MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1982
156. ő. e. 1982. június 16. (66-147. o.) - 2. A megyei pártbizottság tagjainak aktivitása és közéleti tevékenysége növelésével kapcsolatos feladatok végrehajtásának megszervezése, illetve az eddigi tapasztalatok a megyei pártbizottság 1981. június 3-i határozata alapján. Előterjesztés: 96-99
J/--V 17 Igaz, az öt évvel ezelőtt elhintett problémákról nem tehet, de az első számú vezetőnek egyfajta felelősséggel kell tartoznia az egész gazdaság társadalmi, politikai dolgaiért. Nem volt őszinte a vezetői felé. Teljesen egyetért azzal, hogy a járási pártbizottság illetékesei is előbb észlelhették volna a bajt és tehettek volna ajánlást a probléma megoldására. Mindkét részről fennáll a felelősség. Régi, tapasztalt vezető Gelencsér elvtárs, jeleznie kellett volna a gondokat. Megérdemli a pártbüntetést. Kovács Béla elvtárs; Nagyon nehéz körülmények között gazdálkodó szövetkezetről van szó. Teljesen nem tud egyetérteni Tanai elvtárssal* A megyei pártbizottság részéről megkeresték Gelencsér elvtársat, kérték, gondolja át helyzetét, mivel nem tud tovább lépni, nem tud változtatni a községben kialakult politikai, gazdasági problémákon, személy szerint neki is jobb lesz, ha lemond a tsz-elnöki funkcióról. Ha a járásra és a Teszöv vezetőire bizzuk a lerendezést, akkor még ma is Gelencsér elvtárs van a tsz. élén. 1980 végén úgy indult, hogy nem is teremthette meg a zavartalan gazdálkodás hátterét, 1981-ben megvizsgálták a tsz szakember helyzetét, kiderült, hogy mindegyik alkalmatlan a munka vitelére. Egy ember nem tud kilábalni e nehéz helyzetből. Meg kell azt is mondani, nem gyenge tsz-ről van szó, hanem 25 aranykoronás tsz-ről, ahol lehet gazdálkodni, csak tudni kell. Legalább annyira felelősnek tartja a járási pártbizottságot ebben a dologban, mert felkérték Gelencsér elvtársat a tsz vezetésére, de ott hagyták, és nem segitettek a problémák megoládásában. Egyedül nem lehet ilyen feladattal megbirkózni, csak együttes erővel. Elmarasztalja ezért a járási vezetést a tanáccsal együtt. Megvannak azok a területek /Nágocs, Bedegkér stb/, ahova differenciáltan oda kell figyelni, személyileg, gazdaságilag jól le kell rendezni. A másik, ami meglepte, hogy alkalmatlannak tartják Gelencsér elvtársat a tsz-elnöki funkcióra. Igaz, a 81-es tavaszi vetéssel előre tudott volna lépni, de ugy az agronómus, mint a főállattenyésztő alkalmatlan a feladatok ellátására. Emellett a főállattenyésztő a párttitkár is, aki saját ós a főagronómus ügyét vitte a taggyűlés elé, és bizonyitotta, hogy ő alkalmas a funkcióra. A kányái pártvezetőségnek ezt jeleznie kellett volna a járás felé. Már a párttitkár megválasztása is felelőtlenség volt. Gelencsér teljesen tönkrement, életóből H kiradiroztuk M a több évtizedes becsületes munkáját, úgy érzi, hogy félretett ember. Jelenleg Tabon van, anyagilag meg van becsülve. Látni kell azt is, hogy két év alatt, ilyen körülmények között nem tud egy ember sem bizonyitani. Megbűnhődött ő ezért az átgondolatlan lépéséért, ami erejét meghaladta. Most még időben léptünk, megmenthettünk egy jó szakembert. Nem javasol pártbüntetést. Szigeti István elvtárs; A fegyelmi bizottság ülésén sem vett részt, azt mondta, tudomásul veszi a döntést. V i d á k Mihály elvtárs; Első alkalommal azért nem ment el, mert a főagronómus a megyei tanácsra ment, úgy érezte, hogy ilyen helyzetben valakinek lenni kell a