határozata feldolgozásának politikai tapasztalatai. Jelentés: 213-222
5 - -ff ségek, csökken a termékek ára. Felvetődött az is, hogy nem tulzott-e a nyugati gazdasági kapcsolatok nagyságrendje. Kapkodást érzékelnek bizonyos importkorlátozó intézkedéseknél. Többen indokoltnak tartanák az ország adósságállományának pontos nyilvánosságra hozatalát az eltérő információk miatt, A Központi Bizottság gazdaságpolitikai elképzeléseit jónak tartják, de kiemelték, hogy a gyakorlati megvalósításban az eddigieknél nagyobb fegyelmezettségre, ezen belül a munkafegyelem számottevő szigorítására és következetességre van szükség minden területen. Határozottabb fellépést sürgetnek azokkal szemben, akik jogszabályellenes magatartást tanúsítanak, jogtalan előnyökhöz jutnak, A gazdasági életben jártasabbak közül többen ugy fogalmaztak, hogy önállóságukkal a tájékozottság hiánya miatt nem mindig tudnak élni. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a vezetők egy része elzárkózik a kockázatvállalástól, a bátor kezdeményezéstől, A termelésben dolgozók körében ismételten súlyos gondként, a termelést akadályozó tényezőként vetették fel a gép- és alkatrészellátás egyre tartósabbá váló zavarát. Többen aggodalommal szóltak a beruházásoknak - megítélésük szerint - már a jövőt veszélyeztető visszafogottságáról. Felvetették, hogy a mezőgazdasági üzemek termelésére negativ hatással van az erő- és munkagépek állami támogatásának megszüntetése, ami különösen a gyenge adottságu, s alacsony technikai felkészültségű tsz-eket sújtja, Ugy itélik meg, hogy a mezőgazdasággal szemben támasztott fokozódó igények teljesítését veszélyezteti az ipari háttér hiánya. Változatlanul sok kritika érte a mezőgazdasági termékek felvásárlásának gyakorlatát. Alacsonynak tartják a felvásárlási, s irreálisan magasnak a fogyasztói árakat. Többen sürgették az agrárágazat gazdálkodási feltételeinek javítását, anyagi-pénzügyi támogatásának felülvizsgálatát, A termelő egységekben az országos összefüggéseken tul mindenütt kiemelten szóltak a gazdasági élet helyi tapasztalatairól, eredményekről, hiányosságokról. Elsősorban a helyi tartalékok feltárására, az anyag- és energiátakarokosság javítására, a munkaidő hatékonyabb kihasználására, a színvonalasabb irányításra, munkaszervezésre, az elvszerü vezető-beosztott kapcsolatokra, s a béreknek a munkateljesítmények szerinti fokozottabb differenciálására hívták fel a figyelmet. Továbbra is vitatéma a beszabályozott bérfizetési, lehetőség és a differenciálási igény s követelmény ellentmondása. Sok helyen felvetették, hogy a napi ós a távlati feladatok eredményesebb megvalósítása érdekében konkrétabban, világosabban kell meghatározni a feladatokat a dolgozó közösségek számára. Arra is utaltak, hogy nem mindig az uj lehetőségeket kell keresni, hanem a meglevőket kell jobban hasznosítani. Pártszervezetük, illetve alapszervezetük működési sajátosságait kiemelve többen hangsúlyozták, hogy a gazdasági munka pártirányitása, segítése, ellenőrzése további korszerűsítést, javítást igényel.