MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1982
154. ő. e. 1982. január 13. (2-74. o.) - 2. Tájékoztató a megye mezőgazdasági termelőszövetkezeteiben működő szakszervezeti szervek munkájának tapasztalatairól, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 35-38
A fegyelmi tárgyaláson is elmondta Rádicsné, hogy nem engedték be a vizsgálat megkezdésekor az irodájába. A vállalati vezetés mindent átháritott„ /Rádics Istvánné bejön az ülésterembe./ Varga Péter elvtárs: Üdvözlöm a végrehajtó bizottság ülésén, mely pártból való kizárásának fellebbezését tárgyalja. A fegyelmi bizottság hanyag kezelésért marasztalja el és megrovás pártbüntetéssel javasolja visszavételét a pártba. Ezzel egyetért -e, vagy van más véleménye? Rádics Istvánné; Az anyagot ismeri, elolvasta, azonban a benne foglaltakkal nem tud egyetérteni. A fegyelmi bizottság előtt is elmondta, hogy nem érzi magát bűnösnek. Ő nem sikkasztott, ezt a birósági itélet is kimondta. A hanyag kezeléssel sem tud egyetérteni, úgy érzi becsülettel elvégezte a munkáját mindenkor. A vizsgálat beindulásakor az őtet igazoló papirok eltűntek, ő nem tüntette el, mindent otthagyott az irodában. Bár lettek volna meg ezek a dokumentumok. Ezek olyan papirok voltak, amelyek egyértelműen tisztázni tudták volna őt-sí a biróságon minden vád alól. Ott voltak ezek a papirok az irodában. Tamás Árpád a vizsgálat megkezdése előtt elvitte a 68-77-es évi bizonylatokat. Semmi sem maradt, Ő arra gondolt, hogy kivizsgálják az ügyet, és azért kellenek a dokumentumok. De erről, azt követően soha, senki nem beszélt. Azok a papirok maradtak, amelyen az oktatók adták le a tanulók ebéd igénylését. Ugy érezte a vizsgálatnál Tamás elvtársnak erre szüksége lehet, megkérte a férjét - mivel ő idegösszeroppanással otthon volt -, hogy vigye el Tamás elvtársnak, azt is csatolja hozzá a többi irathoz. Azt mondta, nekik arra szükségük nincs, de maguknak szükségük lehet rá a biróságon. Szükség is volt rá, talán ezzel az egy dokumentummal tudta bizonyitani, hogy mennyi volt az ipari tanuló létszám lejelentés. A létszámot nem magától találta ki, az oktatók és munkahelyi vezetők hozták az igényléseket, annak alapján végezték az ebédeltetést 1977-ig. 1968- 1977-ig nem ő szedte össze a pénzt, hanem a pénzügyi osztály. Ő ugyanúgy rendelte az ebédet, mint 1977 előtt, csak ekkor már a pénzt is ő kezelte. Ugy érzi, hogy bűntelen. Nem tudja elfogadni, hogy kizárják a pártból, vagy megrovásban részesitsék, amikor nem volt bűnös. 0 megfizetett ezért az elmúlt években, egészségileg, idegileg teljesen tönkre ment, az ügy majdhogy nem 4 éve folyik. Elmondani nem tudja szavakkal, hogy mit kellett kiállnia ez idő alatt, akkor amikor ő mindig a társadalom embere volt, és szivvel lélekkel végezte a munkáját és mégis ide jutott. Deák Ferenc elvtárs: Az ebédjegyeket milyen bizonylati rendszerrel adta, illetve vette? Rádics Istvánné: A létszámjelentés nem hivatalos nyomtatványon történt, hanem egy papirlapon jelentették le, volt rá eset, hogy egy darab ócska papírdarabon. Azonban amikor a pénzt hozták, akkor ő mindig adott elismervényt róla. Azt soha el nem hagyta, akár ki jött a pénzzel, ipari tanuló, vagy oktató. Nem igaz, hogy ő az ipari tanulók pénzét zsebre