MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

161. ő. e. 1983. május 4. (186-232. o.) - 1. A megyei párt-vb 1978. augusztus 30-i, a csurgói nagyközségi pártbizottság irányító, ellenőrző munkájára és községpolitikai tevékenységére hozott határozatának végrehajtása. Jelentés: 188-195

k 1978 óta szakosítót 12-en, esti egyetemet 28-an, M-L középiskolát 32-en végeztek. A képzés jól szolgálta a testületi tagok, a vezetők és az utánpótlásként számitsába vettek ideológiai felkészítését is. De ez a szellemi kapacitás a közéletben nem hasznosult a befekete­téssel arányosan. Évente 270-300 fő vesz részt politikai oktatáson, 6OO-65O fő KISZ­oktatáson és 150 fő a szakszervezetek és a HNF különböző tanfolya­main, A pártnapok iránt nőtt az érdeklődés. Évente 10-15 pártnapot tartunk, ezeken 600-700 fő vesz részt. A társközségekben a falugyű­léseket, Csurgón a rétegbeszélgetéseket is feIliásználjuk a lakosság véleményének megismerésére, közgondolkodásának formálására. Ezeken a fórumokon elsősorban fejlesztési kérdések, az oktatás tárgyi feltételeinek nem kielégitő volta, valamint gazdaságpolitikai kérdé­sek szerepeltek. Az értelmiség közéleti aktivitása erősödött, különösen a pedagógusok vesznek részt a közéletben. Nem kielégítő, de javult a mezőgazdasá­gi és a műszaki értelmiség közéleti szereplése is. Bizonyos értelmi­ségi körökben elégedetlenség, türelmetlenség tapasztalható, viszony­lag lassú fejlődésünk miatt. A káder- és személyzeti munka alapvetően megfelel a felsőbb pártszer­vek, valamint a nagyközségi pártbizottság határozatainak, A beszámo­lási időszakban hat esetben került sor állami, gazdasági és tömeg­szervezeti vezetőcserére. Okai: nyugdíjazás, elköltözés. Az utánpót­lást egy kivétellel helyből biztosítottuk. Titkári értekezleteinken gyakorlattá vált a határozatok végrehajtá­sáról való beszámoltatás, érvényesült a tapasztalatcsere-jelleg. A koordinációs munka rendszeresebbé vált és tartalmilag javult, min­denekelőtt a feladatok megismertetése terén, a megszervezésben és végrehajtásban van előbbre lépés. Ezzel azonban korántsem lehetünk elégedettek, A párt-, állami és társadalmi szervek közötti munka­megosztás fejlesztésében még nagyok a kihasználatlan lehetőségek. Végrehajtó bizottsági és munkabizottsági üléseinkre több esetben - ha a téma más területeket is érintett - meghívtuk az illetékes közigazgatási terület pártszerveinek vezetőjét. Nagy figyelmet fordítottunk a KISZ pártirányítására, segítésére és ellenőrzésére. Munkájukat rendszeresen értékeltük, akcióprogramjaik­hoz érdemi javaslatokat tettünk. Munkájuk ennek nyomán rendszere­sebb, tartalmasabb lett. A nagyközség ifjúságára - különösen az if­júság egyes rétegeire - gyakorolt hatásuk továbbra sem kielégítő. A pártszervezetek a KISZ-szel és az ifjúsággal többet foglalkoznak - de a munkásfiatalok tagfelvétele gondot okoz, miként az is, hogy néhány pártszervezetben a KISZ-munka gyengeségeiért csak a fiatalo­kat hibáztatják. A Hazafias Népfront munkája nagymértékben javult, hatása érződik a volt csurgói járás területén is.

Next

/
Thumbnails
Contents