MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983

165. ő. e. 1983. december 14. (77-175. o.) - 3. Különfélék: - Szóbeli előterjesztés: 132-134

Kovács Dózsef elvtárssal kapcsolatosan elmondottakkal egyetért, a vele való beszélgetéskor többek között ezekre is kitérnek. Sütő László tehetséges fiatal, régóta részt vesz a mozgalomban, ós valóban politikai vénáju. Ilyen alapon figyelt fel rá a PMO is» Mivel elég fjötal párttag, ugy foglaltak állást, hogy egyenlőre nem hozzák be a megyei apparátusban, bizonyitson előbb alsóbb szinten. Mindemellett a felvetést jogosnak tartja, egy-két óv után azonnal ilyen magas funkcióba állitani lehet, hogy merészség, de ha az arra illetékesek úgy érzik, hogy ez az ember eddigi munkája alapján képes e nagy feladat ellátására, egyetértünk a javaslattal. Most van lehetőség az előrelépésre, bizonyitásra, lehet, hogy néhány év múlva erre nem lesz mód. A javaslatot személy szerint támogatja. Valóban Nagyatád vonatkozásában nem ez volt az eredeti elképzelés. Gajdos és Hamvas elvtárssal történt beszélgetéskor szó volt arról, most lehetőség van a frissitésre, konkrétan megfogalmazásra került ki, hova megy az apparátusból. A problémát az okozta, hogy az elképzelé­seket azon a szinten nem tudták kivitelezni. Nem jól inditotta Gajdos elvtárs a kádertémát. Az érintetteket kellett volna olyan helyzetbe hozni, hogy minden rendben van, és csak utána lépni. /Pl. Dorcsi elv­társnak megyei szakfelügyelői állást ajánlottak fel, holott a Művelő­dési Osztály éléről hozták be és a pozitív dolgok dominálnak több­ségében./ A közös beszélgetésen felvetette, megcsinálták a cirkuszt és most együtt fognak dolgozni. Garanciát arra nem tud adni, hogy nem lesz probléma, ők a biztositék arra, hogy ezen a problémán igyekeznek felülkerekedni. Ugy nyilatkoztak, tudnak együtt dolgozni. Boglárlellén azért javasoljuk a pártértekezlet összehivasát, hogy a feszültséget felszámoljuk, ezt felhasználva olyan ütőképes összeté­telű testületet kivánunk kialakitani, amely meg tud felelni annak az irányitási szintnek, amire ott szükség van. - A megyei párt-vb egyhangúlag egyetértett azzal, hogy Deák Ferenc, Hamvas Dános, Kovács Dózsef, Bakai Dános, Huszti Ist­vánná, Tolnai Sándor elvtársak más munkaterületre kerüljenek. /Részletes javaslat mellékelve/ - A megyei párt-vb az új hatáskörű városi és városi jogú nagy­községi bizottságok első titkáraira és titkáraira vonatkozó javaslattal egyhangúlag egyetértett. 1/ Kaposvár város: Tolnai Sándor, Csapó Sándor, dr.Gulyás István Kálmán Sándor, 2/ Nagyatád város: Gajdos László, Dorcsi Sándor, Szabó István, 3/ Siófok város: Balassa Béla, Giay László, Kovács István, 4/ Boglárlelle: Büki Dános /titkár személyére a következő vb ülésen visszatér a testület/ 5/ Csurgó: Hauptman László, Vancsura Dózsef, 6/ Tab: Teleki Sándor, Soós Dózsef 7/ Marcali város: Harmadik titkárnak: dr. Sütő László /12:1 szavazattal értett egyet a vb/

Next

/
Thumbnails
Contents