MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

162. ő. e. 1983. május 18. (2-59. o.) - 3. Különfélék: - a.) A pártapparátus egészségügyi vizsgálatának eredményei. Kérelem: 43-46

- 2 ­A betegségek kialakulásában változatlanul szerepet játszik a megyei szintű irányitó munkával járó fokozott idegrendsze­ri igénybevétel, a viszonylag kevés mozgás, valamint a kaló­riadús táplálkozás. Az észlelt elváltozások néhány kivétel­től eltekintve nem súlyosak, igy az elvtársak munkavégző ké­pességét jelentősen nem befolyásolják. Továbbra is kíméletre szorul Horváth Györgynó, Horváth József ós Takács József elv­társ. Megromlott egészségi állapota miatt ebben az évben két elvtárs korkedvezményes nyugdíjazására került sor. A pártbizottságok adminisztratív ós technikai dolgozóinak egészségi állapota gyakorlatilag a két évvel ezelőttivel meg­egyezik. Lényeges változás nem törtónt. A vizsgálatokon 104 fő vett részt. A KISZ bizottságok munkatársai közül 5k elvtársnál végeztük el a szűrővizsgálatokat, közülük csupán két elvtársnál talál­tunk kóros elváltozást. A munkásőrség megyei parancsnoki állományába tartozók közül 23-an vettek részt a szűrésen. Egészségi állapotuk lényegében az előző évivel megegyezik. Mindössze egy elvtárs /Pulai Józse állapota rosszabbodott. Súlyos gerinc elváltozásainak lényeges javulására nem lehet számitani. Rokkantósitására ebben az év­ben sor kerül. A Somogyi Néplap újságiról közül 21-en jelentek meg. Egészsé­gi állapotukban lényeges változás nincs, csupán Nagy Jenő neurotikus panaszai fokozódtak. A pártbizottság orvosi rendelőjének forgalma 1982-ben 2.5?8 fő volt, ez 1982 fővel haladja meg az előző évet. Az általunk ki­utalt táppénzes napok száma I.565 nap, amely 25-el több, mint az 1981. évi. Tihanyi gyógyüdülésen 1982-ben 7-en vettek részt, 1983.május l-ig pedig 5-en. Az üdülésben résztvevők számánál növekedése nem kielégitő.

Next

/
Thumbnails
Contents